Becsült olvasási idő: 1 perc
NFÜ - feljelentő oldalt indított
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) anti-lop néven indított feljelentő oldalt, ahol a felhasználók név nélkül jelenthetnek be uniós támogatásokkal kapcsolatos vélt vagy valós visszaéléseket. A honlap emellett az NFÜ szándékai szerint segítséget kíván nyújtani az érdeklődőknek és a saját pályázatot íróknak is.

Az NFÜ november 13-án indította el az anti-lop.gov.hu címen elérhető feljelentő portáljának egy hónapos tesztüzemét.

Az ügynökség honlapján olvasható közlemény szerint Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter kezdeményezésére fejlesztették ki a portált, amelyen keresztül bárki névtelenül bejelenthet az uniós támogatásokkal kapcsolatban tudomására jutott visszaéléseket vagy törvénytelenségeket, és tájékozódhat a megtett intézkedésekről.

A feljelentőknek egy elektronikus űrlapot kell kitölteniük, amelyen részletezhetik a tapasztalt visszásságot. A megindított kivizsgálásnak a tájékoztató szerint háromféle eredménye lehet: a bejelentés megalapozatlanságának megállapítása vagy egy úgynevezett szabálytalansági eljárás megindítása, a legsúlyosabb esetekben az NFÜ pedig megteszi a feljelentést.

Saját bejelentése eredményéről a rendszer e-mailen értesíti az ügyfelet. A honlapon egyébként összefoglaló táblázat is található, amely minden bejelentés esetében tartalmazza a regisztrációs számot, a beérkezés tényét és dátumát, illetve a vizsgálat eredményét. Ez alapján bárki tájékozódhat a szabálytalan eljárások kapcsán indított vizsgálatokról.

A feljelentési lehetőség mellett az internetes pályázó-tájékoztató információs rendszer is átalakult az NFÜ honlapján, mellyel az ügynökség hosszabb távú célja az, hogy a pályázó egy jelszóval az interneten keresztül érdemben tudjon ügyeket intézni akár a dokumentumok kinyomtatása és aláírása nélkül is.

Arról, hogy megbízott-e ügynökséget az NFÜ a honlap fejlesztési munkáival, és hogy lesz-e kampánya az anti-lopnak, egyelőre nincs információnk.