Becsült olvasási idő: 1 perc
Letilthatják a Google-t Kínában
A kínai védelmi minisztérium 19 internetszolgáltatót és szolgáltatást fenyeget bezárással, köztük a Google-t és legnagyobb kínai riválisát is.

A morális szempontból kifogásolható, vagy a fiatalok fizikai és lelki egészségére káros hatást kifejtő webes tartalmak eltávolítására hivatkozva 19 internetszolgáltatót és online szolgáltatást fenyeget pénzbüntetéssel vagy bezárással a kínai védelmi minisztérium – számol be a Napi Gazdaság.

A listára került cégek nem tesznek eleget az állami internetcenzorok felszólításainak, és a vulgaritás vagy a pornográfia terjedését segítik – legalábbis a kínai kormány szerint. A megnevezett szolgáltatások között van a Google, és a 300 millió kínai internetező kétharmada által használt domináns helyi keresőszolgáltatás, a Baidu is.

Mint arra a Napi Gazdaság emlékeztet, Kínát már a 2008-as pekingi olimpia előtt is élesen bírálta a nemzetközi közösség az internetes tartalmak korlátozása miatt. Elemzők szerint a mostani keménykedés oka a gazdasági válság miatti potenciális elégedetlenség, illetve a Tienanmen téri, kíméletlenül levert és tiltott témának számító diáktüntetések idén esedékes 20. évfordulója lehet.