Takács Ákos: Meséld el először, hogy hogyan ismertük meg egymást, hiszen az első közös munkánkat is átjárta a diverzitás!

Trokán Nóra: Arra már nem emlékszem, hogy ki hívott fel, de azt mondta, hogy van a Pilvaker nevű rendezvény, és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem ebben szerepelni. Elsőre nem is igazán értettem, hogy mi közöm lehet nekem a verseket rappelő fiúkhoz, de amikor meghallottam, hogy verset kellene mondani, úgy voltam vele, hogy persze, legyen. Nagyon szeretem az olyan feladatokat, amik eltérnek a napi rutinomtól, vagyis attól, hogy bemegyek a színházba vagy elmegyek egy forgatásra. Mivel rám amúgy is jellemző, hogy sokféle dolgot csinálok, ezért nem számított újdonságnak, hogy egy új közegben próbáljam ki magam. Így kerültem be a csapatba.

T.Á.: A történetet kiegészítem azzal, hogy elmondom az én verziómat, hogy hogy jutottál az eszünkbe! Egy Pilvaker megbeszélésen láttuk, hogy van már énekesünk, hegedűsünk, rapperünk, csatlakozott hozzánk Kautzky Armand színművész, de mindenképpen jót tenne a csapatnak még egy kis plusz női energia. Tehát színesíteni akartuk a produkciót, igényeltük, hogy diverzebbek legyünk és így kezdtünk el gondolkodni arról, hogy színésznőt is hívjunk a csapatba, így kerestünk meg téged, Pálmai Annát és Hámori Gabit. 

T.N.: Azért a Pilvaker színésznőként egy nagyon más típusú élményt jelentett, már csak azért is, mert nem színészekkel dolgoztam együtt…

T.Á.: …hanem például egy multival és 10 MC-vel.

T.N.: Igen, és korábban ilyen jellegű tapasztalataim nem voltak. Ugyanakkor mégis minden ismerős volt, hiszen színpadon szerepeltem, verset mondtam és olyannal is felléptem, akivel már dolgoztam együtt. De a kamasz lelkületű rapperek, rockerek és rockzenészek egy egészen újfajta élményt jelentettek. Meghatározó élményem az első fellépés és persze az Aréna-beli szereplés is.

T.Á.:  Érdekes lehetett egy színházi-filmes közegből megérkezni egy olyan próbára, ahol ott volt például Deego, Bom, Dipa, Diaz, Fluor, Lábas Viki, Sub Bass Monster és Papp Szabi. Ami új belépőként biztos szokatlan élmény volt, viszont a hangulat nagyon hamar berántotta az embert. 

T.N.: Hát az első próbára megérkezni nagyon érdekes volt! Egy színész a tíz órakor kezdődő próbára általában 9.45-re megérkezik, átöltözik, iszik egy kávét és bemegy tízkor próbálni. Amikor a Pilvaker próbájára elmentem tízre, beléptem a színpadra és nem volt ott senki. Akkor azt kérdeztem magamtól, hogy rossz helyre jöttem, hol vannak az emberek? El kellett fogadnom és át kellett vennem egy másfajta, lazább, de ugyanolyan alázatos és profi csapat szokásait. Más közeg volt, jó volt megtapasztalni. 

T.Á.: Tíz évig reméltem, hogy eltanulják tőletek a pontosságot és a fegyelmet, de végül ők nyertek…:)

T.N.: Mi tanultunk tőlük!

T.Á.: Igen, ez fordítva sült el, megtanítottak téged is 11-re odaérni 10 helyett. :) De kicsit komolyra fordítva a szót, nyilván profin és alázattal készült minden évben a csapat, pláne, ahogy közeledett az esemény napja. 

T.N.: Muszáj volt annak lenni, hiszen többen is voltunk, akik első alkalommal léptünk fel az Arénában, és azért az nem ugyanaz, mint mondjuk a szintén nagy Erkel Színház színpadára állni. Halálfélelem 12-13 ezer ember előtt verset mondani! Mivel óriási kihívás az Aréna, ezért alázat és koncentráció nélkül nem is lehet csinálni.

