„A tegnapi volt a 4.130-ik munkanapom a FleishmanHillard-nál.
Egyben az utolsó is. Egy olyan csapatnak lehettem tagja….aminek munkáját a hazai mellett a nemzetközi szakma is rangos díjakkal ismerte el évről-évre. Amely a legnagyobb ügyfelek legösszetettebb munkáitól sem riadt vissza, bábáskodott számos sikermárka születésénél, és piaci bevezetéseket vezényelt le eredményesen.”
Fadgyas Gábor szolgáltatásfejlesztési vezető volt a 2024-ben a Café csoportból kivált FleishmanHillard-nál. Az Egyensúly Intézetnél vezetői pozícióban folytatja.
A posztban arról is ír, hogy az ügynökség értékalapon karolt fel fontos ügyeket társadalmi munkában is és „felszólalt tilalmas témákban akkor is, amikor az még kényelmetlennek számított, ha nem egyenesen provokációnak. És bár sokszor tűntek reménytelennek a körülmények, ez a csapat végül mindig felül kerekedett.”
Balaton Anita megkeresésünkre elmondta: egyelőre nem töltik be Fadgyas helyét. A FleishmanHillard ügyvezetője a Linkedin-en méltatta a távozó szakembert: „Számomra mindig a szakmai kiválóságot, az intellektuális kíváncsiságot és a megkérdőjelezhetetlen integritást jelentetted. Nem te voltál a leghangosabb a szobában – sőt. De amikor megszólaltál, érdemes volt figyelni. Éleslátásod, fanyar humorod és józan ítélőképességed számtalanszor segített bennünket a helyes irány megtalálásában….őszinte örömmel és büszkeséggel nézem, ahogy tovább lépsz egy új szakmai kihívás felé, nagyszerű emberek közé, akiket én is igen sokra tartok.”
Dobozkép: LinkedIn
