Becsült olvasási idő: 1 perc
Médiadíj - új verseny a honlapoknak
Új verseny indult a honlapok megmérettetésére Magyar Internetes Média és Web Díj elnevezéssel. A három szervező – a Gábor Dénes Főiskola, a Számalk és a felnőttoktatással is foglalkozó IOSZIA – média és web kategóriában várja a jelentkezését.

A díj alapítói azzal a céllal hozták létre a Magyar Internetes Média és Web Díjat, hogy felhívják a figyelmet az internet növekvő jelentőségére, valamint bemutatkozási lehetőséget nyújtsanak a honlap-készítőknek.

 

A díjra magánszemélyek honlapjaikkal ugyanúgy pályázhatnak, mint oktatási intézmények, vállalatok, alapítványok vagy önkormányzatok webes megjelenései. A média és a web kategóriák győzteseit egy szakmai zsűri választja ki, de a díj honlapján regisztrálók szavazatai után közönségdíjat is átadnak. Arról egyelőre nincs információnk, hogy a zsűrit kik alkotják.

 

A győztesek az oklevelek digitális változatát minősítő tanúsítványként is használhatják a honlapjukon, a szervezők szerint a díj akár ajánlólevél is lehet a megbízók számára.

 

A pályázatok leadási határideje július 25-e. A díjátadó ünnepséget és a hozzá kapcsolódó konferenciát a tervek szerint augusztus végén rendezik.

 

Mint ismert, a honlapok évről évre megmérettetnek az Internet Marketing Klub (IMK) és a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) szervezésében zajló az „Év Honlapja” versenyen. De magyar fejlesztők és bloggerek indítottak már versenyt a legrosszabbakért is: a Webnegative Contestre jelentkezőknek olyan honlapot kellett készíteni, amely az amatőrök által elkövetett, lehető legtöbb típushibát tartalmazták.