A médiában ábrázolt nők aránya globálisan 26 százalék, tízből négy cikket ír nő, női témákhoz jellemzően nők nyúlnak, a női sporteredmények sokszor nem is kerülnek be a hírek közé – többek között ezek a megdöbbentő adatok hangzottak el az Egyenlítő Alapítvány őszi, a női reprezentáció javítására szervezett minikonferenciáján. A Plafonok és pofonok című eseménnyel újságírókat, tartalomkészítőket, rendezvényszervezőket szólított meg az alapítvány Médiaérzékenyítő munkacsoportja, hogy a sokkoló tények mellé lehetséges megoldásokat is mutasson.

„A média az a tükör, amelyben a társadalom saját magát látja. De vajon mit mutat ez a tükör? Azt látjuk, hogy a döntéshozó, a szakértő, a véleményformáló és a sikeres vezető szinte mindig férfi. A nők a társadalom fele, mégis alig kapnak teret a hírekben, a magazinokban és a műsorokban, különösen akkor, ha szakértelemről van szó. Amikor a gazdaság, a technológia vagy a politika a téma, hajlamosak vagyunk kizárólag férfiakat meghívni. Ezzel egyrészt elszalasztjuk a gazdagabb, teljesebb történetmesélés lehetőségét, másrészt pedig láthatatlanná tesszük a nők eredményeit és hozzájárulását. Ez a láthatatlanság több mint egyszerű kihagyás. Ez üzenet a fiatal lányoknak és nőknek, hogy a vezetői pozíció, a tudományos karrier és a siker a férfiak világa. Adjunk reményt a lányoknak, lehetőséget az egyenlő esélyekre!” – indokolta a rendezvény témáját Heal Edina, az Egyenlítő Alapítvány vezetője. 

Csisztu Zsuzsa, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) alelnöke előadásában több oldalról is megközelítette a problémát a sportújságírás területén. Amellett, hogy globálisan alacsony a sportújságírónők aránya, még mindig gyakori a nők sporteredményeinek sztereotip ábrázolása. A hírekben sokszor tesznek utalást a sportolónők külsejére, családi állapotára, és a velük kapcsolatos jelzők is gyakran előítéletről árulkodnak. 

Sáfrány Réka, a Női Érdek elnöke egy friss felmérés eredményéről számolt be. A harminc évvel ezelőtt indított GMMP (Global Media Monitoring Project) ötévenkénti globális vizsgálat a nők ábrázolásáról a médiában: egyetlen nap médiatermését elemzik több országban, így Magyarországon is. A visszatekintés szerint a női jelenlét a médiában hosszú évek óta alacsony szinten stagnál (a 2025-ös felmérésben a hírek alanyai/forrásai között mindössze 26 százalék volt nő); minimális előrelépés tapasztalható az újságírónők arányában (41 százalék), de a női megszólalásokban és a nőkkel kapcsolatos témaválasztásban továbbra is a régi beidegződések élnek. „A nők még mindig elsősorban magánemberként jelennek meg a hírekben, nem mint szakemberek vagy híralanyok” – összegezte az idei felmérés eredményét Sáfrány Réka.

A nők sztereotip ábrázolása szorosan összefügg azzal is, milyen az arányuk az újságírók és a tartalomkészítők között. Végh Veronika szerkesztő-újságíró, az ELTE oktatója Szerkeszteni és szerkesztve lenni című előadásában bemutatta: tízből négy cikket ír nő, ők is jellemzően az egészség, a kultúra és a társadalmi kérdések területén publikálnak, és alacsony (kb. 25 százalékos) a szerkesztőnők, médiavállalati vezetőnők aránya. Pedig az újságírónők gyakrabban szólaltatnak meg nőket szakértőként, és kevesebb sztereotípiát használnak velük szemben. 

Végh Veronika nemcsak oktatja, hanem kutatja is a témát: az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékén írja PhD-dolgozatát, melynek fókuszában a nők médiaszerepe és láthatósága áll. Erről kérdeztük.

Miért épp ezt választottad a doktori dolgozatod témájának? 

Már a mesterszakos szakdolgozatomban, 2019-ben is az újságírónők helyzetével foglalkoztam a jelenkori magyar hírmédiában. A képzésen a nők médiaszerepe és láthatósága a második javasolt témám volt, a tanszék pedig ezt választotta. Nyilván azért is, mert az utolsó hasonló kutatás 2002-ben történt. Margit Patrícia A nők reprezentációja című tanulmányában tartalomelemzések és mélyinterjúk alapján arra kereste a választ, hogy a nemzetközi állapothoz képest milyen nőkkel kapcsolatos jelentések cirkulálnak a magyar napilapokban, és milyen a nők reprezentációja a sajtóban. Ebben a szerző listázza, hogy a nőknek milyen hátrányos megkülönböztetésben van részük a médiaszektor egészében. Kiderül belőle, hogy a nők szerkesztői pozícióba is nagyon ritkán kerülnek, kvázi üvegplafon van a fejük fölött. 

