Most, hogy mindenki bele van pistulva a mesterséges intelligenciába, és az számít igazán intelligensnek, aki kifejti róla magvas gondolatait egy LinkedIn-posztban vagy kommentben; netán előadást tart személyes felhasználói élményeiről (a bátrabbak: miután megnéztek két YouTube-videót a témában); netán hosszan sorolhatnánk, ki-milyen okosakat próbál mondani róla (beleértve jelen cikk íróját is!) – jó volna azon is eltöprengeni kissé, hogyhát mivel állunk mi itt pontosan szemben, AI-ilag.

Tartok tőle: az égvilágon senki nem tudja. Mégcsak nem is sejti.

Talán éppen ezért, e szelíd tudatlanság okán volna érdemes azt is felismernünk és elfogadnunk, amit már néhányan megfogalmaztak, miszerint: egyetlen technológia sem semleges.(1) Következésképp nem veszélytelen. Ahhoz, hogy fel tudjuk mérni, mire képes, milyen hatásai vannak, és ez mit jelent az egyénre, a társadalomra, az emberiségre – időre van szükség. Időre, figyelemre, türelemre. Meg kéne ezt az izét jobban ismernünk, mielőtt bizalmat szavazunk neki. Úgy értem: a hurráoptimizmus és hozsannázás, a bősz AI-ba borulás és lánglelkű promptolás mellett egyelőre körültekintésre és távolságtartásra volna szükség. Szóval, óvatosságra inteném magunkat. Egyénileg, iparágilag, egyáltalán.

Mondok egy példát, mire gondolok. (Tudom, a reklámipar nem szeret a múltba fordulni, mert fontosabb feladatunk a jövőt formálni, újragondolni önmagunkat, saját jelentőségünket – de azért hátha. Elmondom, mert akár még lehet társadalmi hasznossága.) Ugorjunk vissza jó száz esztendőt az időben. 1898-ban járunk, amikor is Pierre és Marie Curie felfedezték a rádiumot (nevét egyébként a latin radius, „sugár” szóból kapta – milyen pofonegyszerű névadás!) Az 1900-as évek derekától kezdve ez az új és különleges elem igencsak megragadta az amerikai néplélek fantáziáját. Még szép. Radioaktív bomlása során energia szabadul fel, ezért a sötétben lenyűgöző kékes-zöldes fénnyel világít – és ki ne szeretné a ragyogást, a csillogást... A rádium népszerűségét a sajtó rendesen fényezte; hype-olták, cikkeztek és áradoztak róla, hogyhát itt van, megérkezett a „ragyogó fém”, jó minden nyűgre-bajra-nyavalyára, ez ám a csodaszer, emberek!

Az akkoriban virágzó patent medicine iparág is ráharapott az új és ígéretes elemre, és gyorsan elkészültek az első rádiummal felturbózott „gyógyhatású készítmények”. (Azt azért tudni kell: a korszak egyébként is népszerű csodaszerei, a „szabadalmi” – patent – jelzővel elhíresült pirulák, cseppek, oldatok és kenőcsök többsége valójában semmilyen hivatalos szabadalommal és semmilyen különleges gyógyhatással nem rendelkeztek. E növényi kivonatokból, kígyóolajból, petróleumból és egyéb egzotikus összetevőkből – ki tudja, mi mindenből! – „titkos recept” alapján kotyvasztott elixírek a 19. századi kuruzslás áltudományos termékei voltak. Ha a placebo-effektuson kívül rendelkeztek is némi érzékelhető hatással, azt a löttybe/pirulába kevert alkoholnak vagy kokainnak köszönhették. Röpke reklámos vonatkozás: annak idején a Coca Cola is ilyen szabadalmi gyógyszerként indult el világhódító útjára! (2) És még egy fun fact adalék: az intézményes reklámcsinálás, a reklám- és marketingszakma lényegében ezen termékek értékesítésével szökkent szárba, ezzel gyúrta fel magát, és alakította ki a maga kezdetleges technikáit és módszereit. Hogy konkrétumot is mondjunk: a nagy Claude Hopkins – akit David Ogilvy legnagyobb mesterének tartott  – épp ilyen kétes hírű készítmények „reason-why” hirdetéseinek írásával (3) kezdte szövegíró karrierjét.) De vissza a rádiumhoz!

