hero
Molnár Zoltán

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 2 perc
Fura légitársaság-marketing: vonatozz, ne repülj!

A KLM-nél kitalálták, hogy ha már meg kell felelni az uniós előírásoknak, a repterek meg telítettek, akkor érdemes egyes útvonalakon a vasútra terelni a népet. Nyugatabbra persze pontosabbak a vonatok, mint mifelénk, de így is nehezen veszik még fel a versenyt a repülés gyorsaságával.

Magyarországon nem kell bemutatni, milyen őrült rövid távokra gépesek röptetni az embert a légitársaságok. Budapest és Bécs között is van repülő, pedig ha felsővezeték-szakadás van a vasúton, vagy bebicskázott kamion foglalja el az M1-est, akkor is gyorsan az osztrák fővárosba lehet érni. Hasonló a helyzet a Benelux-térség két fővárosával, Amszterdammal és Brüsszellel is.

Meglepő helyről érkezett kritika a rövidtávú repülés felé: az amúgy egyre zöldülő KLM holland légitársaságtól.

A Politicónak azt mondta Marjan Rintel, a KLM vezére, hogy „ha vannak csatlakozások, ha ezek a csatlakozások jók, ha ezek a Schipholra érkeznek [Amszterdam fő reptere – a szerk.], ha ezek hétvégeken is közkelednek, akkor bőven benne vagyunk, hogy ne repüljünk Brüsszelbe”. Hozzátette, a vásárlóikat szívesen átültetik vonatra a repülőről.

Persze nem csupán a KLM jótékonyságáról és környezetbarátságáról van szó. Az amszterdami Schiphol kvázi betelt, már korlátozni kell a fogadható/indítható járatok számát, ebben a zajszennyezésnek is szerepe van. Emellett a légicégeket sok kritika éri a repülés szennyező mivolta miatt, első körben főleg a közeli úti célokra szeretnék sokan megszüntetni a repülést (ami, tegyük hozzá, a becsekkolási, reptérelhagyási procedúrákkal együtt nem is annyira gyors).

Victor Thévenet, a Transport & Environment (Közlekedés és Környezet) környezetvédő csoporttól azt mondta a Politicónak, felháborító, hogy még léteznek ezek a repülős viszonylatok. Pedig Brüsszel és Amszterdam között repülni 14-szer annyi  kibocsátással jár, mint vonatozni. Mindenesetre a KLM törekvése illeszkedik az Európai Bizottság terveibe, miszerint 2030-ig karbonsemlegessé tennék az 500 kilométeren belüli utazásokat.

Brüsszel és Amszterdam között cirka 200 kilométer a táv, 55 perc a repülés. Eközben az expresszvonat 100 perc alatt teszi meg a távot (csak ugye a vonatok gyakran a városközpontokba érkeznek, a repterekről pedig még be kell bumlizni a centrumba).

Az éjjeli és hétvégi vonatokon mindenesetre még fejleszteni kell menetrendileg, hogy versenyképes legyen. A KLM vezére (aki korábban vasúttársaságot is vezetett) be is jelentette, a két várost összekötő Thalys expresszen jó pár ülőhelyet megvásárolt a KLM. Hasonlóan együttműködik már a Lufthansa és a Deutsche Bahn, illetve az Air France és az SNCF Német- és Franciaországban. Utóbbi országban (sok kiskapuval megtoldott) jogszabályt is elfogadtak, miszerint meg kell szüntetni azokat a belföldi repülőjáratokat, amiknél van vasúti alternatíva.

(Kép forrása: KLM Royal Dutch Airlines / Facebook)