Tizedik alkalommal készített országos rendezvényszervezői piackutatást a Promo Data. A cég 3200 nagyvállalat rendezvényfelelősét kérdezte meg, tehát a 300 millió forintnál nagyobb árbevételű cégek hozzávetőleg felét keresték meg, s negyedük válaszolt a kérdésekre.
Ezek alapján a Promo Data azt valószínűsíti, hogy az elmúlt években komoly visszaesést produkáló rendezvényes piac erőteljes csökkenése megállhat. „Úgy véljük, hogy a 2009-es 30 százalékos és a 2010-es további 20 százalékos visszaesést jósló becslésünk sajnos bejött, s tavaly azt mértük, hogy talán elindul a kikecmergés a gödörből. Ez folytatódik most, a tavalyihoz hasonló adatokat rögzítettünk, vagyis minimális fejlődés várható” – fogalmazott Szentirmay László, a cég ügyvezetője, aki szerint ez talán segítheti a súlyos állapotban lévő szállodaipar helyzetét is, amely szerinte körülbelül 30 százalékban függ a tréningektől, konferenciáktól, üzleti utazásoktól.
Míg a válság előtti években a megkeresett nagyvállalatok 45 százaléka jelezte valamilyen rendezvény megrendezését, az elmúlt években ez 30 százalékra csökkent, és az idén sem vár jobbat a társaság.
A piackutató felmérése szerint a nagyvállalatok a tavalyihoz hasonló összegeket szánnak különböző rendezvényekre 2012-ben is. Míg azonban 2008-ban a nagyvállalatok több mint a fele jelezte, hogy egymilliónál többet költ rendezvényekre, tavaly és az idén ez az arány egyharmad körüli. (Itt a bázis nem az összes, 3200 nagyvállalat, hanem az a hozzávetőleg 1400 cég, amelyik valamelyik kérdésre pozitív választ adott.)
A cégek, ha tartanak, akkor visszafogottabb büdzsével szeretnének a korábbiakhoz hasonló rendezvényeket lebonyolítani, vagyis a rugalmasabb, fantáziadúsabb, de feszesebb költségvetésű ajánlatok lehetnek a nyerők. Ez a fajta nadrágszíj-meghúzás jó lehetőséget teremthet a kisebb, akár 3 csillagos hotelek számára is, mert korábban taroltak a 4 és 5 csillagos szállodák, de az utóbbi években megnőtt a fapados rendezvények aránya.
A Promo Datához érkező válaszok alapján a nagy rendezvényeken mindig van valamilyen műsor: hagyományos zenei produkciók, humoristák, bűvészek, zsonglőrök. A helyzet nem változott sokat a tavalyi felméréshez képest sem: egy-két komolyzenei program mellett főleg a tévéből ismert énekeseket hívják, az idősebb korosztályt (Presser Gábor, Komár László, stb.), vagy a megasztáros, x-faktoros fiatalokat. Az idősebb humoristák mellett idén is tarolhatnak a dumaszínházi előadók.