Jó üzleti érzékkel kihasználva a tömegember kíváncsiságát, az újdonság iránti elfogulatlan lelkesedését, nem utolsósorban a radioaktivitással kapcsolatos (akkor még) homályos és felszínes ismereteket, egy röpke évtized alatt számos egyéb termék jelent meg a piacon. Kenyér, víz, csokoládé, fogkrém, arckrém, szappan, testápoló, törlőkendő – se szeri, se száma nem volt a különféle forradalmi produktumoknak, amelyek a rádium állítólagos gyógyító és energetizáló hatásával operáltak. És persze nevükkel is „sugározták” a bennük többé-kevésbé jelen lévő csodaösszetevőt (Radithor, Radior, Radiore, Ra-Thor, Radium-X, Radol stb.)

Az 1920-as években aztán egyre megszaporodtak a furcsa, rejtélyes megbetegedések. Az okokat sokáig nem sikerült kideríteni. A nagy felismerést, a rádium használatának borzalmas mellékhatását végül a „rádiumlányok” (Radium Girls) esete tárta a széles publikum elé. (4) A sztori dióhéjban: annak idején két amerikai vállalat is gyártott órákat, melyeknek számlapját és mutatóit rádiumtartalmú festékkel vonták be, hogy éjszaka is láthatók legyenek. (Mit gondolunk, ki rendelt be belőlük komolyabb mennyiséget? Úgy van, az amerikai hadsereg!)

A gyárakban fiatal nőket alkalmaztak a feladathoz, és arra utasították őket, hogy az összekuszálódott ecset finom szálait az ajkukkal formázzák újra a precíz festés érdekében (merthogy vízbe mártani, vagy nedves ronggyal összesodorni az ecset szálait idő- és festékigényes lett volna). A lányok persze mit sem tudtak a festék veszélyeiről. Műszak után annál büszkébben virítottak világító ajkaikkal, sőt, olyanok is voltak, akik még a fogukat is bekenték a tökéletes, csábító mosoly érdekében.

Ám néhány év múltán megtapasztalták a fájdalmas igazságot. Szegény lányok tucatjával kezdtek megbetegedni, és bár a vállalatok próbálták eltussolni az ügyet, az 1930-as évek folyamán óriási sajtóvisszhang kísérte a rádiumlányok perét. Igaz, mire a tárgyalások véget értek és megkapták volna jogos kártérítésüket, sajnos, sokan már elhunytak a radioaktív sugárzás okozta súlyosabbnál súlyosabb betegségekben.

A kép mindenesetre egyre több fejben kezdett összeállni. A 40-es évekre a tudósok már elég nagy biztonsággal felmérték a rádium egészségügyi kockázatát. Aztán a hatóságok is reagáltak, betiltották a fogyasztási cikkekben való használatát, és csak szigorú ellenőrzés mellett, kontrollált körülmények között (orvosi diagnosztika, gyógyítás, energiaellátás területén) lett engedélyezett az alkalmazása. (A rádiummal történő számlapfestést így is csak jó harminc (!) évvel később, 1968-ban tiltották be végleg.)

Nos, ennyit a rádium-sztoriról.

Nem riogatásként, hanem intő jelként idéztem fel ezt az epizódot, e „csodás fémmel” folytatott randevúnk ragyogó történetét. Olvassuk úgy, mint egy példázatot. Ki-ki vonja le belőle a tanulságát. Az enyém így hangzik: őrizzük meg nyitottságunkat az újdonságra, de azért legyünk észnél. Hogy mást ne mondjak: gondolkodjunk. Ezt a képességünket lehetőleg ne is bízzuk másra (főleg ne a gépre).

Persze tartozom egy vallomással: magam is diszkrét használója vagyok a most felkapott AI-alapú eszközöknek, és buzdítok mindenkit azok használatára. A technológiával történő kísérletezés, felfedezés és próbálkozás nemcsak jó móka, de hasznos tapasztalás. Érdekel és foglalkoztat, hogyan tudjuk beépíteni a munkába, a mindennapokba. Hogyan tudunk általa gyorsabbak, jobbak, hatékonyabbak lenni. Hogyan tudunk fejlődni, jó értelemben.

