A sztorik és a kerozingőz vonzásában
Sokan emlékszünk még arra, amikor a nyolcvanas évek második felében a Híradóban Hardy Mihály bejelentkezett a moszkvai Vörös térről, hogy az onnan induló, de globális hatású hírekről beszámoljon. Közel harminc évvel később pedig a Malév csődje vagy épp az új járatindítások hatásait magyarázta a Budapest Airport szóvivőjeként.
Diplomáját Moszkvában, a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének nemzetközi újságírás szakán szerezte. Az egyetem után három nyelv – az orosz, az angol és a spanyol – ismeretével, 1980-ban került a Magyar Televízóhoz, ahol az egykori gyakornokot öt évvel később moszkvai tudósítóvá nevezték ki. „Akkoriban senki nem akart kimenni, akkora különbség volt Magyarország és a Szovjetunió életszínvonala között. Én sem sejtettem, hogy ez politikailag és szakmailag is mennyire izgalmas időszak lesz a számomra. Elindult a peresztrojka és a glasznoszty, ekkor történt Csernobil, zajlott az afganisztáni háború. Végigkövettem három szovjet–amerikai csúcstalálkozót, Gorbacsov sajtókíséretével mentem Pekingbe, pont akkor, amikor elindult a tüntetés a Tienanmen téren. Forgattunk az örmény–azeri összecsapásokról, a vilniusi parlament ostromáról és csukcsföldi rénszarvastenyésztő nomádokról, akiknek a közelében egy börtönkolónia lakóival aranyat mosattak egy folyó mentén. Amikor hat mozgalmas év múlva lejárt a kiküldetésem, hazajöttem, elnyertem egy pályázatot, és a BBC-hez kerültem egy hathetes szakmai ösztöndíjjal. Később az Egyenlegnél dolgoztam, ami egy nagyon jó inkubátor volt.”
A Szabadság tér kötelékében összesen 17 évet töltött el, az Egyenleg megszűnése után számos műsorban megfordult, majd 1997-ben, a kereskedelmi tévék indulásakor a TV3-hoz hívták az angolszász stílusú, független újságírást képviselő híradó szerkesztőjének, majd három évvel később az ATV híradóját főszerkesztette.
2006-ben aztán áttért a „másik oldalra”: a Tesco kommunikációs vezetője lett. „Ez épp az a korszak volt, amikor az áruházlánc igyekezett levetkőzni »olcsó csíkos« imázsát, és sorra jelentek meg a minőségi termékek. Jó volt belátni a színfalak mögé, és megtapasztalni, mi mozgat egy multicéget, miközben rengeteg kereskedelmi szlenget tanultam, mint például az »egyet fizet – kettőt kap« leírására szolgáló BOGOF (buy one, get one free).”
A Budapest Airportnál az állásinterjúra már fejvadász közvetítésével érkezett, de nem volt kérdéses, hogy az itteni kommunikációs igazgatói posztra ő a legalkalmasabb jelölt. „Gyerekkorom óta rajongtam a légiközlekedésért, hatévesen építettem meg az első repülőmakettemet, külön könyvtáram van a témában, és pilótaiskolába csak azért nem mentem, mert akkoriban szemüvegeseknek esélyük sem volt bekerülni. Életem legsikeresebb 12 éve volt: kiváló társaságban azzal foglalkoztam, amit szeretek, bár 45 évesen egy nemzetközi igazgatóságban kellett újra bizonyítanom.
Nem bántam, hogy ebben a munkakörben állandó, 24 órás készültségben kellett állni, és gyorsan megtanultam a válságkommunikációt a kamera másik oldaláról. Ebben sokat segített, hogy híradósként is gyorsan kellett döntések sorozatát hoznom. Az én ötletem volt a repülőtéri futópályán szervezett Runway Run nemzetközi futóverseny, amelyhez öt évbe került az összes engedély elintézése, a hatóságok támogatásának megszerzése. Megérte, mert nem csupán az itthoni szakembereket mozgatta meg, hanem még az USA-ból is érkeztek futók az egyedi élményért. És szintén komoly szerepem volt abban, hogy a lezárt 1-es terminált a filmes produkciók használták. Járt itt például a Die Hard 5, az I Spy (A kém) vagy bollywoodi szuperprodukciók, de Porsche-reklámot is forgattak a 200-zal a futópályán száguldó autóval” – emlékszik vissza a 2019-ig terjedő időszakra Mihály.
2019-ben azonban külső nyomásra távozni kényszerült, utána viszont visszatért eredeti szakmájához, az újságíráshoz, ezúttal a Klubrádiónál, ahol először főszerkesztő-helyettesként, majd főszerkesztőként jegyezte a műsorokat. „A független sajtó mindig is fontos volt számomra, ezért is vállaltam el ezt a felkérést, annak ellenére, hogy korábban sosem dolgoztam rádióban, de ezt is gyorsan megtanultam. Két éve hivatalosan nyugdíjba mentem, ám még most is rendszeresen visszadolgozom. Ahogy a repülőtéri kerozingőz, úgy az újságírás sem »ürül ki a szervezetből«, egy vérbeli sajtós nem tud végleg hátat fordítani a szakmának” – vallja ma is Hardy Mihály, és hozzáteszi: amíg van mondanivalója a világról, addig ott szeretne ülni a mikrofon mögött a stúdióban.
