hero
Bicsérdi-Fülöp Ádám

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 1 perc
Szakmai viták alulkezelése vezetett a távozásokhoz az új Telex-főszerkesztő szerint

Német Tamás szerint ezért fő feladata a szervezet átalakítása lesz.

A támogatóknak küldött levélben tisztázza az olvasók előtt fő teendőit Német Tamás, a Telex új főszerkesztője. A Dull Szabolcsot váltó főszerkesztő több okot is felsorol, amiért a szerkesztőség belső feszültségei végül több meghatározó munkatárs távozásához vezettek. 

Német Tamás szerint például a leterheltség, a külső technikai támadások és lejáratások mellett az is problémát okozott a mindennapi munkában, hogy az újságnál teljesen természetes szakmai viták rendezésére, megbeszélésére nem figyeltek oda eléggé, a félreértéseket pedig nem mindig sikerült időben rendezniük. 

“Ennek számunkra is szomorú következménye lett néhány kiváló munkatársunk távozása, amit, ha jobban figyelünk, megelőzhettünk volna. Egy ideje eljutottunk arra a felismerésre, hogy a két és fél éve kialakult struktúrában nem jól működünk, ezért a szerkesztőség átalakítása mellett döntöttünk, a szervezeti változtatások mellett pedig olyan belső kommunikációs csatornákat is nyitunk, amelyek garantálják, hogy többé ne kerüljünk hasonló helyzetbe. A kinevezésem ennek a változásnak a része, feladatom az új struktúra kialakítása, a távozók pótlása és a Telex tartalmi irányainak meghatározása” – fogalmaz az új főszerkesztő, aki korábban szerkesztőként a politikai, közéleti és gazdasági témákkal foglalkozó rovat egyik vezetőjeként dolgozott, és a Transtelex szakmai munkáját és kampányát is segítette.

Német Tamás levelében reagált néhány sajtóban megjelent anyagra is. “Az elmúlt két hétben mi is találkoztunk mindenféle puccsal vagy NER-rel kapcsolatos elméletekkel a sajtóban, de mindkettő feltételezés teljesen alaptalan: a Telex továbbra is egy szabad, autonóm szerkesztőség, közösség, amely semmilyen politikai vagy gazdasági hatalomtól nem függ, és kizárólag szakmai szempontok alapján dönti el, mi és hogyan kerül az újságba. Ebben semmi változás nincs és nem is lesz.”

 

Nyitókép: Telex