T.Á.: Múltkor mondta Tilla, aki sok élő rendezvényt levezetett már, hogy az Aréna annyira nehéz műfaj, hogy teljesen máshogy kell rá felkészülni. De visszatérve a pilvakeres csatlakozásodhoz, te egy valóban vegyes közegbe csöppentél, ahol volt például cimbalmos, hegedűs, DJ és színészek is. És ebből az egyvelegből és keveredéséből a nap végén valami sokkal izgalmasabb jött létre, mintha csak egy-két műfaj képviselte volna magát a színpadon. Én például azt tanultam ebből a sokféle embert integráló produkcióból, hogy az előítéleteimet már akkor dobjam ki a kukába, mielőtt befordulok a sarkon. Ugyanis az előítéletek teljesen félrevezetik az embert, eltérítik a valós helyzet megítélésétől, és csak a saját korlátait erősítik. Prekoncepció nélkül kiderülhet, hogy olyan ember is képes húzni a produkciót, aki eszedbe sem jutott volna, ha előítéletes vagy. Nekem már az első pillanatban nagyon szimpatikus volt Papp Szabi, aki egy igazi punk és rocker arc, és azt lehetett képzelni róla, hogy késéssel jön a próbára és fegyelmezni kell mint másokat. De Szabi minden ponton rácáfolt az előítéleteimre. Precíz volt, pontos, pedig mindig elmondta, hogy előző nap nagy buliban volt, és ennek ellenére ott volt időben, biztos szövegtudással. A leghippibb közegből hoztunk vizuális művészeket, akik tökéletesen működtek együtt a tévés rendszerben szocializálódott stábbal. Ezek nekem nagyon tanulságos tapasztalatok voltak, rengeteget tanultam az emberekről és saját magamról is. 

T.N.: Ennél sokszínűbb közeget valóban nehéz mondani, mint ami a Pilvakerben volt. Annyiféle helyről jöttek az emberek, és úgy tudott közös sínre állni az egész, hogy mindenki más vágányról érkezett. Ráadásul rengeteg egó ütközött, de azt tapasztaltam, hogy mindenki igyekezett picit visszább venni. 

T.Á.: Mindenki figyelte a másikat, hogy mit csinál másképp és mit tud tőle ellesni, hogy a másik miben jobb esetleg. Engem a Red Bullnál eltöltött évek során az is nagyon hasznos inputokkal látott el, hogy sok évig külföldi kollégák vettek körül és sokféle kultúrával érintkeztem. A zenei produkciókkal, vagy a sporteseményekkel is különböző emberek kerültek be az életembe – tehát művészektől elkezdve a fizioterapuetán és pszichológuson át a graffitisig –, akikkel egy adott célért dolgoztunk. Ez nekem nagyon kinyitotta a világot és biztos vagyok benne, hogy azóta másképp gondolkodom, élem meg a kreativitást és máshogy nézek egy megoldandó feladatra. Ha csak tizedennyi impulzus ér, biztosan teljesen más irányba ment volna az életem. 

T.N.: Ugyanez a párhuzam a színházi világban is tetten érhető. Rengeteg időt elvesz, ha valaki teljes állásban dolgozik egy színháznál, hiszen egész évadban próbál, játszik, ki se teszi a lábát a színházból. Vannak olyan színészek, akik erre alkalmasak és akiknek ez jó, de én nem ilyen vagyok, nekem más energiákkal is kell találkozni. És most nemcsak a művészvilágra gondolok, hanem például a lovakkal való foglalkozásra.

T.Á.: A lovakkal való kommunikációra gondolsz?

T.N.: Igen. Ráadásul azt figyeltem meg, hogy sok párhuzam van egy szerep megformálása – akár a színpadra állás energiájában, a kamera előtti szereplésben – és a lovakkal való kommunikáció között. Tudom, hogy mennyit segít egy kezdő színésznek az, hogy hogyan tudja kordában tartani a testét és energiáit. Ha nem kezdek el komolyabban foglalkozni a lovakkal, akkor nem tudok ebből színészként profitálni, és nem tudom ezt átadni a tanítványaimnak. Pedig látszólag nincs köze egymáshoz a színészetnek és a lovakkal való foglalkozásnak, két különböző világnak lehet mondani. 

T.Á.: Tehát az egyik helyen megszerzett tapasztalatot tökéletesen fel lehet használni egy teljesen más területen.

