Az Axel Springer megvásárolta a 15 éve alapított Politico kiadóját. A Politico alapító-tulajdonosa, Robert Allbritton korábban azt mondta, a médiavállalata 1 milliárd dollárért kelhet el, a mostani megállapodás pontos részleteit azonban nem hozták nyilvánosságra. Az üzlet várhatóan 2021 utolsó negyedévében zárulhat le.
Ezzel a lépéssel a Politico nagyjából 200 millió dolláros éves bevételt termelő, főként előfizetőkre építő amerikai kiadása is az Axel Springerhez kerül, hiszen a brüsszeli székhelyű Politico Europe-ot 2014 óta közös vállalkozásban vitte a német székhelyű kiadó és Albritton cége. Szintén az Axel Springer csoport részévé válik ezzel a Politico nemrég indított technológiai híroldala, a Protocol is. Az Axel Springer közleménye szerint a Politico Europe 2019 óta nyereségesen működik.
A megállapodás értelmében Allbritton irányítja tovább a Politico és a Protocol kiadását, és szintén a helyén marad a Politico amerikai és európai kiadásának vezetősége is, egyik szerkesztőség sem költözik össze az Axel Springer más kiadványainak csapatával.
Ezzel az Axel Springer még tovább terjeszkedik az amerikai piacon, hiszen a médiacég 2015-ben 500 millió dollárért vásárolta meg a Business Insider kiadóját.
Miközben Amerikában terjeszkedik az Axel Springer, magyar érdekeltségeitől elköszön a médiacsoport. Nemrég ugyanis kiderült, hogy a Ringier AG átveszi az Axel Springer összes részvényét Magyarországon, Szerbiában, Szlovákiában és a három balti államban, Észtországban, Lettországban és Litvániában. A Ringier és az Axel Springer 2010-től működtette közösen, vegyesvállalatként magyar érdekeltségeit.
(via: Variety)

