„Zenéjét persze mindenki ismeri, de amikor megismertem, pont annyit festett, amennyit zenélt, és aztán ott voltak a ruhái” – idézi a Tipton közleménye Marcus Millert, Miles Davis együttesének basszusgitárosát, zeneszerzőjét és producerét. „Minden ugyanazt a szerepet töltötte be. A kinyilatkoztatása volt annak, ki ő és hogyan szeretné magát prezentálni. Tudta, hogy az emberek figyelnek rá. És a ruházat akkoriban nagyon fontos volt. Főként a ’40-es és ’50-es évekről beszélek, mert ebben az időszakban a fekete előadóművészek azért harcoltak, hogy ne csupán a szórakoztatóipar tagjaiként ismerjék el őket.”

„Amikor Miles Davis családja megkeresett minket az ötlettel, szinte el se akartuk hinni” – mondja Zack Tipton, a márka alapítója a munka folyamatáról.
„A Vinylize brandünk szlogenje a ’wear the music’, a keretek alapanyaga ugyanis újrahasznosított bakelitlemez. Mindig is jó kapcsolatot ápoltunk a zenészekkel, sok sztár hordja a szemüvegünket Robbie Willimastől Elton Johnon át Shawn Mendesig. Miles Davis olyan ikon a divat szempontjából is, akinek a stílusát általunk újraértelmezni csak kellő tisztelet mellett lehetett. Miles 1958-ban viselte azt a keretet, ami minket megihletett. A Newport, épp úgy, ahogy a Tipton keretek általában, limitált szériás. Összesen 200 darabot gyártunk belőle.”

