Becsült olvasási idő: 2 perc
Feltételes alaptőke-emelés az Est Médiánál

Az Est Médiának sikerült megállapodni a Szigettel és a nagyobb beszállítókkal, amelyeknek tartoztak. Az október elején záruló zártkörű feltételes alaptőke-emelésről határozott az Est Média új tagokkal kiegészült igazgatósága szerda este. A tőkeemelés célja a szállítói tartozások tőkévé konvertálása, részvénykibocsátással.

Döntött a már korábban vázolt tervekről az Est Média igazgatósága. Ennek értelmében a tőkeemelés sikeres lezárása esetén 2012-ben a cégcsoport konszolidált árbevétele 6,3 milliárd forint, 2013-ban 6,71 milliárd forint, 2016-ban pedig 8,26 milliárd forint lehet a menedzsment becslése szerint.

A szállítói követelések részvényekre váltására a tervezetet meghaladó, több mint 900 millió forint összegben vannak kötelezettségvállalások. Ezért ebben a körben nem csak múltbeli tartozások, hanem előrehozott, a jövőbeni cash-flowt javító szállítások ellenértékét is rendezik.

Az alaptőke-emelésben apporttal résztvevő cégek tulajdonosaival megállapodott az Est Média. Ennek értelmében 1,1 milliárd forint értékben apportként kerül a cégbe az Exit Magazin, a romániai piacvezető Sapte Seri, és a bolgár piacvezető Programata médiacsoport. Ezzel az Est Média 40 milliós lélekszámú régióban lesz a multiplatformú program kalauzok piacának vezető szereplője. Az Exit-apporttal az Exit magazin teljes egészében az Est Média tulajdonába kerül. Az Est Média bejelentette, hogy a cég igazgatósága a román és bolgár leányvállalatoktól érkezett új tagokkal egészül ki.

Megállapodtak Gerendaiékkal

A tőkeemelés lezárásával pont kerül majd a Sziget akvizíció végére is: a felek megállapodtak abban, hogy az Est Médiának továbbra is 51 százalékos részesedése lesz a fesztiválszervező társaságban. Ennek fejében a Sziget tulajdonosi köréből a Szigerta Invest Kft. és a Volt Invest Kft. - akik eddig is rendelkeztek részvényekkel az Est Médiában, további mintegy 360 millió forint értékű új kibocsátású részvénycsomaghoz jutnak, amivel a társaság jelentős tulajdonosaivá válnak. Ugyanakkor a Szigerta Invest 2012. április 6-ig további 80 millió forint vételárra lesz jogosult. A Volt Investnek pedig a vételárat - a módosítás szerint - 2012. április 15-ig kell megfizetnie az Est Médiának.

Kötelező optimizmus a jövő évi bevételekkel kapcsolatban

Az igazgatósági döntés értelmében a tőkeemelés akkor válik véglegessé, ha október 5-ig a szállítói tőkekonverzióval, a szakmai apportokkal és a Sziget akvizíció lezárásával befogadott összesen mintegy 2,39 milliárd forintnyi nem pénzbeli hozzájáruláson túl legalább 200 millió forintnyi készpénzes jegyzés is megtörténik. Ebből az összegből 100 millió forintra már egy intézményi befektető adott jegyzési nyilatkozatot.

A minimum jegyzési összegen felül fennmaradó - akár 2,2 milliárd forintnyi - összeget az elsőbbségi joggal rendelkező részvényeseknek, köztük további intézményi befektetőknek van lehetőségük lejegyezni.