Becsült olvasási idő: 1 perc
Kávépiac - előretört a 3in1
A fogyasztók kevesebb őrölt-pörkölt kávét vásároltak az év első öt hónapjában, mint tavaly, a 3in1-ből viszont 18 százalékkal több fogyott – derül ki a GfK Hungária kutatásából. A 3in1 készítmény nem annyira az új vásárlóknak köszönheti az előretörést, mint inkább a régiek intenzívebb fogyasztásának.

A GfK Hungária a háztartások privát fogyasztását monitorozó Háztartáspanel adatait hozta nyilvánosságra, amely az év első öt hónapjában vizsgálta a kávépiacot, összehasonlítva az előző év azonos időszakával.

Májusig - a hazai keresletben domináns szerepet betöltő - őrölt-pörkölt kávékból nyolc százalékkal fogyott kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A piaci részesedés visszaesése mögött az áll, hogy idén kevesebb háztartás (65 százalék) vásárolta ezt a kávéfajtát, mint tavaly (67 százalék). Míg tavaly egy háztartás 2,09 kilogramm őrölt-pörkölt vásárolt, addig ez idén 1,97 kilogramm volt.

Folytatódott viszont a 3in1 készítmények sikertörténete, amely évek óta kétszámjegyű növekedést produkál. Az év első hónapjában 18 százalékkal fogyott több, mint tavaly és nőtt a fogyasztói kereslet: 25,1 százalékról 26,4 százalékra. Ez a szegmens egyébként kevesebb új vásárlót hozott, ami azt jelenti, hogy inkább a régiek isznak többet a 3in1 termékből. Ezt mutatja az is, hogy tavaly január és május között egy átlagos 3in1 vásárló háztartás 872 grammot vett, míg az idei év első öt hónapjában 982 grammot, vagyis 13 százalékkal többet.

A fogyasztók elsősorban a hipermarketekben, diszkontokban és lánchoz tartozó kisboltokban vásárolnak kávét, ami egyaránt igaz az őrölt-pörkölt és a 3in1 szegmensekre is.