Bicsérdi Ádám

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 1 perc
Külön kategóriát kapnak a napi sorozatok a Televíziós Újságírók Díján
Összesen 12 kategóriában osztanak díjat a szeptemberi gálán.

Idén a járvány miatt a megszokott márciusi időpont helyett szeptember 8-án tartják a Televíziós Újságírók Díjának gáláját, ahol 12 kategóriában hirdetnek győztest. Újdonság, hogy ezúttal a napi sorozatok legjobbját is díjazzák. 

“Az elmúlt évek trendje, hogy folyamatosan nő a magyar sorozatok száma, mely mostanában főleg a napi fikciónál mutatkozott meg. Tavaly már 6 napi széria került képernyőre és a következő években is évente legalább ennyi produkció várható ebben a műfajban. Ezért döntöttünk úgy, hogy mostantól külön kategóriát kapnak a napi sorozatok” - mondta Kenderessy Szabolcs, alapító, a SorozatWiki főszerkesztője.

A Televíziós Újságírók Díjának kategóriái: nagyszabású showműsor, vetélkedő, reality, talkshow, sorozat, napi sorozat, zsűritag, női műsorvezető, férfi műsorvezető, színésznő, színész, valamint mellékszereplő.

A díjat a legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján ítélik oda. Idén a Televíziós Újságírók Díjának grémiumát a 24.hu, a Hír7, az Index, a Kreatív, a Marketing&Media, a Media1, a Médiapiac, az Origo, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella-Epizód magazin, a Telex és a TVR-hét egy-egy újságírója alkotja.

A díjra esélyesek névsorát egy hét múlva jelentik be a szervezők.