hero
Nagy Zsolt 2021. május 06. 16:04
Megvan, kik kapják az idei zenei Artisjus-díjakat
Az idén elhunyt Siklósi Örs neve is a díjazottak között szerepel.

Az Artisjus 21. alkalommal díjazza a legkiválóbbnak ítélt kortárs zeneszerzőket és szövegírókat azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a sikeres zenei produkciókba fektetett szerzői munkára. Az elismerés presztízse elsősorban abban rejlik, hogy a pályatársak ítélik oda a díjakat a kitüntetett művészeknek.

Az Artisjus szerzőkből és egy zeneműkiadóból álló vezetősége döntött a díjazottak személyéről, a könnyűzenei alkotók díjazását külön szakmai bizottság készítette elő. Az elismerések ünnepélyes átadását az év folyamán későbbi időpontra tervezi az Artisjus vezetősége, ha a járványhelyzet engedi.

Fábri Pétert életműdíjjal, Borlai Gergőt az év zeneszerzője címmel, Major Esztert pedig az év szövegírója díjjal tüntetik ki. Az év produkciójának a Random Tripet választották. Posztumusz Junior Artisjus-díjjal ismerik el Siklósi Örsöt, az AWS zenekar a tragikusan fiatalon elhunyt frontemberét. Az év komolyzenei műve kategóriában idén két alkotást is díjaznak: Soproni József 9 dal Czigány György verseire, valamint Horváth Márton Levente Scrollin' című műve érdemelte ki az elismerést. A komolyzenei Junior Artisjus-díjat Molnár Viktor kapja. Az év nótaszerzőjének Éliás Tibort választották.

Idén hét zenei kategóriában díjazzák a szerzőket, valamint átadják a tavalyi év legjobb produkciójának járó elismerést.

Díjazottak

Könnyűzenei alkotói életműdíj

 Fábri Péter

Az Év Könnyűzeneszerzője

 Borlai Gergő

Az Év Könnyűzenei Szövegírója 

Major Eszter

Az Év Produkciója

Random Trip

Az Év Junior Könnyűzenei Alkotója

 Siklósi Örs (posztumusz-díj)

Az Év Komolyzenei Művei 

Soproni József: 9 dal Czigány György verseire

Horváth Márton Levente: Scrollin'

Az Év Junior Komolyzenei Alkotója

 Molnár Viktor

Az Év Magyarnótaszerzője 

Éliás Tibor