Biológia szakos egyetemista korodban kerültél kapcsolatba a televíziózással és kulturális műsorokban kezdtél el dolgozni. Hogy alakult ki ez a ritka pályakezdés?

A Magyar Televíziónak volt egy Társulat című műsora, amiben az István a király szereplőit keresték. Jó hangom volt, bár sosem képeztem magam, és úgy gondoltam, hogy megpróbálom. 

Az első szűrőn a gyakorlat hiánya miatt kiestem, pedig a zsűri, benne például Alföldi Róberttel, sokáig bent tartott a meghallgatáson. Nagyon jól éreztem magam ebben a közvetlen közegben, és az iWiwen megkerestem a zsűriből Lévai Balázst, hogy ha adódik bármilyen más lehetőség, abban szívesen részt vennék. 

Azt válaszolta, hogy épp átalakul a csapata, és csatlakozhatok hozzájuk. Kezdetben háttérkutatásokat végeztem, majd egyre több feladatom lett, és a végén szerkesztő-műsorvezetőként dolgoztam az M1-nek készített műsorokban.

Közben elvégezted a biológia szakot, és a média mellett biológiatanárként is dolgoztál nyolc évig. 

Igen, amikor a televíziózást abbahagytam, tanítani akartam és elkezdtem óraadóként dolgozni. Közben megkerestek a Klubrádiótól, hogy vegyem át a tudományos műsort. Kezdetben felvételről, majd élőben ment az adás és mellette volt még egy egészségüggyel foglalkozó műsorom is.

Az sem szokványos pálya, hogy valaki médiásként biológiát tanít. Van közös pont az újságírás és a tanítás között?

A média is, az iskola is emberekről szól és mindkettő esetében egyfajta híd szerepet töltök be. Ha a tudománykommunikációt vesszük, akkor a tudományos eredményeket kell úgy csatornáznom, hogy a hallgatókat érdekelje, csakúgy, mint az osztályteremben. Az iskolában annyiban más a helyzet, mint egy műsornál, hogy én is ott vagyok a teremben, közvetlenül találkozom a befogadó diákokkal, rájuk alakíthatom menet közben. 

Vagyis a visszajelzésük alapján tudod alakítani az órai előadásodat?

Eleinte azt hittem, hogy a tanítás egy one man show, de kiderült, hogy nem stand up-osnak kell lenni, mert a frontális oktatás nem működik. Sőt, ha azt mondom, hogy nekem fel kell kelteni az érdeklődésüket, akkor az ugyanúgy autoriter dolog, mert a viszonyítási pont én vagyok és a tantárgy. 

Ehelyett inkább meg kell ismerni őket. Mert ha pl. a művészet érdekel valakit, és biológiával sosem akar foglalkozni, akkor nekem elég, ha azt hozza, hogy tudja az emberi test működését, átlátja, hogyan működik a világ. Ha a MOMÉ-ra készül, akkor koncentráljon arra, és alkosson valami biológiával kapcsolatosat az én órámra. 

Ezért találtad ki az emberi testrészekről készült színezőt is?

Ez másképpen alakult ki. Egy időben túl sok mindent csináltam egyszerre, és ez az állapot már tarthatatlan volt – le kellett lassulnom, csendben lenni, relaxálni, meditálni. Vannak, akik ilyenkor színeznek, én inkább rajzoltam. 

Ennek hatására jött az ötlet, hogy másoknak is segíthet ez a módszer, és a rajzaimból készült három színezőt két nyertes Kickstarter kampány után ki is tudtam adni. Ennek az az értéke, hogy míg színez valaki, addig sem tolonganak a fejében a gondolatok, hanem jelen van a színezésben, miközben kapcsolódhat saját testéhez, látja hogy néz ki pl. a hasnyálmirigy. 

Ez is élménybiológia, aminek a fogalmát te terjesztetted el?

Amikor tanárként dolgoztam, az egyik kollégám megállított a folyosón, és azt mondta, hogy „Andi, te vagy az élménybiológus!” Annyira megtetszett ez a szó, hogy mondtam neki, én ezt használni fogom. 