Én pedig ott álltam húszévesen, szerkesztői pozícióban – itt mindig hozzáteszem, hogy nem a hírmédiában, hanem magazinos területen, de mégis szerkesztőként –, és felvetődött bennem, hogy nézzük meg, mi történik ezen a téren a jelenlegi magyar újságírásban. Csodálatos konzulensem volt Munk Vera személyében, aki a hírmédiában dolgozott magas pozícióban, és mélyrehatóan ismerte ezt a közeget. Végül a hírmédia különböző területeiről 12 újságíróval készítettem interjút, ebből építettem föl a kutatásomat, és vontam le következtetéseket.

Mire jutottál?

Két fő kutatási kérdésem volt. Az egyik, hogy férfias-e a szakma, amire az lett a válasz, hogy igen, férfias, mert történelmileg is az: kezdetben férfiak űzték, férfiak alakították ki a médiakörnyezetet, így az alapvetően, a társadalmi normarendszer szerint férfiasnak tekinthető. Azonban nem csak férfiak űzhetik a szakmát, bekerülhetnek nők is. És erre vonatkozott a másik kérdésem: hogyha férfias a szakma, akkor ebben a közegben a nők fölvesznek-e férfiasnak tekinthető viselkedésjegyeket? Amire az az eredmény született, hogy a nőket jellemzően férfiasítja ez a szakmai környezet. Vagyis olyan, a társadalmi normák alapján férfiasnak elkönyvelt jegyeket vesznek fel, mint az erőteljes fellépés, az asszertivitás, a falon is átmegyek attitűd, a nagyon erős, mély hang. Ezt az interjúalanyaim mind megerősítették, és azt is hozzátették, hogy aki ezeket a viselkedésjegyeket nem képes fölvenni, azt általában ki is löki a szakma. 

Mikor jött a képbe a női reprezentáció vizsgálata?

Kicsit később, részben annak köszönhetően, hogy a Ringier Hungary, ahol szerkesztőként dolgoztam, 2023 márciusában csatlakozott az EqualVoice kezdeményezéshez, amit globális szinten 2019-ben indított el a svájci anyavállalat. Már korábban is figyeltem a Global Media Monitoring Project jelentéseit, de mivel én lettem az EqualVoice magyarországi nagykövete, mélyebben beleástam magam a témába. Eközben komolyan gondolkoztam egy PhD-kutatáson is, amelyben az újságírónők helyzetét és a nők médiareprezentációját járnám körül. Végül felvettek a doktori képzésre, és valóban ez lett a kutatási területem, amellyel még közel két évig foglalkozom.

Ezen belül mire fókuszálsz?

Eleinte úgy döntöttem, hogy a nők médiareprezentációjának vizsgálatát összekötöm az újságírónők helyzetével, mert a szakirodalom nagy része megerősíti, hogy a kettő kéz a kézben jár. Tehát az újságírónők sokkal gyakrabban fordulnak női alanyokhoz és forrásokhoz, mint férfi kollégáik, és kimutatott tény, hogy ha egy szerkesztőségben a nemek szintjén diverzitás uralkodik, és magasabb pozíciókba is eljutnak a nők, akkor az segíti, hogy a nemek aránya kiegyensúlyozottabb legyen a médiamegjelenésekben.

Időközben kicsit fókuszáltabbá tettem a kutatást, és most a médiarendszernek azt a specifikumát vizsgálom, hogy a nők jóval kisebb valószínűséggel vállalnak nagyobb presztízsű szerepeket. Emellett szeretnék egy régiós összehasonlítást végezni, ugyanis Magyarországon kifejezetten alacsony, mindössze 25 százalék azoknak a cikkeknek az aránya, amelyeket női szerzők publikáltak névvel, titulussal, míg egy közép-kelet-európai kutatás szerint ugyanez Csehországban 43, Lengyelországban 42, Szlovákiában pedig 51 százalék.

Ugyanakkor oktatóként azt látom, hogy Magyarországon a nők jelentős többségben vannak a média és kommunikációs képzéseken. Tehát itt van egyfajta anomália: lehet, hogy az újságíró szakma a gyakorlatban már kevésbé kecsegtető a fiatal nőknek, talán nem nyújt megfelelő társadalmi biztonságot, vagy éppen a karrierfejlődésük el tud akadni akár a családalapítás, akár az említett üvegplafon miatt.

