hero
Olvasót reptetett a Metropol
A Metropol részvételével zajlott „Race for Space” elnevezésű nemzetközi Metro International verseny hazai győztese Németh Flóra lett, aki nemrég kapta meg a nyereményét, egy műrepülést Besenyei Péter háromszoros világbajnokkal.

A Metro International tavalyi globális versenyén űrutazást lehetett nyerni, ahol Németh Flóra képviselte Magyarországot a nemzetközi mezőnyben, garantált hazai nyereménye pedig egy repülés volt Besenyei Péter háromszoros műrepülő-világbajnokkal, amit Flóra külföldi távolléte miatt most tudott felhasználni. A repülésről videó is készült.

A fődíjnak egyébként az amerikai Justin Dowd örülhet, aki idén már részt vett Hollandiában egy felkészítő tréningen. Az űrrepülésre a tervek szerint jövő év első felében kerül majd sor.

Nem csak a Metro hirdetett olyan versenyt, ahol űrutazás a főnyeremény. Az Axe Space Academy program során 23 fiatal tehet egyórás űrutazást. A Unilever globális gigapromóciójának közép-európai szakasza a Sziget Fesztiválon ér majd véget, a fesztivál pedig egy saját nevezőt is delegálhat az orlandói űrkiképzésre.