„Akkor tudtam, hogy megvan az irány, amikor elengedtem minden irányt, témát, amikre korábban felfűzni terveztem azt a rengeteg képet, amit a Fortepan archívuma tartalmaz” – mondta a Fortepan Masters hétfői könyvbemutatóján a budapesti Írók Boltjában Barakonyi Szabolcs. A fotóművész-képszerkesztő 130 ezer felvételt nézett át, és végül a kiválasztásnál semmi másra nem figyelt, mint a saját reakciójára, hogy létrejön-e valamiféle csoda, amit a kép okoz benne. Ebből a hosszú munkafolyamatból született meg egy „fiktív szereplő, aki átélte a 20. századot”. Az ő szemén keresztül látjuk a történéseket, ahogy a privát képekből felrajzolja az elmúlt évszázadot.

A válogatás során kellett tartalmi döntéseket is hozni. A történelmi eseményekből adódóan rengeteg volt a katonákat ábrázoló fotó, amiért egy idő után katonakvótát alkalmazott a képszerkesztő, de meg kellett küzdeni azzal a jelenséggel is, hogy arányaiban több fotó készült nyáron, illetve kiemelt családi eseményeken (amikor az emberek boldogok és szeretnék ezt megörökíteni), ami ugyanakkor nem tűpontosan adja át a tárgyalt évszázad hangulatát. A számtalan kép miatt nem volt olyan fontos esemény, ami így vagy úgy ne jelent volna meg a képeken, és megalkudnia sem kellett a válogatónak, hogy egy kevésbé jó fotó kerüljön be csak azért, mert nem volt más anyag egy fontos eseményről. 

A privát képek már eleve egyfajta kollektív emlékezetet teremtenek a létezésükkel, erre tett rá még egy szűrőt a válogatás, amit kezdetben Tamási Miklós, a Fortepan egyik alapítója végzett, utána pedig Barakonyi Szabolcs szűkítette a végső darabszámra. A kollektivitás az albumon is meglátszik, mert rajtuk kívül döntő szerep jutott még a könyv felelős kiadójának, Simó Györgynek, a szerkesztőnek, Szilágyi Róza Teklának és a könyv tervezőjének, Salát Zalán Péternek.

„Mindig megkérdezem, amikor egy könyv születése pillanatában megkeresnek, hogy mit szeretnének, vonódjak be a munkába vagy maradjak a háttérben. Itt a bevonódásra szavaztak, ezért egy komplett könyvkoncepciót tettem le az asztalra” – mondta a Kreatívnak a többszörös díjnyertes tervező.

Három pillére volt ennek a tervnek, amiből a legnagyobb durranás a kihajtogatós megoldás volt. 

A megszokott könyvekkel szemben ez a kiadvány ugyanis dupla gerincű könyvtesttel rendelkezik, oldalpárok helyett hármas oldalegységek, „triptichonok” alkotják, a jobb oldalon minden ív esetében oltárhajtással. A képelhelyezés lehetősége sokszorosára bővül az így létrejövő felületeken. Az álló, a fekvő, a négyzetes formátumú képek demokratikusabban elhelyezhetők ebben a rendszerben. A kihajtás lehetősége pedig megsokszorozza a variációk számát, ahogy a képek egymás mellé keveredhetnek. „Ez pedig pontosan leképezi azt a folyamatot, hogy mi válogattunk a képek között hosszú hónapokon át.”

A fotók eredetére, ezáltal az egész Fortepan-jelenségre a papír anyagának kiválasztása felel. 

A kortárs fotókönyv Munken-papírra készült, de úgy, hogy annak különböző árnyalatait a nyomtatás előtt összekeverték, ezáltal az eltérő fehérségű árnyalatok véletlenszerűen kerültek fel a nyomdagépre, így lett minden példány egyedi, és utalt arra a jelenségre, ahogy a Fortepan-alkotók sokszor véletlenül, lomtalanítások során találtak kincseket jelentő fotókra.

A harmadik ötlet a betűtípus kiválasztása volt. Az eredet ötlet szerint csak és kizárólag képeket tartalmazó kiadványba végül kerültek kísérőszövegek és Salát Zalán Péternek nem volt mindegy, azok milyen betűtípusból valók. „Egy elcsépelt, mondhatni lesajnált betűtípus-családot választottam, ami ugyanakkor jól idézi fel a 20. századot, ez pedig a Times New Roman. A brit Victor Lardent által metszett, Stanley Morison megrendelésére készült Times New Roman 12 kortárs változata került bele a könyvbe.”

A könyv magyarul és angolul is megjelent.