Horváth Ági főszerkesztő 

Sokunk életében eljön az az idő, amikor az agyonhallgatott playlistek hirtelen unalmassá válnak és elkezdjük keresni az új zenéket. Nálam ez a pont tavaly év végén jött el, és elhatároztam, hogy az idei évet a zenei felfedezés jegyében töltöm, ezért rögtön januárban elmentem a Hangfoglaló nyerteseinek bemutatkozó koncertsorozatára – és őszintén, csodákat láttam-hallottam. Hihetetlenül tehetséges zenészek és fantasztikus előadók voltak a színpadokon, nehéz is kiválasztani belőlük a kedvenceimet - biankahaidu sejtelmes hangja, a Swim Swim Naked hipervidám produkciója, az L1 szemtelenül és imádnivalóan gátlástalan előadása mind megragadtak. A személyes zenei ízlésemet azonban két zenekar találta be leginkább – és nagyon örülök, hogy mindketten fellépnek a Fekete Zaj fesztiválon, amelynek alapítójával, Varga Balázzsal is beszélgetni fogunk a sikeres kultúrkampányok kapcsán az idei Kultnapon.

A Stone Soberről egyszerre jut eszembe a Led Zeppelin és a White Stripes, és elképesztő, hogy ez a dobos lány – gitáros fiú páros mennyire komplex hangzásvilágot képes teremteni.

A Nanana a nyolcvanas évek indie zenéit idézi, mondhatnám, hogy kicsit Cure-os, kicsit Smith-es, kicsit Joy Division-ös némi Cranberries beütéssel, pörgős dalokkal, elgondolkodtató szövegekkel és zseniális énekesnővel.

És a magam részéről mindenkinek azt javaslom, hogy járjon nyitott füllel és fedezzen fel magának új kedvenceket fesztiválokon vagy épp családias hangulatú klubkoncerteken! A Kultnapon pedig azt is meghallgathatjátok, milyen lehetőségeik vannak a feltörekvő zenekaroknak a brandépítésre. 

Szabó Dárió szerkesztő, újságíró

Az ember nem mindig tud kultúrát fogyasztani, vagy épp kultúrát csinálni – nincs mit ezen problematizálni, ez is a kultúrával építhető viszony természetes része. Szerintem jó, ha erről is merünk nyitottan beszélni. Pláne, ez egyáltalán nem visz minket távolabbra a kultúrától.

Az mindenesetre érdekes, hogy a kultúráról általában fogyasztói szempontból beszélünk – azaz, mintha nagyon is kötelező lenne, pedig nem, éppen hogy választható. Fogyasztói szempontból is inkább úgy beszélünk róla, mintha ott lenne a fejünk felett a kultúra valahol magasan, fennkölt pozícióban lengedezve, és közben mi lentről kellemes kiszolgáltatottságban élvezhetnénk és elvehetnénk belőle valamit, amit aztán haza is vihetünk, és az a kultúrának is jó. Érdekes, mert innen nézve akkor a kultúra mi is, milyen is? A kultúra olyan, mint a hatalom? Vagy csak mi emberek szocializálódunk annyi-annyi hatalmi hierarchiában, hogy végülis mindenben, még a kultúrában is csak így vagyunk hajlandóak részt venni?

Nem ennyire egypólusú a dolog. Alapvetően is fogyasztók csinálják fogyasztóknak a kultúrát, innentől kezdve pedig minden fogyasztó teremthet kultúrát, és az is teremt, aki nem tekint magára teremtőként – létezel, és aztán „elszenveded”, hogy ezáltal teremtésed is van. Megesik egyébként, hogy nem tudsz fogyasztani, csak teremteni. Van olyan is, hogy semmit nem tudsz. Én most annyit tudok, hogy ahogy öregszem, egyre inkább úgy látom, a kultúra szinte kizárólag interperszonálisan létezik. Ha úgy tetszik, gyakorlatilag mesterséges is emiatt, hiszen nem terem csak úgy, relációkból nő ki. Mesterséges, mégsem idegen számunkra – hm, micsoda időszerű téma, nem?