Mára ez már egy platformot takar, amiben tanároknak segítek módszertannal, tréninggel. A biosz nem egy extra dolog, az élet része és szerintem kreatív utakon lehet hozzá közelíteni. Hiszen amit ez a tárgy képvisel, az az élet, a természet maga, a helyem a világban és a belső világom működése. Hát mi ez, ha nem a legművészibb tudomány? Nekem nem dolgom, hogy egy diák szeresse ezt a tárgyat, az a legfontosabb, hogy legyen jóban önmagával.

2021-ig tanítottál, majd a hazai viszonyokat ismerve nem meglepő módon pályaelhagyó lettél.

Mint kiégett pedagógus hivatalosan is elballagtam. Nem csak az én hibám, hogy nem tudtam azzal az energiával és lelkesedéssel tanár lenni, amire én is vágytam diákként.

Közben sokat változtam, előtérbe került nálam a szemlélődés, lelassulás, hogy megfigyeljem és a tapasztalataim által segítsem a folyamatokat. Sok régi ismerősöm csodálkozik is azon, hogy rendszeresen meditálok, igénylem a csendet. 

Rengeteg dologgal foglalkoztál már eddig. Kellenek az új impulzusok?

Igen, engem mindig motivált az újdonság, a kaland, az izgalom, de ma már legalább ennyire fontos számomra az ezt kiegyensúlyozó csend. De az is igaz, hogy az IBS-ben két munkaállomásom van, egy térdelőszék és egy hagyományos szék, ezeket váltogatom munka közben, vagy átmegyek a kollégákhoz, amikor úgy érzem, hogy nem tudok egy helyben lenni és sétálnom kell. 

Az IBS-sel visszatért az életedbe az iskola, ráadásul az intézmény újonnan létrehozott kommunikációs vezetői posztján dolgozol. Hogy találtátok meg egymást?

Szabadúszóként dolgoztam, de már fárasztott, hogy egyedül dolgozom, mert sokkal jobban szeretek csapatban lenni. Elhatároztam, hogy elszegődöm valahová, és nem volt fontos, hogy az élménybiológiával legyen kapcsolatban. Mindenfelé elküldtem a cv-met, majd a kata adó szigorítása az utolsó cseppet jelentette a pohárban, és arra gondoltam, hogy most akkor tényleg mindenhová jelentkezem, még az utolsó utáni pozícióra is, ha kell nulláról megtanulok egy új területet. 

Az IBS egyik junior pozíciójára jelentkeztem, és elég gyorsan jelezték, hogy ez nem lesz nekem való munka, viszont tovább beszélgettünk, és tulajdonképpen egy ötkörös interjú után egyeztünk meg abban, hogy alapítsunk egy kommunikációs vezetői pozíciót, aminek a tevékenységi köre gyakorlatilag rám van szabva. 

Mi a feladatod?

Több célja is van, az egyik, hogy az IBS pr-tevékenységét megerősítsük. Elég, ha csak azt mondom, hogy az IBS-ről mindenkinek a Tárogató utca jut eszébe, pedig már 8 éve nem is ott vagyunk. Szeretnénk az IBS rebrandingjén dolgozni, és tudatosan felépíteni azokat a kapcsolatokat, amelyek ismertté teszik az intézményt. 

A másik fő feladatom a belső kommunikáció, mert eddig erre nem volt külön ember – ebben most hasznos segítséget nyújt a tanári és a tréninges tapasztalatom. 

Emellett a két fő tevékenység mellett van még két kisebb, az egyik, hogy angol nyelven oktatóként bekapcsolódom majd az iskola életébe, foglalkozni fogok a diákok képességfejlesztésével, illetve a kollégák módszertani fejlesztésében is részt veszek.

Ezek tehát a feladataim, és nagyon élvezem őket, mert zseniális csapatban dolgozhatok. Annyira otthon érzem magam itt, mint eddig sehol. Egyébként az érkezésemmel a rektor által irányított ügyvezetésben a nők és férfiak aránya 50-50 százalék lett. Ami tudtommal a magyarországi felsőoktatásban egy egészen kimagasló arány, büszkék is vagyunk rá. Bár a rektor ezt csak annyival kommentelte, hogy “Az emberiségnek is nagyjából fele férfi és fele nő. És miért is kéne eltérni ettől a meglehetősen stabil, jól bevált aránytól?”.