A második legnagyobb magyar vezetékes telefonszolgáltató, az Invitel is IPTV-szolgáltatást indított a T-Home TV-vel 2006 végén piacra lépő MT után. Az InviTV egyelőre csak a cég egyes koncessziós telefonszolgáltatási területein – például Dunaújvárosban, Szegeden és Veszprémben elérhető, de dolgoznak az országos lefedettség elérésén.
A Világgazdaság szerint az új belépő lendületet adhat a szolgáltatás hazai elterjedésének, ami rá is férne az IPTV-piacra: az MT másfél év alatt 15 ezer ügyfelet szerzett, miközben a cég szolgáltatási területének felén elérhető lenne a megoldás. Ugyanakkor mint azt a Kreatív Online megtudta, az Invitel egyelőre nem indít reklámkampányt, az egyelőre regionális szolgáltatást helyi sajtótájékoztatókon mutatják be.
Az IPTV segítségével nem csak élőben, de utólag is visszanézhetők tévéműsorok, a készülék segítségével filmek kölcsönözhetők digitális úton. A T-Home TV menüjéből emellett hamarosan elérhetők lesznek az MT portálja, az Origo cikkei is, a pekingi olimpiára pedig interaktív alkalmazással készül a szolgáltató.
Becsült olvasási idő: 1 perc
Invitel - beszáll az IPTV-zésbe
A Magyar Telekom (MT) után az Invitel is IPTV-szolgáltatást indított: az InviTV egyelőre csak a telefoncég egyes koncessziós területein érhető el, de hamarosan országosra bővül a lefedettség – írja a Világgazdaság. Az úttörő MT T-Home TV-je eközben origós tartalmakkal, az olimpiára pedig interaktív alkalmazással készül.