Én mostanában úgy vagyok, hogy kultúrát fogyasztani nem nagyon tudok, mert túlcsordult már, hogy általában egyedül fogyasztottam, jobb lenne végre megosztani – az semmiképp nem jó, ha a kultúrafogyasztás egy ponton már a saját magányodra emlékeztet, és ezt jobb elkerülni.

Hiába töltöttem le a Yellowstone című sorozatot is nemrég, valamint Taylor Sheridan egyéb műveit mellé, csak nem vitt rá a lélek, hogy nekik üljek. A birtoklás érzése sem jó, hogy ott várnak rám, de valójában ez is a kultúra hatalomszerű természete – nehéz ugyanis eldönteni, hogy a letöltött, rám várakozó sorozatok birtokolnak engem, vagy én őket.

Miért ne lehetne úgy is viszonyom a kultúrával, ha éppen fogyasztó sem vagyok és alkotó sem vagyok a szavak hagyományos értelmében?

A legmeghatározóbb kulturális élményem talán az elmúlt időszakokban messze nem a klasszikus értelemben vett kultúrahabzsolás volt. Sokat adott hozzám az, ha például beültem este a kedvenc helyemre, nevezzük kocsmának, ahol ugyan egyedül voltam, de alkalomadtán emberekkel egymáshoz szóltunk, és végül hozzá tudtunk adni valamit egymás történetéhez, amin aztán a következő napon is lehetett gondolkozni.

Bármi, ami gondolkodásra késztet, az kulturális vetületű, leginkább pedig egymást késztetjük gondolkodásra. Talán épp ezért jó egy kultnapon részt venni: sokan összejönnek, és egyszer csak mindenki gondolkodóként lesz jelen. Hajrá!

Vörös L. Andrea szerkesztő, újságíró

Április 29-én született az első lányom, ezért erre a napra sok évig szerveztem valami különlegeset, például hiába esett hétköznapra, kikértem a suliból, hogy ünnepeljünk. (Volt olyan év, hogy már ő kérte, hogy anya légyszi ne már!). Idén viszont más okból nem tudjuk a napján ünnepelni, ugyanis ELTE MoHa 5-ként (mozgókép hallgató 5. évfolyamát jelenti) aktívan részt vesz a II. ELTE Szemlén, ami épp április 29-én kezdődik. Szervezője a pénteki Majálisnak és a filmjét is beválogatták az egyik blokkba, amiben történetesen az anyukája is szerepel. Hagyom tehát, hogy azzal foglalkozzon, ami jelene és a jövője, mert nagyon úgy tűnik, hogy ő is annak a magyar filmes generációnak tagja, akik a következő évtizedeink filmes atmoszféráját meghatározzák majd. Nem egy hálás szakmaválasztás, egyre szűkülnek a lehetőségeik, épphogy nem a régi TTT-s rendszer érvényesül. Ahogy én laikusként látom, jelenleg 2 T biztos működik: a tűrt és a támogatott, a másodikba pedig egyre nehezebb betagozódni, mind szakmailag, mind emberileg. A függetlenfilm lesz a mainstream?  Ez messzire visz, és egyébként a Nagy Kreatív Kultanapon is boncolgatjuk majd a kérdést Eke Angélával és Boldizsár Balázzsal, akik Lakos Nórával és Orosz Dénessel beszélgetnek majd a saját filmjeik forgatókönyvíró-rendező-produceri szerepköreikről. Ők ugyanis már azt is tudják, hogy mitől lesz sikeres egy film?

De mi az az ELTE Szemle? 

2024-ben első alkalommal rendezték meg az ELTE Szemlét, amelynek célja a közösségépítés, a tudásátadás és a műhelymunka mellett az volt, hogy a figyelmet az egyetem falain belül megvalósuló filmes képzésre irányítsa. A rendezvény idén is egyetemi fókusszal bír, de fontos célja továbbá, hogy megszólítsa a tágabb filmszakmát és az érdeklődő közönséget.

A filmeket szakmai zsűri értékeli, amelynek tagjai Pálos Gergely operatőr (Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről, Történetek a végtelenségről, Csendes barát), Sós Bálint Dániel (Minden rendben) rendező, Dér Asia dokumentumfilm-rendező (Anyáim története, Nem halok meg), Csuja László rendező (Virágvölgy, Szelíd), Stork Natasa színésznő (Jupiter holdja, Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, Veszélyes lehet a fagyi). 

