hero
Kreatív 2021. április 26. 08:08
Négymillió beoltottnál maszkmentes rendezvények jöhetnek
Mármint az oltottaknak. Nyithatnak a mozik és színházak is a bűvös szám után, ami a kormány szerint a héten meglehet.

Négymillió beoltott után védettségi igazolvánnyal maszkviselés nélkül lehet rendezvényekre járni – derül ki a friss kormánytájékoztatásból. Országunk vezetői szerint ez a szám az április 26-ai héten meglesz: ehhez múlt szombathoz képest további félmillió embernek kell az első adag oltását megkapnia, akkor értük el ugyanis a 3,5 milliós számot, amit a teraszok nyitásával ünnepelt a nemzet.

Négymilliónál kinyithatnak a színházak, a tánc- és zeneművészeti események, a cirkuszok, a mozik, az edző- és fitnesztermek, az uszodák, a közfürdők, a jégpályák, az állatkertek, a vadasparkok, a kalandparkok, a vidámparkok, a játszóházak, a múzeumok, a könyvtárak és a sportesemények. Védettségi igazolvánnyal a szállodák és az éttermek belső terei is látogathatóvá válnak – foglalta össze a Telex a miniszterelnök péntek reggeli Kossuth rádiós kinyilatkoztatásában elhangzottakat. 

Orbán Viktor azt is elmondta, hogy a szállodákba és sporteseményekre kiskorú gyermekek is bevihetők lesznek, mert ott mindenki védett. Az enyhítések nem jelentik azt, hogy a különleges jogrendet elengedi a kormány, az őszig továbbra is érvényben marad. 

Frissítés: A zenés-táncos rendezvény most nem számít kulturális eseménynek

A lazításokról megjelentek részletek a hétfői Magyar Közlönyben. Eszerint a „zenés, táncos rendezvény e rendelet alkalmazásában nem minősül kulturális eseménynek, így zenés, táncos rendezvényt tilos szervezni, tartani.”  Védettségi igazolvánnyal viszont látogathatók lesznek majd a kaszinók is.

A magán- és családi rendezvényekkel kapcsolatban 2020 novemberében elrendelt korlátozások maradnak, ilyen esemény vendéglátóhelyen is maximum 10 főig tartható. 

Az utcán, tömegközlekedésen, boltokban továbbra is kötelező marad a maszk.

A Közlöny ír a kártya szerinti védettség ellenőrzéséről is, eszerint:

  • a szolgáltatónak joga van elkérni a védettségi igazolványt és a kapcsolódó okmányt is, ami igazolja, hogy hozzátartozik (például személyi, útlevél)
  • a 18 év alatti személyt is kérheti arra, hogy igazolja kiskorúságát (például személyivel vagy diákigazolvánnyal)

Korábban a kormány a védettségi igazolványok ellenőrzésről annyit közölt, hogy az helyek üzemeltetőjének, a szolgáltatások nyújtójának a feladata. „Amennyiben ennek nem tesz eleget, a bírság 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedhet, vagy akár egy éves bezárással is sújtható.”