T.N.: Igen. Először csak azt éreztem, hogy más vagyok, ha színpadon vagyok, más, ha fotózom és megint más, ha lovas vagyok. De közben összefonódik és egymást építik. Vannak akik szerint egyszerre nem lehet sok dolgot csinálni, mert akkor nem tudsz igazán elmélyülni egyikben sem. Ez bizonyos szempontból igaz lehet, de én mégsem tudok egész nap csak az egyik lenni. Most Szegeden voltam két hétig, ezalatt színésznő voltam. De nálam volt a fényképezőgép és fotóztam is, fotós is voltam. Számomra a kettő jó hatással van egymásra.És van még egy dolog, fontos, hogy ne szabják meg minden percemet a digitális eszközök és az online jelenlét. Szerencsés helyzetben vagyok, mert a lovakkal csak úgy lehet foglalkozni, ha teljesen rájuk fókuszálok és ugyanez igaz a színpadon is, a próbákon és az előadásokon. Ilyenkor több órára kikapcsolok az online világból, ahol persze alapvetően ugyanúgy aktív vagyok, mint mások. 

T.Á.: Erre még majd később visszatérünk, hogy milyen vagy az Instán. Szerintem az is izgalmas kérdés, hogy az ember mennyire tud „kizoomolni”, mennyire tudja magát és a helyzetét kicsit távolabbról szemlélni, akár kintről visszatekinteni az aktuális helyzetre. Mert ha valamibe nagyon beleragadunk, akkor elfelejtjük az egyéb aspektusokat is észrevenni. Az én tapasztalatom az, hogy amikor felmondtam a Red Bull-nál – amit imádtam, ott voltam 15 évet – rá kellett jönnöm, hogy van élet a márka után is. Nagy és izgalmas dolgokat csináltunk, sokszor nagy figyelmet is vonzott, és bár tudtam, hogy ezen kívül is van élet, mégis nagyon meglepett, hogy mennyire kinyílt a világ az elmúlt másfél évben. Az ügyfeleink által rengeteg új területre nyerhettem betekintést, és olyan embereket ismertem meg, akik mind szakmai, mint emberi oldalon hozzám tudnak tenni, inspirálnak és tanulok tőlük. Ez egy baromi jó szellemi felfrissülés. Ott van a fejemben sokszor, hogy hogyan gondolkoztam másfél évvel ezelőtt, az is, hogy azokkal a tapasztalatokkal hogyan oldanék meg egy-egy helyzetet, de ilyenkor mindig összevetem az újonnan tanult gondolatokkal, és általában így jutok el az általam helyesnek vélt döntéshez. Megismerhettem számomra új iparágakat, az energetikát, az ingatlanüzemeltetést, és olyan embereket, akiknek teljesen más a szemléletmódja és emiatt másképp állnak egy-egy kérdéshez. Mégis könnyedén találtam velük párhuzamot, én tőlük tanulok, ők meg tőlem. Szeretem mások sztorijait hallgatni, főként azért, mert sokat tanulok belőlük. 
Na de nem okoskodom tovább, beszéljünk inkább a Nóri féle online edukációról. :) Tudod mire gondolok, nem? 

T.N.: Persze. Nem tudom, hogy ez mennyire hatásos a nevetésen túl. Ha az embernek a közösségi térben sok a követője, akkor rájön, hogy ez egy jó platform arra, hogy valamit tegyen. A hatvanezer követőm között sok fiatal van, akinek épp kezd kinyílni a világ, figyelik, hogy mikor mit mondok, és ez egy felelősség. Gondolkodtam, hogy mit lehetne az Instagramon csinálni, és arra jutottam, hogy bevállalom az érzéseimet azzal kapcsolatban, ahogy az emberek egy-egy cikkre, posztra reagálnak. Amikor Mihalik Enikő a szoptatásról nyilatkozott, nagyon csúnyán reagáltak rá az emberek. Engem ez nagyon megrázott, hogy valaki azért veszi a fáradtságot, hogy kiírja a gonosz dolgait. Arra gondoltam, hogy ha ő ezt bevállalta, akkor a kommentjéről csinálok egy screenshotot és kirakom én is. Meglepően nagy sikere lett, és azt gondolom, hogy ez a fajta szembesítés éppen az elfogadásban segít. 

