A vírushullám után végre itt a zöldhullám! 2020 márciusa óta találgatjuk és kutatjuk mi lesz az „új normális”, helyette megkaptuk a következő abnormálist.  Amikor elvállaltam ezt a felkérést, megvolt a tervem, hogy mit fogok nektek mondani. De Mike Tyson, egykori nehézsúlyú bokszvilágbajnok szavaival élve, az embernek addig van terve, amíg először képen nem törlik. Mondhatni kiütött a háború híre. Ezért a beszédírás helyett ráírtam Alinára. 

Szakmabeliként találkoztunk úgy tizenöt éve. Tudtam, hogy Kijevben él. Aggódtam és segíteni szerettem volna. Megdöbbentett a válasza. Két légiriadó között arra kért, hogy segítsek összerakni egy fenntarthatósági témájú kommunikációs tervet a startupjának. Majd elnézést kért a szokatlan kérésért, ahogy ő fogalmazott, de ezzel tudok neki adni energiát és reményt a túléléshez. A „Nagy Álmán” jártak a gondolatai, ahogy a bombák hullottak Kijevre. 

Az érdekelte, hogy mennyire veti vissza a háború az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljainak megvalósulását. Amikor visszaírtam, hogy csodálkozom, hogyan tud most az SDG-kre koncentrálni, csak annyit írt: élni annyit jelent, mint remélni. Merítsünk ebből erőt, mert sok a dolgunk. 

Alina persze nemcsak remélni akart, tenni is. Két háborút egyszerre, mielőbb befejezni. Egyet a hazájáért, egyet mindannyiunkért. Mert ne legyenek kétségeink, a legnagyobb háború évszázadok óta zajlik köztünk és a bolygónk között. A hadüzenetben az állt: az erőforrásaink végtelenek, azokat csak ki kell aknázni. Látjuk, hogy ez hova vezetett. 

A fenntarthatóság az, amikor letesszük a fegyvert. Békét kötünk a környezetünkkel és megtanulunk harmóniában élni egymással és a Földdel. Az idén 96 éves Sir David Attenborough annyi energiával magyarázta már ezt el nekünk, hogy azzal ki lehetne váltani Paks 2-t. De mit tehetünk mi, amikor körülöttünk éppen atomjaira hullik a világunk, ahogy eddig ismertük? 

Az atommaggal kellene kezdenünk. Az pedig mi magunk vagyunk. A napi cselekedeteink. Amerikai mondás, hogy ami körbemegy, az körbe is jön. Nem mindegy mit küldünk körbe. A mikro-agresszióink összeadódnak és egy olyan társadalmat kapunk cserébe, amelyikben nem jó élni. A környékünkön a dohánybolt előtt hegyekben áll a szemét. Naponta járunk arra a gyerekekkel. Az egyirányú utcánkba többen szembe hajtanak be, mert így kényelmesebb. A celebritás szomszédunk úgy bömbölteti a zenéjét, hogy rengenek a falak. Igazi influenszer, hiszen kizárt, hogy otthonról tudjak dolgozni tőle. A szemközti utcatárs negyedórát melegíti álló helyzetben a dízelautója motorját. Eggyel odébb vasárnap délben flexelés a főfogás. 

Klímaváltozás ellen klímaváltozással tudunk harcolni. Ez pedig ott kezdődik, hogy odafigyelünk egymásra. Ott kezdődik, hogy felfogjuk, hogy az egyéni szabadságunk csak akkor ér valamit, ha azt nem mások kárára gyakoroljuk. Ha megértjük, hogy a maszk és az oltás másokat, nálunk talán gyengébbeket véd és egy közös célt szolgál. Ha felnézünk és látjuk, hogy a “mi” az “én” elé kell, hogy kerüljön, ha túl akarjuk élni ezt az évszázadot.

Mi ‘zöldhullámosok’ abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ennél többet tehetünk. Rendszerszinten változtathatunk a dolgok folyásán, hiszen vállalatok, szervezetek működésére van befolyásunk. Mit kell tennünk?

