A 2012-es Obama-kampány alapja a személyes győzködés volt. A legtöbb energiát és újítást a stáb abba fektette, hogy önkéntesek százezrei helyi kisboltokban, a szomszédjukban és telefonon győzködjék az ismerőseiket vagy a velük hasonló érdeklődésű, státuszú idegeneket. Ezzel a módszerrel a szavazni ritkán vagy sosem járó rétegeket vették elsősorban célba, főként azokban az államokban, ahol nagyon szoros volt a verseny. A felmérések szerint fiatalok, városiak, szegények és nem fehérek szavaztak nagy többségben Obamára, és ez a személyes győzködés éppen őket célozta. Egyetlen példa: a kulcsfontosságú Ohio államban a feketék között 4 százalékkal volt magasabb a részvétel, mint 2008-ban. És a feketék több mint 90 százaléka Obamára szavazott.

A világ legrégebbi módszerét vették elő, vagyis azt, hogy egy ismerős beszél lyukat a környezetében élők hasába. Azonban a nagy rábeszélés hátterében a legmodernebb eszközök álltak. Egy hatvanfős, programozókból álló csapat kellett ehhez, akik megírták a Narwhal nevű szoftvercsaládot, az egész kampány lelkét. A Narwhal mögött nem politológusok, reklámszakemberek vagy szociológusok álltak, hanem a Facebook, a Twitter és a Google egykori programozói. A csoport vezetője Harper Reed volt, egy fülbevalókkal teleaggatott, kitetovált, vörös arcszőrzetű programozózseni, akit 2011 májusában vettek fel a munkára. Reed a Szilícium-völgyből költözött másfél évre Chicagóba, hogy megcsinálja a világ leghatékonyabb kampányszoftverét.

A Narwhal valójában nem egy program, hanem több szoftver és netes felület összessége, és a legfontosabb részei máig titkosak. Az egyik eleme a Dashboard nevű felület volt, ami egy közösségi oldal, amolyan mini-Facebook, ahová bárki regisztrálhatott, aki önkéntesként segíteni akarta a kampányt. A belépőknek a lakcímüket kellett első körben megadniuk, és rögtön láthatták, hogy a környékükön ki mit csinált az elmúlt napokban. Innentől kezdve lakótömbökként és foglalkozási áganként csoportok alakultak, ahol a teendőket már maguk egyeztették az aktivisták. Másik fontos program a Call Tool volt, ami telefonszámokat szórt ki bizonyos algoritmus szerint az aktivistáknak, és élőben lehetett figyelni, hogy ki melyik számot hívta már fel, és az milyen eredménnyel járt.

Galéria: Cikk[120838] galéria

„Dave nevű barátod Ohio államban még nem szavazott. Szólj már neki” – ilyen üzenetek jelentek meg a regisztrált önkéntesek Facebook-oldalán. Ez úgy történhetett, hogy Dave valamikor a kampány idején regisztrált valamilyen Obamával kapcsolatos kampányoldalra (hírlevelet kért, pénzt küldött, lájkolt, demokrataként regisztrált a választói névjegyzékbe stb.), és innentől a Narwhal figyelni kezdte őt. A választás napján egy másik program azt nézte, hogy a rendszerbe így bekerültek közül ki szavazott már aznap – ezt a szavazóköröknél dolgozó aktivisták regisztrálták. És amikor a nap felénél Dave még nem jelent meg a szavazókörében, akkor egy program kikereste, hogy az aktivisták közül kinek az ismerőse a Facebookon, és már ment is neki az idézett felszólítás. És ez csak egy elem a számos applikáció közül, amelyek lényege a különböző adatbázisok összekapcsolása volt.

Ezt a rengeteg adatot használta a Dreamcatcher nevű program is, amit már a kampány hivatásos stábja használt. A program a mikrotargeting koronaékszere lett. Pontosan megmondta, hogy egy adott körzet lakói mi iránt érdeklődnek. A kábelszolgáltatóktól lekérték, hogy a célcsoport milyen tévéműsorokat néz, figyelték, hogy ki milyen témákhoz szólt hozzá a Facebookon, a Twitteren, az obamás fórumokon, és általában mit szeretnek, mit vásárolnak a célba vettek. És ennek megfelelően írták meg az adott terület reklámanyagait, vettek hirdetési időt a helyi tévékben, vagy éppen szólították fel a Dashboardon keresztül az aktivistákat mozgósításokra, programok szervezésére.

Obama már a 2008-as kampányában nagy hatékonysággal használta a netet pénzgyűjtésre. Most ezt a rendszert is nagyban finomították. Technológiai téren azt kellett megszervezni, hogy egyetlen klikkeléssel el lehessen intézni az utalást. Tartalmi szempontból pedig az adakozásra felszólító üzenetek váltak egészen szofisztikálttá, személyre szabottá. Egy-egy pénzt kérő mail szövegét 18 szűrőn keresztül tesztelték, mielőtt kiküldték a célcsoportnak. A Taargüs nevű program segítségével személyre szóló üzenetekkel bombázták a szóba jöhető választókat, és ezzel megötszörözték a pénzszerzés hatékonyságát.

A módszer részletei persze a mai napig titkosak. Azt viszont készpénznek veszik az amerikai technológiai szaklapok, hogy a 2012-es elnökválasztás a Narwhalnak köszönhetően forradalmasította a politikai kampányok eszközrendszerét. A szaksajtó most nem győzi ünnepelni az Obama-stábot a bátorságáért. Azt mondják, felvettek egy csomó excentrikus, politika iránt alig érdeklődő programozót, és ezzel megnyerték a választást.