hero
Nagy Zsolt 2021. szeptember 28. 16:01
Fél évig haza sem jöhetnek a Dubaj Expo magyar kiállítói
2 ezer négyzetméteren várja a magyar pavilon a látogatókat, az Event Insider legfrissebb adása pedig izgalmas háttérinfókat derített ki a szervezésről.

Közel 200 ország mellett Magyarország is kiállító a Dubaj Expo-n. Az 5 évente megrendezett világkiállításon hazánk egy közepes méretűnek számító, cirka kétezer négyzetméteres pavilonnal van jelen.  Az Event Insider legfrissebb adásában kiállítás magyar pavilonjáért felelő Tóth Andreával beszélgettek. 

A beszélgetésből kiderülnek izgalmas háttérinfók a szervezésről, például az, hogy 
a Közel- Keleti országok a rendezvényszervezés tekintetében nagyon védik a gazdaságukat, kizárólag helyi szervezők bevonásával lehet eseményt szervezni, ennek a helyi kulturális és vallási értékek védelme tekintetében is van jelentősége. Ami a gasztronómiát illeti, Csapody Balázs és csapata, a magyar standon figyelembe vették, hogy a sertést nem fogyasztják Dubajban és pléldául libával helyettesítették a töltöttkáposztában.

Tóth Andrea elmondta: a teljes magyar stáb kint lesz fél évig, nem mehetnek haza, de fogadhatnak egyszer vendéget. Dubaj épített egy külön falut,  ahol 6000 fő lesz elszállásolva, a magyar dolgozók is itt fognak lakni, 2-3 hálószobás új építésű apartmanokban.

Délelőtt tíztől éjfélig látogatható minden nap a Világkiállítás, a napi dolgozói létszám 48 fő. Nem csak együtt kell dolgozniuk, hanem együtt is élni, ez nagy kihívás. Pszichológusok és stressztrénerek foglalkoztak velük, hogy maszkban, egy monoton program szerint mosolyogva bírjanak minden napot. A napok egy nemzetközi pszichológus stáb által legvidámabbnak megszavazott számmal indulnak, ez a Queen „Don’t stop meg now”. A magyar csapatban mindenkinek lesz lehetősége emellett a saját kedvencét is megmutatni a kollégáknak.