Már nem csak a környezetvédők verik a tam-tam dobokat a turizmusban az energiafogyasztás visszafogásáért. A kormányzat a vállalkozásokat – a hoteleket, az éttermeket, a fagylaltosokat – és minket, nyaralókat is felelősebb energiahasználatra szólított fel. Ezzel az energiaügy beköltözött a szállodai szobánkba és akár a nyaralásunkat is elronthatja.
Bevallom, a közel negyven fokos kánikulában egy balatoni szállodában én is az átlagnál hűvösebbre állítottam a klímát. Tekertem mínusz egy-két fokot a légkondicionálón. Majd miután visszatértem a délutáni fagylaltozásból, egy elegáns, mégis rideg, zöld cetli várt az ágyon. A cetli arra kért, hogy saját jól felfogott érdekemben, illetve a bolygó jövőjéért takarékoskodjak az energiával. A kérés abszolút érthető volt, már csak azért is, mert a nyári időszakban a szállodák energiafelhasználása jelentősen megnő, és mindez ellátási problémákat is okozhat.
Sajnos a kommunikációs szakember nem mindig jó nyaraló. Míg más a hűvös szobájának örült, én a zöld cetliből rögtön azt próbáltam megfejteni: vajon a vendég segítségként vagy inkább újabb tiltásként éli meg a légkondi használatának korlátozását?
Hogyan szerettessük meg a zöld döntéseket?
A válasz fájdalmasan egyértelmű volt. Nyaralni nem azért indulunk, hogy a napi stressz, az inflációs hírek és a globális felmelegedés után a szállodai szobában is morális vizsgát tegyünk. A vendég nem a világ megmentéséért fizet ki százezreket egy hétvégi pihenésért; azért fizet, hogy kiszakadjon a hétköznapokból és kényelmet, gondtalan pillanatokat kapjon. Ha helyette a szállodai fenntarthatóság a lemondás szinonimájaként jelenik meg a szobánkban, akkor a zöldkommunikáció elvesztette a csatát.
Ez az érdekellentét az oka annak, hogy a következő évek nagy kérdése már nem az lesz, hajlandó-e a vendég lemondani valamiről az energiatakarékosság érdekében. Hanem az, hogy meg tudjuk-e mutatni neki: a környezetre figyelő nyaralás nem a kényelem feladását jelenti.
Ehhez azonban a turizmus szereplőinek két új szót és a mögöttük rejlő szemléletet is meg kell tanulniuk: ecotainment és gamification.
Jutalmazzuk a vendéget
A hazai zöld kommunikáció egyik leggyakoribb hibája, hogy a bűntudatra épít. A vendég azt hallja: kapcsolja le a villanyt, takarékoskodjon a vízzel, óvja a bolygót. A szállodai szándék érthető, de ez a módszer ritkán hatékony. Ezért egyre több helyen más irányból közelítik meg a problémát. Az úgynevezett ecotainment lényege, hogy a környezetvédelem nem áldozatként jelenik meg a szállodában, hanem olyan választásként, amelyhez pozitív élmény kapcsolódik.
Vannak már például olyan hotelek a világban, ahol jutalmazzák azt, ha valaki tömegközlekedéssel érkezik. Ezekben a helyi termelői piacra szóló zöld kuponokat adnak, vagy akár egy reggeli kávéval ösztönzik az ökotudatosabb utazást. Ennél a megoldásnál a lényeg nem az, hogy a vendég mit veszít, hanem az: mit nyer. A jó döntés maga válik jutalommá.
Tegyük játékossá a bolygó megmentését
A másik szemlélet, amelyet a hazai turizmus szereplőinek érdemes megismerniük, a gamification. Ebben a megközelítésben a játékosság jóval több, mint egyszerű szórakoztatás: inkább az egyik legerősebb eszköz lehet arra, hogy a turistákban új szokásokat alakítsunk ki.
Az ember játékos lény. Ebből indul ki ez a zöld ügyeket támogató koncepció is. Van olyan hotel, ahol piros-sárga-zöld fényben világít a zuhanyrózsa használat közben – a piros jelzés arra figyelmeztet, ha túl sok meleg vizet használunk. Más helyeken szobai applikáció segítségével lehet például digitális fát nevelni azzal, hogy észszerűbben használjuk a klímát.
Ezeknek a megoldásoknak a legfontosabb tanulsága kommunikációs szempontból az, hogy a vendéget nem szembesítik a hibájával. Nem azt üzenik: „rosszul csinálod”, hanem lehetőséget adnak arra, hogy egy jó döntés sikerélménnyé váljon.
A vendég akár fizet is azért, hogy jót tegyen
A kulisszák mögött, a szállodák mosodáiban is hasonló változás zajlik. Az úgynevezett „opt-in” rendszer lényege, hogy az ágyneműt és a törölközőket nem mossák ki automatikusan minden nap. A vendég maga dönthet a cseréről, ezért pedig „zöld” hűségpontokat kaphat.
Ezekkel a virtuális érmékkel vásárolni lehet például wellnessbelépőket, vagy akár arra is beválthatók, hogy a szálloda a vendég nevében fát ültessen a környéken. Az ilyen játékos megoldások azért működnek, mert a környezettudatosságot kiveszik a kötelesség kategóriájából. A zöld pontok gyűjtése így nem fegyelmezési eszköz lesz, hanem részvétel egy új játékban.
A nemzetközi példák azt mutatják, hogy a vendégek szívesen kapcsolódnak be az ilyen kezdeményezésekbe, amelyekben nemcsak elszenvedői, hanem alakítói is lehetnek a változásoknak.
Az adatok azt is megmutatták már, hogy a pszichológiai alapú ösztönzők nemcsak a vendégek elégedettségét növelik, hanem mérhető eredményt is hoznak. A zöld rendszerekkel 35–50 százalékra nőhet az önkéntes takarítás-lemondások aránya, a szobai energiafelhasználás pedig 10–20 százalékkal csökkenhet. Ráadásul a piackutatások rávilágítanak arra is, hogy a fiatalabb turisták– különösen a Z és az Y generáció – hajlandók akár 10 százalékkal magasabb szobaárat is kifizetni olyan helyekért, amelyek hiteles és élményszerű fenntarthatósági narratívával bírnak, nem pedig üres greenwashing szöveggel operálnak.
Tényleg mentsük meg a bolygót
Ettől a szemlélettől azonban a hazai gyakorlat még fényévekre van, elsősorban az itthon szállodaipar nehézségei miatt. Most a drasztikusan megemelkedett energiaköltségek és a kényelmükhöz ragaszkodó vendégek között próbál egyensúlyt teremteni. Megoldásként sokan még mindig a régi reflexekhez nyúlnak: takarékosságra ösztönöznek, általános korlátozásokat vezetnek be, és cetlikkel tapétázzák ki a szobákat. Pedig a jövő nem az ilyen kényszerű spórolásról szól.
Fontos lenne, hogy a zöldebb választás ne lemondást jelentsen, hanem olyasmit, ami természetesen belefér a pihenésbe. Tiltások helyett a fenntarthatósági szempontok jelenjenek meg választási lehetőségként, játékként vagy akár jutalomként. A lényeg az, hogy a vendég úgy érezze: jó döntést hozott, miközben jól érzi magát – és talán még azt is, hogy ezzel egy kicsit a bolygónak is jót tett.
A cikk borítóképe az AI segítségével készült.

A szerző marketing és kommunikációs szakember, a Balatoni Turizmus Szövetség kommunikációs tanácsadója.