Szerdahelyi Krisztina szerkesztő, újságíró

Talán Csókos Varga Györgyi textilművészhez való gyerekkori kötődésem is közrejátszott abban, hogy lenyűgözve hallgattam Temesi Apolt, amikor interjút készítettem vele a Kreatív tavaszi számába. Majdhogynem véletlenül, egy fiatalkori allergia miatt indult el a művészetek irányába, és lassanként minden a gyapjú felé terelte. Ahogy felfedezte magának ezt az ősi, természetes anyagot, menthetetlenül beleszeretett, és elköteleződött mellette. Textiltervezői munkája kezdeteitől a maradékanyagok újrahasznosításán dolgozik, az egyre „anyagtudatosabb” gondolkodás pedig egészen új világot nyitott meg előtte. Ez indította az anyagfejlesztés irányába, majd másfél-két év kísérletezés után megszületett az az egyedi gyártástechnológia, amellyel a szokásos két-három centi helyett öt-hat centiméteres anyagvastagságot tud elérni. Az így előállított gyapjúanyagról kiderült, hogy nagyon jó hangelnyelő tulajdonságokkal rendelkezik. Apol az új technológiával egyedi készítésű akusztikai paneleket hoz létre, erre alapította meg a SoundWool márkát.

A Kultnapon elmeséli, hogy a hulladékgyapjúval folytatott első kísérletektől hogyan jutott el idáig, és azt is, hogy szerinte általában hogyan érdemes holisztikus szemlélettel megközelíteni a tervezést és a megújuló nyersanyagok használatát. 

Hanó Zsolt szerkesztő, újságíró

Iszonyú lelkessé tudok válni olyan kulturális missziókkal kapcsolatban, amiknek elkövetői nehezített pályán próbálnak meg kultúrát csempészni egy adott város, egy adott közösségi köreibe. Ezért amikor tehetem, támogatom a szülővárosom, Szolnok egyetlen művészmoziját, a TISZApART Mozit, ahol évadról évadra olyan jobbnál jobb, friss művészfilmeket lehet megnézni, amelyekhez alapvetően a körútig kéne másznia az ilyen is efféle produkciókat értékelő és kereső embernek. Ez tényleg nem reklám, helyiként tudom, hogy igazi ritkaság az ilyesmi, ezért is hívtam meg a mozi és az ott, ősszel megrendezett Alexandre Trauner filmfesztivál koordinátorát, Demeter Évát, hogy megmutassa: vidéken is helye van a művészfilmeknek. Húsvét előtti héten, szüleim látogatásakor tehát így tettünk, családilag mentünk el megnézni a Kincs a múltból című 2024-es drámát, amelyben egy lengyel holokauszttúlélő apuka és már amerikanizálódott lánya látogat vissza Auschwitzba, hogy néha viccesen, vagy kevésbé viccesen emlékezzenek a tragédiára, aminek következtében  a család döntő többsége elhunyt. A mozi mellett ráadásul van egy zsinagóga, ami amúgy túlélte a háborút. És hát micsoda szimbólum: a kultúra a legnehezebb időszakokat is túléli.

Papp Olivér szerkesztő, újságíró

Közeledik a nyár, ez csak egyet jelenthet: hamarosan kezdődik a koncertszezon is! Számomra az élőzene mindig is varázslatos erővel bírt, nehezen tudok jobb kulturális kikapcsolódást találni egy koncert meghallgatásánál. Lelkesedésemről árulkodik az is, hogy jelenleg nehezen tudnám megmondani, összesen hány jegyem van már az idei szezonra. 

Persze nem csak a zene fontos, nagyon érdekel, hogyan épül fel egy koncert kezdve a fénytechnikai bellátásokkal, egészen a hangosításig, ebbe a témába tartozik a koncertkommunikációs stratégiák is. Erről is hallgathattok majd egy előadást a Kultnapon Tűzkő Lili, a Budapest Park marketing vezetője és Biczó Andrea, a Budapest Park PR managere tolmácsolásában.