Mint arról már beszámoltunk, az MSZP és a Fidesz nem hosszabbította meg delegáltjainak megbízatását és ezért váltja Gelléri Kis Gábor eddigi kuratóriumi elnököt új szakember a poszton.
A szocialisták a kuratórium elnökének a rádiós múlttal rendelkező Rangos Katalint, a Magyar Televízió (MTV) Szólás szabadsága című műsorának főszerkesztőjét jelölték, akit február 25-én meg is választott az Országgyűlés.
Rangos Katalin 1987 és 1990 között az MTV-nél dolgozott, később a Magyar Rádiónál, majd 2003-ban visszatért a köztévéhez, ahol 2005-től A szólás szabadsága főszerkesztőjeként tevékenykedett.
Az MTV-nél megüresedett posztra egyelőre megbízott vezetőt neveznek ki, Kardos Ernő, az Este szerkesztőségvezetője márciustól egy hónapig felel a hetente jelentkező műsorért.
Becsült olvasási idő: 1 perc
MR - új kuratóriumi elnök
Rangos Katalint, az MTV A szólás szabadsága című műsorának főszerkesztőjét választotta meg az Országgyűlés a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának elnökévé. Helyét a köztévénél megbízott vezetőként Kardos Ernő veszi át, aki új megbízása mellett az Este című műsort is tovább szerkeszti.
