Senki sem szeret szembesülni azzal, ha kiderül, hogy csak egy törölhető Excel-sor a táblázatban. Kár lenne finomítani, több európai sorozat alkotója is ezt tapasztalhatta meg múlt héten, amikor egyik napról a másikra, költségcsökkentésre hivatkozva leszedtek számos produkciót az HBO Maxról – köztük A besúgót és az Aranyélet harmadik évadát.
Az alkotók mellett persze mi nézők is egész nyugodtan eldobhatónak érezhetjük magunkat: ha egy ekkora arcvesztést és rossz reklámot is benyel többek között a magyar, a román vagy a svéd piacon egy szórakoztatóipari óriás, akkor azért érezhetjük a valós helyünket. A súlytalanságunkat.
Persze, eddig se lehettek illúzióink. Tudjuk, kicsi piac vagyunk, elszigetelt nyelvvel, így teljesen logikus stratégia volt a Netflix, az HBO vagy más streamerek részéről, hogy a régióban a jóval nagyobb népességű lengyel és román piacra koncentrálnak inkább. Ha a streamerek saját gyártásaira gondolunk, vitathatatlan, hogy a régióban Varsó az igazi központ, nem véletlen, hogy épp ott nyitott hubot a Netflix nemrég.
Tudtuk a helyünket ebben az ökoszisztémában, megbékéltünk azzal a helyzettel nézőként, hogy nálunk ritkán készülhet csak helyi tartalom a lineáris, hagyományos tévén kívül.
Lehetett ugyan azzal hitegetni mindenkit, hogy bezzeg ha olyan sztoriötlet érkezik itthonról, ami határokon átívelő (brrrr), akkor lesz itt pénz és paripa a magyar gyártásra. De tudjuk, erre azért elég kicsi az esély, ehhez túl sok csillagnak kellene együtt állnia. Ahogy gyanítom, nem a magyar Witcherként beharangozott Hunyadi-sorozat lesz az, amely világhódító útra indul majd.
De miért ne gurulhatna ki itthonról egy Squid Game-szerű siker? – kérdezhetné joggal valaki erre reagálva. De a válasz is az Excel-táblákban keresendő: egyrészt egyszerűen a régiónk és benne Magyarország nem olyan fontos piac, hogy itt költsön pénzt egy Netflix-szintű szereplő, másrészt nem is olyan fejlett a filmes ipar, mint Dél-Koreában, ahol iszonyatos a verseny már a filmezési lehetőségekért is.
Mi is történt?
Az HBO korábbi tulajdonosát, a WarnerMediát 2022 áprilisában vásárolta meg a Discovery. Így jött létre egy új szórakoztatóipari óriás Warner Bros. Discovery néven.
A cég új vezetése – élen a vezérigazgatóval, David Zaslavval – hamar bejelentette, hogy meghúzza a nadrágszíjat, és ahol tud, csökkenti a költségeket. A Warner Bros. Discovery eleve 55 milliárdos adóssággal jött létre, Zaslav pedig 3 milliárdos spórolást ígért a befektetőknek már regnálása első évében.
Ennek a folyamatnak a részeként leszedtek több saját gyártású, alig pár hónapos sorozatot (többek között A besúgót) az HBO Max kínálatából.
Későbbi elemzésekből kiderült, az ilyen sorozatoknak is van még úgynevezett amortizációs költsége a premier után. Például hiába közös a cég, az amerikai HBO licencdíjat fizet az európai HBO-nak azért, hogy például A besúgó fent legyen az amerikai kínálatban is. Nem elhanyagolható összegekről van szó, így a vezetőség spórolási lehetőséget látott abban, ha egyszerűen lelövi ezeket a tartalmakat. Még úgy is, hogy ennek nagyon rossz üzenete van a nézők, gyártók felé.
Később – ezek után már talán nem annyira meglepő módon – kiderült, hogy az HBO több európai piacon, például Magyarországon sem gyárt a jövőben saját tartalmat. Azaz a fejlesztés, előkészítés alatt álló projekteket leállították, csak néhány elkészült tartalom csúszhat még át. A döntés csak Spanyolországot és Franciaországot nem érinti, ezekben az országokban továbbra is gyárt lokális tartalmat az HBO.
