Közbeszerzést hirdetett a Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. a cégnél 2013-ban bevezetni kívánt „Star” fogadási rendszer márkaépítésére és a hozzá kapcsolódó kommunikációs feladatok ellátására. Ez tartalmaz kreatív stratégiaalkotást, kreatív tervezést, kreatív gyártást, médiastratégia alkotást, médiatervezést, médiavásárlást, mindezt összesen áfa nélkül 49,9 millió forint erejéig.
Az indulás minimumkövetelményei közé tartozik, hogy az ajánlati felhívás feladását megelőző három lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgya (médiatervezés, médiavásárlás és/vagy kreatív tervezés) szerinti tevékenységből származó nettó árbevétel összesen elérje a nettó 49 millió forintos összeget, illetve legalább 1 évben elérje a nettó 25 millió forintos összeget.
Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján áll majd össze: 40 százalék lesz a médiában elérhető összevont kedvezmények alapján elérhető net-net ár mértékének szerepe, 20 százalék a kreatív tervezési-, gyártási- és produkciós- díjak, valamint szintén 40 százalék a teljesítésre vonatkozó mintafeladat (integrált szakmai koncepció) értékelése.
A pályázati dokumentáció ára 63 500 forint, a tenderre való jelentkezés határideje június 12. 9:30.