Legyen mindenkinek B élete is!
Radnai Péter szintén moszkvai tudósítóként tűnt fel a képernyőn a kilencvenes években, ma az AMC International kreatív producereként a saját gyártású tartalmak háttérmunkáját vezényli.
„Teljesen praktikus okokból szerettem volna újságíró lenni: sokat akartam utazni, és ebből megélni, mindemellett már gyerekkoromban is őrült nagy tévénéző voltam. Gimnazistaként a kezembe került Sugár András Nyílt titkaim című könyve, amelyben a külpolitikai tudósító visszaemlékezett a helyszínekre, ahol járt és a híres emberekre, akikkel találkozott – ez számomra nagyon vonzó volt” – emlékszik vissza.
Érettségi után, 1989-ben Moszkvában, a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének Nemzetközi Újságíró szakán tanult. Mivel itt a hallgatók állami ösztöndíjasnak számítottak, kötelező volt nyáron dolgozni – de választhattak, hol szeretnék ezt letudni. Péter egyértelműen a Magyar Televíziót jelölte meg, így került a Híradóhoz, és egy hónapnyi kötelező gyakorlat helyett voltaképpen beköltözött a Szabadság térre. „Onnan igazából azóta sem költöztem ki, inkább a Szabadság tér költözött ki belőlem.” 1990 és 1995. között először gyakornokként, majd alkalmazottként dolgozott a Híradóban, az Egyenlegben, később a Reggelben, mielőtt 1995 januárjában visszaköltözött Moszkvába – ezúttal tudósítónak, egészen 1997 végéig, amikor bezárták az irodát.
Amikor hazajött, a kereskedelmi televíziók már megalakultak, és ezt komoly tragédiaként élte meg egy sikeres moszkvai periódus után. Miközben a barátai már a TV2-nél vagy az RTL Klubnál dolgoztak, ő maradt a kiürült MTV-nél. Ekkor hívta Frei Tamás az épp akkor induló Manőver című katonai műsorhoz. „Ahhoz képest, hogy nem voltam katona, nagyon élveztem, hogy önálló műsort kaptam, amelyben egyszerre voltam szerkesztő, rendező, műsorvezető, és rengeteget tanultam.”
Utána dolgozott a Frei Dosssziénak is, majd Kotroczó Róbert áthívta az RTL Klub Reggelijébe, így 2000 nyarától ezt és a Delelőt jegyezte főszerkesztőként, majd 2002-ben a TV2-höz igazolt az akkor induló Big Brother producerének. Péter szerint ez sokkal inkább főszerkesztői munka volt, két szériát vitt végig, és szintén kettőt a Nagy Ő-ből, mielőtt 2004-ben felkérték a Playboy főszerkesztői posztjára. „Izgalmas időszak volt ez, és legegyértelműbb emlékem az a kép, amit most is az irodám falán őrzök, rajta azzal a rengeteg érdekes emberrel, akikkel alkalmunk nyílt interjút készíteni. Ma már nem lehetne a Playboyt kiadni, de nagyon büszke vagyok azokra, akikkel sikerült ez idő alatt kapcsolatba kerülni, és színvonalas beszélgetéseket készíteni az alapvetően a vásárlókat hozó női tartalom mellé. Hiszen nyilván nem az Ungvári Tamás- vagy Grosics Gyula-interjú miatt vették meg a lapot, de akinek a kezébe került, és érdekelték a minőségi írások, az megtalálta benne.”
A televíziózáshoz 2013-ban tért vissza, azóta az AMC Internationalnél tölt be különböző pozíciókat, produkciós és kreatív igazgató volt, jelenleg kreatív producer. Számos sikeres sorozat fűződik a nevéhez megrendelőként, alkotóként pedig Az első influenszerek, amelyben a televíziózás hőskorának legendás arcaival – többek közt Vitray Tamással, Egri Jánossal, Kertész Zsuzsával, Kondor Katalinnal, Endrei Judittal, Juhász Előddel – beszélgetett a Spektrumon. „Boldogan készítettem ezt riporterként, és most is szívesen vállalok olyan feladatokat, amelyek illenek a karakteremhez, de nem ragaszkodom a személyes jelenléthez a képernyőn, szívesen maradok a háttérben.”
