Erre a karakterre építette kampányát az USA-beli Donate Life szervfelajánlást szorgalmazó civil szervezet. A reklám lényege, hogy még az egész életében baromként viselkedő ember is lehet hős halála után, ha előre rendelkezik arról, hogy szervei halála után felhasználhatóak.
Érdekes reklámkoncepció, az erős színésszel (Thomas Jane) és remek rendezéssel elég jó filmet hozott össze a Th Martin Agency. Az Adweeknek adott nyilatkozatukban azt mondták, azért döntöttek a provokatívabb kampány mellett (a kampány címe The World Biggest Asshole, A Világ legnagyobb Seggfeje), mert a fiatal tizen huszonéves férfi korosztályt szerették volna elérni, mert köreikben egyre kevesebben rendelkeznek a szerveikről.
A ügynökség vezetőjének személyes kötődése is van a szervdonációt támogató alapítványhoz, testvére 2008-ban szívinfarktus után kapott új szivet, ami ugyan rövid idővel hosszabbította meg az életét, de reményt adott a családnak és neki is addig.
Magyarországon opt-out rendszerben zajlik a szervadományozás, azaz normál esetben, aki agyhalál állapotába kerül és életében nem tiltakozott írásban az Országos Transzplantációs Nyilvántartásban, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban, annak szervei eltávolíthatók.
Akit részletesebben érdekel, hogyan zajlik a magyarországi szervadományozás, itt olvashat róla.
