Becsült olvasási idő: 1 perc
Interware - új vezérigazgató
Távozott az Interware vezérigazgatói posztjáról Pámer Róbert. Helyére Sátor Csabát, a vállalat operatív vezérigazgató-helyettesét nevezték ki, aki augusztus 1-jétől látja el új feladatait.

Az Interware internetszolgáltató vállalat korábbi terveinek megfelelően a tulajdonosi és menedzsment funkciók szétválasztásaképpen Pámer Róbert alapítótag visszavonult a cég működésének irányításától. A tulajdonosok Sátor Csabát nevezték ki a vállalat új vezérigazgatójának.

Sátor Csaba 2005 májusában kereskedelmi igazgatóként csatlakozott az Interware menedzsmentjéhez, majd kereskedelmi és marketingigazgató lett, végül operatív vezérigazgató-helyettes volt kinevezéséig.

Az új vezérigazgató egyik kiemelt feladata az lesz, hogy stabil növekedési pályán tartsa a vállalatot. „Célunk, hogy fenntartva az organikus növekedésünk eddigi ütemét, újabb felvásárlásokkal a magyar telekommunikációs piac meghatározó szereplőjeként legyünk jelen” – mondta Sátor Csaba.

Az Interware egyébként tavaly decemberben vette meg az eTel Magyarországot a Telekom Austria AG-tól.