hero
VLA

Rovat:

Popkult
Becsült olvasási idő: 1 perc
Hogyan kerül ennyi MILF a német városokba?

Egy német autómegosztó cég egyre nagyobb problémával néz szembe logója miatt. Vandálok rongálják a MILES feliratot, így MILFS autók bukkannak fel mindenfelé a német városokban, főképp Berlinben. 

Jópofának tűnik első hallásra, de a MILES autómegosztó cég inkább bosszankodik logója megrongálása miatt. A német cég mindenféle típusú autó közösségi megosztásával foglalkozik, a megkülönböztető jelzésükre pedig rákaptak a humoros kedvűek, az E-betűből szorgalmasan lekapirgálják az alsó vonalat, máris kész a MILFS. 

A cég nem győzi javíttatni a hibát, ami nem csupán újramatricázást, de sok esetben újrafényezést is jelent, mert a kaparás helyén lekopik az autólakk. Ennek költsége már igen komoly tételt jelent a cég kasszájában, és mivel a vandálokat nem tudják tetten érni, a károkat sem tudják követelni rajtuk. 

A milfs annak a közkeletű rövidítésnek a többesszáma, amit szépítve így lehet fordítani:  „Anyuka, akivel szívesen lefeküdnék”, a pornóipar egyik járatos kifejezése is, de már évek óta használják a köznyelvben kétes és lássuk be, obszcén bókként olyan idősebb nőkre, akik valaki szerint kívánatosak, jól néznek ki, vagy, egy másik hízelgésnek szánt, de lekicsinylő kifejezés szerint: jól tartják magukat. Mivel a közmegegyezésben egyelőre nem eldöntött hogy ez alapvetően pejoratív, sokszor szívesen tetszelegnek vele az érintettek nők, sőt született arról is már cikk, hogy mi kell a milfséghez egy magát milfnek valló és azt büszkén viselő nő szerint.

A német cégnek az alkalmazott humor és az ezirányú hírverés sovány vigasz, a hírek alapján a legtöbb megrongált logójú autó Berlinben látható, de más városokban is folyamatosan fotózzák a járókelők a MILFS kocsikat és megosztják a közösségi média felültetein. A hír bejárta a német sajtót, van olyan cikk, amelyben azt javasolják változtasson cégnevet a vállalat - írja a Stern magazin

Fotó forrása: Reddit