A szakember a tanulmányait a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen kezdte, ahol 1991-ben növényvédelmi szakmérnökként végzett, 2008-ban pedig a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján megszerezte a marketing szakértői végzettséget. Pályafutását 1983-ban a Mezőtek Rt-nél növényvédelem és növénytermesztés területén kezdte önelszámoló egységvezetőként. 10 évvel később területi képviselő lett 5 megyében a Kwizda Agro Hungary Kft.-nél. 2006-ban kinevezték a vállalat kommunikációért és stratégiáért felelős marketing vezetőjének és emellett saját kérésére továbbra is ellátta a Komárom-Esztergom megyei terület képviseletét.
Tamás István kereskedelmi- és marketingigazgatóként az Agro.bio-nál elsődleges feladatának tekinti a brand, márkaismertség erősítését, a cég forgalmának és piaci jelenlétének növelését hatékony edukációs eszközökkel, portfolióbővítéssel, a stratégiai kapcsolatháló szélesítésével, valamint szakmailag kiváló és lojális értékesítő csapat kialakításával és működtetésével – amelyhez elmondása szerint az alapok már adottak. Munkája során arra törekszik, hogy a társaság a termékközpontúságból a megoldás centrikus értékesítés felé vegye az irányt.
Tamás István 53 éves, angolul beszél; nős, 3 gyermek édesapja, szabadidejében teniszezni és főzni szeret.