Épp a kívülállóság adta az HBO gyártásainak lényegét
Egyetlen apró rés nyílt néha ebben a rendszerben: amikor magyar sorozatot gyártott az HBO. Lehet és kell is vitatkozni a saját gyártásaik minőségéről, ahogy az A besúgó esetében is történt, de abban azért szerintem konszenzus van itthon, hogy egy HBO-gyártás eseményszámba ment, fontos volt, elmondott arról valamit, hogyan gondolkodnak filmesek/sorozatfejlesztők a helyről, ahol élünk.
Az HBO emellett katalizátor is volt a magyar fikciós gyártás történetében. Ma már adottnak vesszük, hogy a TV2 vagy az RTL Magyarország, de akár kisebb szereplők is saját gyártású sorozatot készítenek. Miközben ez korábban egyáltalán nem volt természetes, sőt inkább őrült vállalásnak számított.
Egy saját, lokalizált fikciós sorozat ugyanis elég drága és kockázatos mulatság. A fejlesztése hosszas, aprólékos folyamat, és a nemzetközi sorozatbumm miatt a néző is minimum mozifilm-minőséget vár már el egy sorozattól – utóbbihoz meg szakmai tudás (tehát pénz) kell. Csakhogy a hazai szakma krémjét meg pont a Magyarországon forgató külföldi produkcók happolják el magasabb fizetésekkel. Összefoglalva:
elég ritka és áldott állapotnak tekinthető, ha itthon fikciós sorozat készül jó stábbal.
Az HBO a Társas játékkal indult el a magyarországi gyártások terén még 2011-ben, majd a Terápiával folytatta a sort, mint ahogy fontos pillanat volt az is ebben a folyamatban, amikor az RTL beszállt itthon a buliba a Válótársakkal még 2015-ben.
Azóta eljutottunk oda, hogy az adaptációk helyét egyre több teljesen saját ötletre épülő sorozat vette át, és úgy tűnt, a magyar szerzői filmekhez szokott szakma is kezd ráérezni a minőségi sorozatgyártás alapkritériumaira.
A nagyok mellett (RTL, TV2) még mások is próbálkoztak fikciós sorozattal (MTVA, egykori Sony-portfólió), és kimondva-kimondatlanul az HBO volt ebben a képletben a kívülálló szereplő, akitől a nagy dobást vártuk.
Bátrabbak lehettek a sorozataikkal, hiszen nem kellett napi vagy heti nézettségi adatoknak megfelelniük (ettől még persze volt feléjük elvárás, de nem úgy, mint egy lineáris csatornánál), és eleve a brand megkövetelt egyfajta alapminőséget kinézetben és tartalomban is ezektől a produkcióktól.
Ez a kívülállóság büdzsében is jelentkezett, hiszen ha csak az NMHH nyilvántartási adatait nézem, akkor egy magyar HBO-sorozatra több pénz (1-1,5 milliárd forint évadonként) jutott egy lineáris csatorna hasonló produkciójánál (500 millió-1 milliárd között).
Az HBO-sorozatoknak köszönhetően kicsit úgy tűnhetett, azért mi is benne vagyunk a nagy nemzetközi sorozatos körforgásban. Presztízsértéke volt annak, ha az alkotók vagy stábtagok neve mellé került az HBO-pecsét. Naná, én is boldog lennék, ha azt a pecsétet kapnám, mint amit a Drót vagy a Maffiózók.
Nem volt fenntartható ez a globális költekezés, de azért így kis kijózanító ez a pofon
De ennek a kegyelmi állapotnak most vége. Az HBO-nál biztos, és nem hinném, hogy a Disney, a Netflix vagy az Amazon drága, rizikós magyar gyártású streamingsorozatra költene a közeljövőben. (Ettől még persze lehet nincs igazam, de nem erre utalnak a jelek.) Kijózanító az is, hogy ugyan nagyon vártuk a streamerek érkezését a hazai piacra, az HBO Max és a Disney+ is szegényesebb kínálattal indult el itthon, szóval innen Közép-Európából nézve elég messze vagyunk még a streamingmekkától.
