A GKM az információs társadalom fejlesztéséért tavaly kezdeményezte a Netrekész programot, amelyben az államon kívül piaci és civil szereplők vesznek részt. A tavaly októberi pályázati felhívás után a tárca április 4-én hozta nyilvánosságra az első ötven nyertes nevét: a minisztérium összesen 250 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott az országos és helyi civil szervezeteknek.
A nyertes pályázók kiemelt célként fogalmazták meg a digitális írástudás elsajátíttatását, valamint az infokommunikációs eszközök, alkalmazások és szolgáltatások használatával kapcsolatos félelmek csökkentését. A civil szervezetek elsősorban képzéseket terveznek, ahol legfontosabb feladatként a számítógépes programok és az internethasználat megismertetését jelölték meg.
Erre a GKM szerint szükség van, hiszen a kutatások azt támasztják alá, hogy Magyarország lakosságának jelentős része még mindig nem rendelkezik azokkal az alapvető informatikai ismeretekkel, amelyek szükségesek az infokommunikációs technológiák (IKT) használatához, és gátat szab a motiváció hiánya is. A tárca szerint az alacsony IKT-használat nem segíti a gazdasági és társadalmi fejlődést sem.
A Netrekész nyertes pályázatainak célcsoportjára az internethasználattól való idegenkedés a jellemző. A potenciális net-tanulók rétege széles, a fiatal és fiatal felnőttektől kezdve az 55 év feletti korcsoportig, a gazdaságilag aktívaktól az inaktív emberekig, az oktatási rendszerből kikerült fiataloktól a felsőfokú végzettségűekig.
A Netrekész motivációs programban nemcsak az állam, hanem a piac is részt vesz: a gazdasági tárca minden egyes piaci forint mellé egy másik forintot tesz. A programot támogatja többek között az Albacomp, a Budapest Bank, a HP, az Invitel, a Magyar Telekom (MT), az OTP Bank, a Pannon, a UPC és a Ringier.
A piaci forintokat a programot népszerűsítő kommunikációs kampányra fordítják, amelyet a piaci szereplőkből létrejött nonprofit cég, a Netrekész szervez meg. A kampány részleteiről egyelőre nem kaptunk bővebb információt.
Becsült olvasási idő: 1 perc
GKM - 250 milliót osztott szét
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) több száz millió forint vissza nem térítendő támogatásában részesült ötven országos és helyi civil szervezet. A tárca az internethasználat-bővülése érdekében tavaly kezdeményezte a Netrekész programot, amelynek első nyertesei között 250 millió forintot osztott szét.
