A Mastercard harmadik alkalommal szervezi meg „Az év bankja” versenyt. A címet az a pénzintézet kapja, amely a zsűri szerint a legjobb eredményt érte el az elmúlt egy évben a következő területeken: piaci részesedés növelése, fiókhálózat bővítése, ügyfélszám gyarapítása, termékfejlesztés.
Ezen kívül még nyolc kategóriában adnak át díjakat, keresik az év leginnovatívabb bankját, azt a céget, amely hozzájárult a hazai bankszektor fejlődéséhez egy-egy új, itthon még nem elterjedt termék meghonosításával, modern, ügyfélbarát értékesítési csatorna kifejlesztésével, vagy az ügyfelek tájékozódását jobban segítő ügyfélszolgálat, honlap üzemeltetésének indításával. További kategóriákban díjazzák az év bankárát díjazzák, legrokonszenvesebb bankját, lakossági hitel-, megtakarítási valamint folyószámla termékét, elektronikus banki szolgáltatását és az év társadalmilag felelős bankját. Ez utóbbi kategóriában idén először indulhatnak a pénzintézetek.
Az egyes kategóriáknak külön támogatói is vannak: az Ernst & Young tanácsadó cég adja nevét és támogatását Az év leginnovatívabb bankja címhez, a Népszabadság Az év legrokonszenvesebb bankja díjat jegyzi, a Gazdasági Rádió Az év lakossági folyószámla terméke, a Világgazdaság Az év lakossági folyószámla terméke, míg az Origo Az év elektronikus banki szolgáltatása díj szponzora.
A verseny idei résztvevői között szerepel többek között a Budapest Bank, a CIB Bank, a Citi Bank, az Erste Bank, az FHB Bank, a Fortis Bank, a K&H Bank, a Magyar Cetelem Bank, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank, az MKB Bank, az OTP Bank, a Raiffeissen Bank, a Unicredit Bank és a Volksbank.
A közel száz fős zsűri egyetemi tanárokból, gazdasági vezetőkből és újságírókból állt össze.
A díjátadó gála október 16-án lesz.
A Mastercard először 2002-ben Csehországban rendezte meg a versenyt, a fő szervező a Fincentrum pénzügyi tanácsadó cég. A magyarországi rendezvényt a LocalTime Budapest pr-ügynökség koordinálja.
Becsült olvasási idő: 1 perc
Keresik az év bankját
Idén a társadalmi felelősségvállalás terén is megmérettetnek a pénzintézetek a Mastercard szervezésében zajló „Az év bankja” versenyben. Egyes kategóriáknak külön támogatói vannak, például az Ernst & Young, a Népszabadság, vagy a Világgazdaság.