Először is, nem szabad a CSR kultúrából kiindulnunk. Nem csak szép riportot kell gyártanunk, még ha sokszor ezt is várja tőlünk a szervezet. Nem egy-egy goodwill akciót kell jól megcsinálnunk, majd látványosan kommunikálnunk. A kozmetikától el kell mozdulnunk a genetika felé. Ez pedig óriási szakmai kihívás, lehetőség és egyben felelősség. Főképp, hogy ezt az utat még senki sem járta végig előttünk. Senki sem építette be tudatosan a vállalati stratégiába, struktúrába, kultúrába és technológiába azokat a módszereket, amik elvezethetnek a fenntarthatósághoz. Ez a három DNS szál az ESG. Environmental, Social and Governance. A fenntarthatóság és az ESG nem felcserélhető fogalmak. Az egyik cél, a másik eszköz. És valljuk be, az eszköz ma még messze nem tökéletes. 30 trillió dollár áll már mögötte és feje tetejére állította a pénzpiacokat, de sok még a kérdőjel. Mik a főbb dilemmáink?

Az ESG egy keretrendszer, amelyen belül a teljesítmény mérhető. Csakhogy manapság legalább 600 féle mérési módszer létezik. Almát körtével hasonlítunk össze. Végre elindult az IFRS irányításával egy a standardok egységesítésére irányuló szakmai munka, de ez még évekig tarthat és máris súlyos viták alakultak ki a lényegesség meghatározása körül. A materialitás az ESG egyik alapkockája, de cseppet sem mindegy, hogy csak azoknak a környezeti és társadalmi rizikóknak a kezelésére szorítkozik-e egy vállalat, amely az ő saját hosszú távú értékét befolyásolja vagy azt is figyelembe vesszük, hogy az adott cég hogyan hat a környezetére, hiszen végtére is az előbbi profitabilitása mellett az utóbbi megóvása a cél. Ami biztosnak látszik, az az, hogy a piacokon keresztül, illetve a jogalkotás eszközeivel létrejön egy kettős mérce: a vállalatok pénzügyi teljesítménye mellett a nem pénzügyi teljesítmény ugyanolyan lényeges lesz. 2022-2023 pedig az első olyan évek, amikor erről már be is kell számolni.

Nehéz ebben a hármas egységben prioritásokat megnevezni, de mégiscsak kulcsfontosságú a dekarbonizáció. 

Sürgősen csökkentenünk kell a klímaváltozást felerősítő üvegházhatású gázok kibocsátását. Mindenkinek kell egy klíma stratégia. Furcsa mód, akiknek van, azok kapták ez első pofont. A New Climate Institute szerint a világ 25 vezető vállalata nem felelt meg a vizsgán. Bár rendelkeznek net zero stratégiával, azok vagy nem elég pontos számításokon és projekciókon alapulnak vagy nem veszik figyelembe a teljes értéklánc kibocsátását. Bár a Net Zero 2050 egy olyan konszenzus, ami egyre több résztvevős, kritikusai szerint sem a net, sem a 2050 nem lesz elegendő az emberiség túléléséhez. Tudományosan, az SBTi által igazolt célok mentén, évente, jelentős mértékben kellene csökkentenünk a kibocsátást. Az offsetting pedig bár ma még elfogadott, össztűz alatt áll, hiszen az nem csökkenti, hanem kompenzálni igyekszik az ÜHG kibocsátást. A sokmillió fa ültetésével az a baj, hogy az Amazonas vidéke éppen egy ökológiai szakadék szélén van, míg a földterület ahova a csilliárd facsemetét ültethetnénk, fogytán. Az ilyen programok hitelessége szintúgy. 

Néhány hete még szinte tabu volt arról beszélni, hogy a fosszilis energiáról le kell jönnünk. Ma pedig már az ENSZ főtitkára is „addikcióról” beszél. Az Ukrajna ellen elkövetett háborús agresszió is megmutatja, a történelem addig ismétli önmagát, amíg rá vagyunk utalva a fenntarthatatlan energiára. A hőszivattyús cég már napok óta nem veszi fel a telefont, annyian keresik. A mi társasházunkban 4. közgyűlési napirendi pont a gáz azonnali kiváltása más, megújuló energiaforrással. George Monbiot a Guardianban azzal érvel, hogy a globális átállás akarat és nem pénz kérdése. A naperőművek által termelt áram ára 2010 és 2019 között 89 százalékkkal csökkent és ma olcsóbb, mint bármilyen más energia, beleértve a nukleárist is. A szélenergia ára hasonló időszakban 70 százalékos csökkenést mutatott. Mire várunk? Monbiot szerint Pearl Harborra. Azt követően az USA pár hónap alatt egész gazdaságát átállította. Költségvetését öt év alatt megtízszerezte. A cél a háború befejezése volt. Most nem hadigazdaságra kell átállni, hanem zöldre. Nagyban kell gondolkodnunk. Veletek együtt sikerülhet. 

