Becsült olvasási idő: 1 perc
Irányt vált az Invitel
Hangsúlyt vált az Invitel kommunikációja: a korábbi „Lehet saját utad" szlogent a „Ha több kell" üzenet váltja. Az új irányt egy üzleti felhasználókat célzó ATL-kampány vezeti fel.

November végéig tartó, üzleti felhasználókat célzó ATL-kampányt indított az Invitel októberben, amely egyben az új „Ha több kell" szlogent is bevezeti. A kommunikáció print, outdoor és online felületeken, illetve rádióban zajlik, és egyben a több szolgáltató egyesülésével tavaly létrejött új Invitel kommunikációs irányváltását is jelenti – tudta meg a Kreatív Online.

„Amikor az Invitel tavaly novemberben elindult a Lehet saját utad kampánnyal, még arról kellett beszélnie, hogy a cég valós alternatíva a telekommunikációs piacon, a rebranding-kampány kapcsán pedig az Invitel névre kellett ráerősítenünk. Eltelt egy év, úgyhogy most már nem azt kell magyaráznunk az embereknek, hogy alternatíva vagyunk, hanem első-második helyre kell kerülnünk a fogyasztói kosárban" – magyarázta Sarkadi Katalin, az Invitel marketingkommunikációs vezetője.

A kampány három – a nagyság, az innováció és a mosoly köré épülő – kreatívval fut. „Amikor egy pozicionálás megszületik, az ember körülnéz a piacon, benchmarkokat keres, és ez alapján egyedi márkaképet próbál kialakítani. A második legnagyobb szolgáltató vagyunk a piacon, de úgy gondoljuk, hogy ez nem minden, ez nem egy egyedi ígéret. Az innováció is egy olyan attribútum, amit a célcsoport – főleg a B2B szektorban – eleve elvár, ahogy önmagában a mosoly sem elég. Ezeknél több minden kell ahhoz, hogy egy cég kiemelkedőt tudjon nyújtani, a kreatívok erről szólnak" – mondta Sarkadi Katalin.

A kampány anyagait az Invitel márciusban tenderen kiválasztott kreatívügynöksége, az ACG.Hey készítette, az online részen az ACG cégcsoporthoz tartozó Sweet Chili, a médiafeladatokon az Initiative Media egyik egysége, a CMS Brand Connection dolgozott, a rendezvényszervezésben a Ragazzart működött közre. A B2B kampány pr-kommunikációjáért a Próbakő felelt..