Becsült olvasási idő: 1 perc
Hamarosan tőzsdére léphet a Facebook

Tőzsdei bevezetést fontolgat a Facebook. Ha igaz a hír, minden idők legynagyobb indító befektetését tehetik zsebre.

Komolyan fontolgatja a Facebook, hogy tőzsdére lépjen még az idei év vége előtt – állítja egy, a céghez közel álló névtelen forrás a Bloombergnek. A cég reményei szerint 10 milliárd dollár értékben fognak elkelni a részvények, és a piac 100 milliárd fölé értékeli majd a céget.

Ha teljesülnek ezek a várakozások, akkor a közösségi site értéke a jelenlegi dollárárfolyammal számolva majdnem akkora lesz, mint az egyéves magyar GDP, és vállalat kétszer többet fog érni a Hewlett-Packardnál, a világ legnagyobb pc-gyártójánál, a számítástechnikai ágazat egyik ikonjánál – számolgatott a hír kapcsán a Napi Gazdaság.

A cég januárban a tőzsdei bevezetéstől remélt 100 milliárdnak még csak a felét érte januárban, amikor is a Goldman Sachs és egyéb befektetők invesztáltak be 1,5 milliárdot a gigavállalkozásba. A várt 10 milliárdos tőzsdei befektetés a valaha volt legnagyobb összegű IPO (Initial Public Offering – elsődleges nyilvános forgalomba hozatal) lenne a technológiai cégek történetében a Bloomberg szerint.

Az eddigi rekorder az Infineon Technologies 1999-es bevezetése volt, amely 5,23 milliárdot hozott, az Agere Systems 2000-es bevezetése pedig 4,14 milliárdot. A Google, a Facebbok egyik legnagyobb riválisa 1,67 milliárdot keresett a tőzsdei bevezetésen 2004-ben. Ma 190,4 milliárdot ér a vállalat.