Mindez nem fog a régi felülről jövő policy gyártás módszerével működni. A stakeholder kapitalizmus kísérlete arról szól, hogy be kell vonnunk a működésünkbe és a döntéseinkbe a dolgozókat, a beszállítókat, a fogyasztókat és környezetvédő szervezeteken keresztül a bolygónkat is. Ha megkérdezzük, hogy szeretnének, hogyan tudnak ebben a folyamatban részt venni és segítünk nekik ebben, akkor az éves érintetti esemény és felmérés helyébe valódi közösséget építhetünk. Ha az érintettek bevonásának Maslow piramisát megrajzolnánk, akkor abban alul lenne a jelenlét, felette a hang és legfelül a befolyás, a valódi részvétel. A bevonás skálázható. 

Mára világossá vált az is, hogy az ember nem erőforrás. Ha pedig úgy kezeljük, akkor kitehetjük azt a falragaszt, amit a napokban egy vendéglátóhely: „Sajnos munkaerő gondok miatt már nem tudunk kinyitni. Be kell zárnunk. Megértésüket köszönjük.” Inkább azt kellene megértenünk, hogy eljött az embertől, az ember által, és az emberért való vállalatok kora. Lincoln nyomán, szabadon.

Mindezek a lépések és felismerések elengedhetetlenek ahhoz, hogy az ESG hiteles legyen. Ez egy körkörös folyamat. Szükséges hozzá a vezetői elköteleződés, motivált csapat, transzparens adatgyűjtés, fókuszált teljesítményjavulás. A kommunikáció és riportolás csak így lehet hiteles. Ezért is fájt sokaknak annyira, amikor a már említett New Climate Institute éppen ez élen járók integritását kérdőjelezte meg. Ne vegyük ezt nagyon magunkra. Nincs kész receptünk. Tévedhetünk, ha őszintén tanulni és javulni akarunk. Fel kell készülnünk arra is, hogy ami ma szent írás, például a net zero terveink, az holnap már nem biztos, hogy az lesz. 

A stakeholder kapitalizmus arról szól, hogy a részvényesek mellett hogyan tudunk a többi érintett érdekében is sikeresen működni. De ettől még ez az általunk három évtizede megízlelt kapitalizmus-fogyasztás-növekedés paradigmán belül működünk. A sikert még mindig GDP-ben és profitban mérjük. Andrew Winston, Big Pivot című könyvében írja: „Váltanunk kell – néha fájdalmasan, de mindig tudatosan – hogy az üzlet alapvető célja a világ legnagyobb kihívásainak nyereséges megoldása legyen.” 

A felelősségünk kiterjed arra, hogy figyeljük ezt a horizontot és előre jelezzük a reputációs szempontból kritikus változásokat. Nemrégiben 450 tudós írt alá nyílt levelet, amiben azt kérték a világ vezető PR ügynökségeitől, hogy szabaduljanak meg a fosszilis energia ipart képviselő klienseiktől. A Clean Creatives amerikai non-profit dekarbonizálni szeretné a kommunikációs ipart. Az Amerikai Kongresszus vizsgálatot helyezett kilátásba a PR cégek szerepéről a klíma változás elbagatellizálásában és a fosszilis energia előnyeinek promotálásában. „Tiszta szén”, „megújuló földgáz”, „karbon lábnyom”. Ismerős kifejezések? Ezek torzszülöttek születtek ebből az iparági kooperációból. A greenwashing-ról bőven lesz ma szó. De a fenntarthatóság hitelességének aláásása még ennél is magasabb szinten zajlik. A fenntartható országok globális ranglistáját rendre olyan országok vezetik, akik bár országhatáraikon belül valóban élen járnak a kibocsátás csökkentésben, de ezt szénhidrogén és az azzal járó üvegházhatású gázok exportjából finanszírozzák. Norwaying? 

Ha folytatom ezt az okfejtést talán csak a Boston Consulting Group-nál lesz a jövőben helyem. Vezérigazgatójuk kijelentette, hogy aktivistákat szeretne felvenni. 

Végül is mindannyian azok vagyunk, mert a rengeteg legyintés, negatív hír, már úgyis késő megjegyzés ellenére minden nap új energiával kell dolgoznunk azon, hogy a változás „elég és elég gyors legyen”. Csak akkor remélhetjük, hogy Alina nagy álma megvalósul. 

KEEP THE FAITH!

A konferencia együttműködő partnerei voltak: KPMG, Philip Morris Magyarország.