Miért működik ez másképp Szlovákiában?

Valószínűleg a médiakörnyezet befolyásolja, hogy milyen arányban jelennek meg a nők a szakmában. De mivel a kutatásomnak még az elején járok, konkrétumokat egyelőre nem tudok mondani. 

Az említett 25 százalék hogyan oszlik meg, milyen főbb területeken vannak jelen a nők?

Vannak globális és európai mintázatok, amelyek Magyarországon is érvényesülnek. A szakirodalom általában hard news és soft news szerint osztja fel a témákat. A hard news a napirendet képviselő hírmédia, amit általában a férfiakhoz kötnek, és úgy gondolják, hogy azt csak a férfiak űzhetik – ami szerencsére nem így van, hiszen sok ellenpéldával találkozunk –, ilyen a politika, a gazdaság, a pénzügy, a bűnügy és a hasonló témák.

És a sport?

A sportújságírást a férfiak uralják, viszont ez a magazinos területhez tartozik, annak ellenére, hogy például az egyik legolvasottabb magyar sportportál szerintem a hírmédiába sorolható. De valóban, a sport is férfias terület. A nőiesnek tekintett témák például az egészségügy, az oktatásügy, a tudomány, a kultúra; a magazinos oldalon pedig a szépség, a divat, a gasztronómia és társaik. A 2020-ban készített kutatásom is megerősíti, hogy az emberek fejében él ez a skatulyázás. Ennek ellenére maguk az újságírók nem tapasztalják, hogy nemi alapon beskatulyáznák őket adott témákra. Ők úgy gondolják, hogy a jelenleg jól működő szerkesztőségek és médiumok lehetővé teszik, hogy szakmai skillek alapján dolgozzanak, és azzal foglalkozzanak, ami érdekli őket. Tehát azt tudják mondani, hogy mára az újságírás a témák szempontjából nemektől független, neutrális közeggé vált. Ugyanakkor az adatok nem ezt mutatják.

Milyen eredménye lehet annak, ha több nő dolgozik a médiában?

Valószínűleg változatosabb és kevésbé sztereotip tartalom születik. Az újságírónők ugyanis gyakrabban szólaltatnak meg női forrásokat, többször hivatkoznak női szakértőkre, és kevesebb nemi sztereotípiát alkalmaznak. Az újságírónők aktív jelenléte nem csupán reprezentációs kérdés, hanem javítja a médiatartalom minőségét. Ahhoz pedig, hogy a média kiegyensúlyozottabban és a valósághoz hívebben ábrázolja a nőket és a férfiakat, fontos a két nem egyenlő arányú megjelenítése. Ezt segíti a női szakértők és megszólalók aktív keresése, különösen a kevésbé nőiesnek tartott területeken; a semleges, sztereotípiáktól mentes nyelvezet használata; a képi reprezentáció kiegyensúlyozása, a nőkről alkotott leegyszerűsítő vizuális toposzok kerülése; a tapasztalatok sokféleségének bemutatása: a férfiak és nők élethelyzeteinek árnyalt ábrázolása. 

A Ringier Hungarynél az elmúlt bő két és fél évben milyen eszközökkel dolgoztatok az EqualVoice programon? 

Alapvetően a svájci eszköztárat követtük. Például minden egyes médiatermékben folyamatosan monitoroztuk az adatokat, és ezeket egy applikáción keresztül elérhetővé tettük cégen belül. Saját, magyarországi fejlesztésként ebből heti riportot is összeállítottunk: a korábbi adatokhoz viszonyított friss adatokat mindig kiküldtük a kollégáknak. Emellett felépítettünk egy szakértői listát, hogy a szerkesztőknek, újságíróknak egyszerűbb legyen szakértő nőket megszólaltatni. Sajnos ez a gyakorlatban sokszor azért nem működik, mert globális szinten akkora a híréhség, hogy az újságíró inkább felhívja a jól bejáratott szakértőjét, csak hogy ne veszítsen időt. 

Egyetemi oktatóként mit tudsz átadni a hallgatóknak az EqualVoice szellemiségéből?

Leginkább a módszertant. Bár sokan azt mondják, hogy a Z generáció nehezen kezelhető és önfejű, én ezt egyáltalán nem így gondolom. Sosem láttam még annyira összetartó, önmagukért és egymásért kiállni képes fiatalokat, mint abban a generációban, akiket tanítok. Bízom benne, hogy ha az egyetemen átadom nekik a módszertant és a szemléletmódot, akkor majd eszerint fognak dolgozni, és a későbbiekben hatással lesznek a médiában dolgozó kollégáikra is.

A cikk eredetileg a Kreatív 2025/11-12. számában jelent meg.