Eközben nehogy azt higgyük, hogy az HBO európai saját gyártásainak leállítása csak nálunk ejt mélyebb sebeket. Nem hiába írt elkeseredett bejegyzést az egyik román sorozat (Ruxx) alkotója is a sorozatkaszálásokra reagálva. Több országban, főleg Közép-Európában ugyanis az HBO – akármilyen patetikusan is hangzik, de – menedéket jelentett alkotóknak. Itt lehet rizikósabb, a nézőt kicsit megdolgozó sorozatot is készíteni. Ilyen volt a cseh Eszmélet, a román Árnyak például, na meg nálunk az Aranyélet. Európában a márka egyszerűen nagyon erős szereplőnek számított a sorozatiparban. Tudom, ettől még a spanyol és francia HBO-gyártások maradnak, de azért ez így is komoly hitelvesztés most a tárgyalóasztaloknál a márka képviselőinek.
Persze, az HBO-nál is nagyon kevés ötlet jut el a megvalósításig, iszonyú kevés sikerélménnyel járó szakma a sorozatfejlesztőé, de legalább megvolt a remény. Ugyan melyik magyar lineáris csatorna vállalta volna be, hogy egy csak kisfilmeket felmutató, a nézők számára ismeretlen fiatal alkotó (Szentgyörgyi Bálint) kezébe adja az irányítást egy új sorozatnál? (Még akkor is, ha tudjuk, rutinos rendezők és stábtagok is csatlakoztak A besúgóhoz.)
Félek, hogy egy korszak véget ér az HBO anyacégének Európára vonatkozó, spórolós bejelentésével. Nem derült égből érkezett a bejelentés, de azért elég kijózanító pofon ez szakmának és nézőknek is.
A streaming-aranykorszak a múlté, szinte az összes nagyobb szereplő (Netflix, Warner Bros. Discovery, Disney+) új, fenntartható üzleti stratégián agyal, aminek ehhez hasonló, fájó áldozatai is lesznek még.
Várható volt, hogy ez a hihetetlen költekezés a megrendelők részéről saját tartalomra nem éri majd meg hosszútávon, de arra talán kevesebben számítottak, hogy a lokális tartalmaktól is ilyen könnyen, egy tolvonással elköszönnek a fejesek.
Majd dönt az algoritmus egy sorozat sorsáról
Mi jön most? Egy sivárabb, kiszámíthatóbb sorozatkínálat itthon.
A kereskedelmi tévéknek egyszerűen nem éri meg, hogy rizikósabb sorozattal rukkoljanak elő, a streamingpiac meg még nem olyan fejlett itthon, hogy csak az online térben mutassanak be egy produkciót.
De nemzetközi szinten is egyre inkább kivétel lesz a kockázatvállallás a sorozatiparban. Olyan kivételek persze lesznek, mint az Atlanta vagy a Barry. De elég csak megnézni a Stranger Things legutóbbi évadának végsőkig a nézői igényekhez szabott, az érzelmes és akciódús részeket patikamérlegen adagoló monumentális záróepizódját ahhoz, hogy mennyi meghökkentő vagy provokatív alkotói döntést engednek majd a streamerek a jövőben.
Olcsó és a sorozat színvonalához képest nem túl szellemes poénnak tartottam a Barry egyik friss epizódjában (3. évad, 5. rész - vigyázz, spoiler jön!), hogy a sorozat története szerint egy, a Warner Bros. Discoveryhez hasonló cég egy nappal a premier után levett egy sorozatot a streamingoldaláról, mert az algoritmus kiszámolta előre, hogy a produkció bukta lesz. Haha, egy algoritmus döntött a vezetők helyett egy nap alatt egy sorozatról, nahát milyen leegyszerűsítően túlzó poén ez a Barry íróitól – gondoltam. Azóta átértékeltem az epizódot. A Barry (még) elérhető az HBO Maxon!