És vajon mi maradt még a bakancslistáján? „Pozícióban nincs ilyen, de van néhány dokumentumfilm-ötletem, amit évek óta dédelgetek. A mostani tévés palettán kevés olyan műsor van, amelyben szívesen dolgoznék – de ilyen például az Árulók. A nagy költségvetésű show-műsorok – a Sztárban sztár, a Nagy Duett, a Sztárbox vagy az X-faktor – nagyon izgalmas munkák lehetnek, de ilyenekben már dolgoztam, az Árulókban nem. Elsősorban az AMC-nél készülő műsorokra fókuszálok, mert tudom, hogy milyen jó produkciók készülnek nálunk. Van mellette egy B életem, a Midlife Crisis zenekar és a DJ-zés, és mindenkinek ajánlom, hogy legyen out of the box világa, ahol kiélheti magát. Szeptemberben például hatalmas élmény volt a Budapest Parkban Korda György és Balázs Klári előtt fellépni a zenekarommal – és nem vallani kudarcot. Nagy utat jártunk be a Midlife Crisis-szal, de mégis, a parkos szerepléstől elérzékenyültem, mert hiába volt már számos komoly fellépésünk, ez különleges élményt adott.”
Képernyőtől a konyhán át a kiadóig
A TV2 Tényekkel ismerte meg az ország nagy része Stahl Juditot, aki 1997-től 2002-ig volt a népszerű hírműsor szerkesztő-műsorvezetője. A csatornánál később vezette a Jó estét Magyarország! és a Páratlan című műsorokat is. „Amikor a Tények indult, itthon még nem létezett az infotainment mint műfaj, így nem csak műsort vezettem, hanem sokrét feladataim voltak. Például, hogy milyen legyen a kameramozgás, vagy mi legyen a főcím. A Színművészetin Kepes Andrástól tanultam a képernyőismereteket, ő fogalmazta meg frappánsan, hogy »azért vagy a képernyőn, mert van valami mondanivalód«” – idézi fel a korai televíziós éveket. A kereskedelmi csatorna előtt, 1989 és 1994 között a Magyar Televízió szerkesztő-riportere is volt.
A 2000-es évek elején a gasztronómia felé fordult, főzőműsorokat készített, majd sorozatban közel húsz szakácskönyve jelent meg. Jelenlegi weboldala is gasztronómiai témájú, jóllehet ő maga már nem ír ilyen jellegű könyvet. Mint mondja, örül, hogy még abban az időszakban publikálhatott gasztronómiai könyveket, amikor az emberek még használták őket – ma a szakácskönyv inkább már csak ajándék.
A kulinária így is része maradt az életének: 2023-ban álmodták meg a Flódni improvizációs gasztroszínházat, melynek receptjét Judit „főzte ki”. „2023-ban voltak az első előadások, akkor lett 150 éves Budapest, így erre az alkalomra fűztük fel az indulást. Eredetileg csak négy előadást terveztünk, de az első előadásokra napok alatt elkapkodták a jegyeket. Szóval így maradtunk” – mesél a színház indulásáról.
Az előadások koncepciója az, hogy valamely kultúrtörténeti tényből kiindulva négy színész improvizációs jeleneteket alkot a színpadon, különböző játéktípusokban. Judit a színház producere, ő választja ki a különböző szituációk kultúrtörténeti részét, a jeleneteket viszont lánya, Stahl-Bohus Hanna írja, aki most épp külföldön tanul, de párhuzamosan dolgozik a hazai színháznak is. Mennek vidékre is, és cégtörténettel foglalkozó előadásokat is visznek. Az ínyencség itt a szituációkban rejlő spontaneitás és humor, így pont olyan réteges előadásokat kapunk, mint maga a flódni. A nézők szerint pedig ez valódi terápiás színház: két óra konstans röhögés.
Judit azonban nem csupán színházuk nevével kapcsolódik az édességekhez. Talán ő az egyetlen az országban, akinek a végzettsége színház- és filmrendező, valamint cukrász. „Eredetileg molekuláris biológusnak készültem, az Apáczaiba jártam gimnáziumba, ami nem volt pillekönnyű. Miután felvettek a Színművészetire rendező szakra, azt kértem a szüleimtől, hogy a négy kemény gimnáziumi év után hadd legyen négy könnyebb évem a Színművészetin.” Édesapja ebbe úgy egyezett bele, ha kitanul egy „rendes” szakmát is. Így került az Ecseri úti Gundel Károly Vendéglátóipari Szakiskolába cukrásztanulónak. A színművészetis „atya”, Szinetár Miklós, az osztályfőnök pedig azzal a feltétellel egyezett bele a párhuzamos képzésbe, ha mindig hoz süteményt. Az akkor még nagyon pici Daubner cukrászdában volt gyakornok, így nem csupán kultúrtörténetünk prominenseitől – mint Petrovics Emil vagy Poszler György –, de a hazai cukrászat nagyjaitól is tanult.
Jelenleg sokat utazik, az év negyedét Berlinben tölti, és spanyolul tanul. Kevesen tudják, de Stahl Judit egy könyvkiadó igazgatója is, a Lettero elsősorban romantikus regényeket, krimiket, szórakoztató irodalmat ad ki. Mindezek mellett a Szegedi Szabadtéri Szalonban beszélgetéseket vezet a Szabadtéri Színpad bemutatóihoz kapcsolódóan. „Egyáltalán nem hiányzik a képernyő. Eredetileg is a kamera és a színfalak mögül érkeztem.”
A cikk eredetileg a Kreatív 2025/9-10. számában jelent meg