T.Á.: Sokan minimális információ befogadása után adnak hangot a véleményüknek. Nem ismerik az illetőt, a helyzetet, a körülményeit, és empátia helyett a másik lelkébe taposnak, miközben a szelepet másképp is ki lehet engedni. Te erre hívod fel a figyelmet, ami tök jó és hatásos, ráadásul mindezt humorral teszed. Ugyanezt a hozzáállást igyekszem insta nélkül átadni a kollégáknak. 

T.N.: Igen, az ember a közvetlen környezetét is próbálja edukálni.

T.Á.: Jó példa erre szerintem, hogy anno előfordult a környezetemben többször, hogy valaki türelmetlen volt egy művésszel, aki művészemberként viselkedett és megkövetelt bizonyos tiszteletet és odafigyelést. Ez felesleges feszültséget eredményezett és jelentősen nehezítette a közös munkát. Ilyenkor azt javasoltam, hogy érdemes kicsit több energiát tenni a másik helyzetének megértésébe, akkor egy ilyen sztori nem megy el a felesleges indulatok irányába, és remélhetőleg sokkal hamarabb megérkezünk a közös nevezőhöz. Nyilván egy ilyen helyzet megértéséhez sokat segít 16 évnyi szakmai tapasztalat, folyamatosan a saját hibáimból tanultam én is. Minél különbözőbb emberekkel dolgozom együtt, annál többet tanulok róluk, hogy hogyan gondolkodnak, mi a motivációjuk, milyen trigger-pontjaik vannak. Ha ezt tudod, akkor könnyebb megérteni a másikat. Ha érted, akkor úgy tudsz ráhangolódni, hogy tudtok közösen alkotni, és nem mentek el egymás mellett, nem lehúzzátok, hanem inspiráljátok egymást. Ez neki is, neked is jó. Ha megvan a közös nevező – ami sokszor a tapasztalaton és a megismerésen alapszik –, akkor együtt háromszor olyan messzire juthattok el, mint külön-külön. Nekem ez bevált, a magánéletemben is. A munkákban ez hatványozottan így van, ha adódik egy probléma, akkor nem arra gondolok, hogy hogyan oldjam meg egy olyan eszközzel, mint az előző tízet, hanem az engem körülvevő kreatív, tehetséges emberekre figyelve más irányból is próbálom látni a helyzetet.

T.N.: Ehhez nyitottság kell, és elfogadás, hogy a másiknak más a véleménye. De visszakanyarodva az egóhoz, azért ez nehéz helyzet, hiszen lejjebb kell csavarni az egót, és ki kell nyitni az ajtót. Lehet, hogy a másiknak lesz igaza, és kiderül, hogy az jobb ötlet, jobb irány, mint az enyém. Pedig ezt senki sem szereti elsőre, hiszen mindannyian azt gondoljuk, hogy én úgyis jobban tudom, mint a másik. 

T.Á.: Igen, fontos elfogadni, hogy mi az, amiben jó vagy, és mi az, amiben kevésbé. Kell, hogy legyél annyira nyitott, hogy olyan emberekkel vedd magad körül, akik bizonyos dolgokban jobbak nálad. 

T.N.: Az ego gátol. Azt hiszed, hogy neked kell a hátadon vinni az egész dolgot, de ez nem így van. 

T.Á.: Én nem is akarom egyedül csinálni. Sokkal jobban érzem magam úgy, ha együtt viszünk el valamit a végéig, mintha ott állnék egyedül. 

T.N.: Neked pont ezért megy ennyire a csapatépítés. A szakmai sikeredet a tehetségen felül az adja, hogy előrevivő, jó csapatot tudsz összeszedni és nem akarsz mindent te megcsinálni. 

T.Á.: De ez nálatok is így van. 

T.N.: Abszolút. A színházban nem létezel a többiek nélkül. Ha a fociban összeraksz sok sztárfocistát, még nem biztos, hogy a legjobb csapatot fogják alkotni, mint ahogy a színpadon tizenöt zseniális színész sem biztos, hogy jól fog működni. Ha az ego felülírja a közös munkát és nem az elfogadás irányából közelítünk, akkor a végeredmény nem lesz jó.