A 24.hu hosszú interjút közöl Ungár Péterrel, az LMP társelnökével, aki az aktuális kérdések mellett arról is beszélt a lapnak, hogy miért szűnt meg a többségi tulajdonában álló Azonnali.hu.
Ennek elsősorban anyagi okai voltak, a veszteség túl nagy volt ahhoz, hogy továbbra is fenntartsák. A másik érv pedig, hogy nem volt jelentős olvasottsága. „Elmondhatjuk, hogy színvonalas volt és jó, de nem olvasták. Ez pedig egy médiaterméknél nem egy utolsó kritérium” – mondta Ungár Péter.
Elismerte, nem az a legszerencsésebb felállás, hogy ha egy politikusnak sajtótermékek vannak a tulajdonában, de szerinte az Azonnalin nem lehetett érezni, hogy kié: „Az Azonnali egy alapvetően szomszédságpolitikával foglalkozó portál volt. Mert nekem az az nünükém 18 éves korom óta, hogy Magyarország úgy viselkedik, mintha egy Atlanti-óceán közepén lévő sziget lenne, és nem foglalkozunk a régióval. Senkit nem érdekel, hogy mi van a régióban, és ez rossz dolog.”
A 24.hu szerint Ungár a tulajdonában álló többi, vidéki portál működésén egyelőre nem kíván változtatni, azok hozzák a szükséges számokat.
Az Azonnali Médiához tartozik az Egri Ügyek, illetve a Kő A Mezőn Nonprofit Kft. kiadásában megjelenő Úgytudjuk.hu és a Kpsvr.hu.

