Becsült olvasási idő: 1 perc
Mégsem országos csatorna a Viasat3
Talán pont kerül a Viasat3 kontra Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ügy végére, miután a Fővárosi Ítélőtábla szerint a hatóság jogsértő módon nyilvánította országos műsorszolgáltatássá a csatornát. Így Viasat3-as híradó sem lesz.

Mint azzal a Kreatív Online is többször foglalkozott, az ORTT tavaly négy csatornát minősített országossá: a Spektrumot, a Filmmúzeumot, a Viasat3-at és a Sport1-et. Egyes értelmezések szerint ez azt jelentette, hogy emiatt mindegyik adón hírműsort kell sugározni, majd később a médiatörvény tüzetes átvizsgálása után kiderült, hogy a „szakosított műsorszolgáltatók nem kötelesek hírműsor szolgáltatására. Mivel a Viasat3 az ORTT szerint nem szakosítottnak számít, számíthatott arra, hogy ha nem indítja el a híradózást, megbüntetik.

A csatorna a bíróságon támadta meg az ORTT országos minősítését. Első fokon ki is derült, hogy a testületet erre nem ruházza fel a médiatörvény. De az ORTT is közbelépett, és az ügy másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla előtt folytatódott. Ez zárult most a szerdai jogerős ítélettel, miszerint az ORTT jogsértő módon nyilvánította országos műsorszolgáltatóvá a csatornát. Az Ítélőtábla egyúttal új eljárásra utasította a testületet, és felhívta a hatóságot, hogy „a megismételt eljárásban a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően járjon el a csatorna vételkörzetének vizsgálata során”.

A Viasat3 szerint jó döntésnek bizonyult, hogy nem kezdte meg az országos műsorszolgáltatók számára előírt hírműsor-sugárzást, annak ellenére, hogy a testület több alkalommal is hangoztatta, hogy erre már köteles lenne. A Viasat3 halogatásának az ORTT is örülhet, hiszen ha a csatorna híradót gyártott volna, akkor most több száz millió forintos gyártási költséget követelne vissza tőle.

"Az eljárás és az azt lezáró jogerős ítélet is azt mutatja, hogy a hatályos médiatörvény egynémely rendelkezése mára elavult. Bízunk benne, hogy a piaci szereplők és a nézők mellett a döntéshozók is felismerik, hogy mielőbb szükség van az új szabályozás életbe lépésére” – mondta Kocsis Attila, a Viasat Hungária vezérigazgatója.