Ám egyelőre nem tekintem az AI-t sem barátnak, sem ellenségnek. Pláne nem alkotótársnak! Ugyan már. (Mégis mennyiben alkotótárs a kalkulátor, amivel kiszámoljuk a gyök kettő értékét? A bicikli, amivel A-ból B-be tekerünk? Milyen értelemben alkotótársa Mozartnak a zongora? Monet-nak az ecset meg a vászon? Miközben távol áll tőlem, hogy a reklámszakember kreatív outputját Mozart vagy Monet alkotásaihoz hasonlítsam...) Jó, elképzelhető, hogy valamikor azzá válik, de most még hiszek a saját képességeinkben, és ami a legfontosabb: megtartom tőle a három lépés távolságot, amit a józan eszem diktál.

Annak idején a rádium csodás hatását kiaknázó (mai szemmel: bizarr és dermesztő) termékek népszerűsítésére (hasonlóképp bizarr és dermesztő) reklámok is születtek. A Radium Appliance Co. elnevezésű cég például egy 1928-ban megjelent sajtóhirdetésében úgy reklámozta új találmányát, a radioaktív derékkötőt, hogy a kupon visszaküldőinek egy tájékoztató füzetecskét ígért, melyben elmagyarázzák: a rádium, ez a „szinte ismeretlen (sic!) és csodálatos új elem” miként fejti ki gyógyító hatását. Majd megnyugtatták az olvasót, hogy „örömmel vesszük, ha Ön kipróbálja a mi kockázatunkra” (at OUR risk – kiemelés tőlem.) 

Hát nem nagyvonalú ajánlat? Használja bátran ezt az új anyagot (technológiát), amiről nem tudunk semmit; és nyugodtan próbálja is ki, hiszen annak kockázatát mi viseljük, nem pedig Ön, aki azt kipróbálja!

Bevallom, ilyennek érzem a jelenleg felkínált AI-technológiák „értékajánlatát” is. Ezért a végső kérdésem lényegében így hangzik: vajon mennyiben lehet alkotótársam, partnerem valaki/valami, akit/amit jószerével nem ismerek, és nem tudok róla semmit? Nem tudom, hogyan működik; nem ismerem a valódi képességeit; és végképp fogalmam sincs azon entitások szándékairól, akik mögötte állnak? (Használnak, hogy használjam?)

Félreértés ne essék. Nem vagyok egy félős típus, nem estem pánikba az AI-néven megismert jelenség és annak lehetséges következményei miatt. Vészharangokat sem kongatok, pláne nem temetem előre az emberiséget. Ennél azért jobban hiszek benne, bennünk, mindannyiunkban. Pontosabban: az emberi értelem, megfontoltság és felelősségtudat erejében. És hiszem, hogy ezen kvalitásokkal a reklám- és marketingszakma is rendelkezik.

A Radium Appliance Co. hirdetésében szerepel egy másik emlékezetes mondat is: „Vajon a rádium végre ajtót nyit számunkra a Nagy Ismeretlenbe?”. Azt hiszem, ezen felvetést nyugodtan aktualizálhatjuk, valahogy így: „Vajon az AI végre ajtót nyit számunkra a Nagy Ismeretlenbe?” Mivel már szélesre tárta előttünk azt az ajtót, most rajtunk a sor – ésszel kéne belépni rajta.

Ha elbaltázzuk az antrét, akkor felhagyhatunk minden reménnyel.

Felhasznált források:

https://raketa.hu/radium-felfedezese

https://bathmedicalmuseum.org/radioactivity-in-medicine/

https://undark.org/2017/07/20/radium-girls-book-review/

https://wmn.hu/ugy/58215-nok-akik-vilagitottak-a-sotetben-a-radiumlanyok-tragediaja-

https://history.howstuffworks.com/historical-events/radium-girls.htm

https://stuk.fi/en/radioactivity-in-consumer-products

https://www.britannica.com/story/radium-girls-the-women-who-fought-for-their-lives-in-a-killer-workplace

https://periodictable.com/PopSci/2004/08/2/index.html

https://www.smithsonianmag.com/smart-news/coca-colas-creator-said-drink-would-make-you-smarter-180962665/