Becsült olvasási idő: 1 perc
McCann Erickson - távozik Maresch Miklós pénzügyi vezér
Márciusban hagyta el a McCann Erickson-t Serényi János ügyvezető, most pedig Maresch Miklós pénzügyi igazgató is új kihívásokat keres.

McCann Erickson ügynökségtől a márciusban távozó Serényi János után Maresch Miklós pénzügyi igazgató is elbúcsúzik az ügynökségtől. A szakember tizennégy év munka után közös megegyezésre távozik az ügynökség vezetéséből. Helyére Kovács Tamás érkezik, aki korábban a cég regionális pénzügyi controllereként dolgozott a McCann londoni irodájában.

Maresch a Kreatív Online megkeresésére elmondta, hogy korrekt közös megállapodás keretében búcsúzik az ügynökségtől. Távolabbi terveiről annyit árult el, hogy szeptember elejétől egy, az ügynökségi
szektortól és a médiától is távol álló vállalatnál folytatja.

A McCann Erickson-hoz tavaly augusztusban érkezett Záprel Zsolt ügyvezető igazgató, aki Serényi tavaszi elköszönéséig társügyvezetői pozíciót töltött be a cégnél, azóta pedig teljes döntési jogkörrel felruházott vezető.

A nemzetközi McCann Erickson cégcsoport 2005-ös komoly válsága a budapesti irodát is érzékenyen érintette. Az azóta eltelt időben számos alkalommal cikkeztünk a hazai McCannél történt leépítésekről és átszervezésekről. Maresch távozása ennek a folyamatnak egy újabb és vélhetően egyik utolsó fejezete.