Hermann Irén 2022. március 22. 06:54
Ezt a háborút a „fejekben”, a mediatizált térben készítették elő
Rozgonyi Krisztina médiaszakértő szerint az orosz agressziónak figyelmeztetésnek kell lennie arra, hogyan lehet szisztematikusan manipulálni a közvéleményt. Az unió észleli ugyan a problémákat, de vagy nem, vagy nagyon lassan reagál.

Egy háborús szituációban vagyunk, amikor sok helyről árad felénk az információ, amikről elsőre nehéz eldönteni, hitelesek vagy nem. Felborult a megszokott tájékoztatás, egyrészt a helyzet, másrészt a dezinformációs folyamatok miatt. Létezik olyan médiaszabályozás, információs direktíva, aminek most kellene vizsgáznia?

Mint minden rendkívüli és váratlan helyzet, a háború is új szabályozási kihívásokat és reakciókat teremt. Jelenleg nincs még, aminek vizsgáznia kellene. Uniós szinten készülőben van a Digital Services Act (a DSA az illegális kontentek és a dezinformáció ellen lép fel, és a transzparens hirdetési megoldásokat ösztönzi – a szerk.). Elvileg ennek az évnek a végére elfogadják, és ami jó hír, hogy közvetlen hatálya lesz a tagállamokra. Ez már bizonyos szabályok közé kényszeríti majd a nagy közösségi platformokat, illetve közvetítő szolgáltatókat, ahogy a szabályozások hívják őket, de félő, hogy erre a konkrét szituációra nem adna választ.

Tagállami szinten már találkozhatunk a dezinformáció, illetve gyűlöletkeltés ellen fellépő törvényekkel, például Franciaországban, Németországban vagy Ausztriában. Franciaországban ez a választási időszakra szól, egy gyorsított bírósági eljárási folyamat keretében (az ottani médiahatóság bevonásával) azt biztosítják, hogy a leggyorsabban el tudják távolítani a dezinformációkat a netről.

A DSA ezt tudja majd uniós szinten?

A DSA alapvetően felelősségi kereteket fog teremteni, illetve transzparenciaszabályokat előírni a platformoknak, hogy hogyan működjenek. Amit már számtalan kutatásból tudunk, hogy a gyűlöletbeszéd és a dezinformáció is nagyon jó clickbait-tartalom, tehát a platformoknak érdekükben áll az ilyen típusú tartalmakat elérhetőnek tartani. Ezt a gyakorlatot a DSA sem fogja megtiltani, de megnehezíti majd, illetve sokkal több teret ad majd a tagállami szabályozó hatóságoknak, hogy ők is beavatkozzanak.

Az első nagyon durva dezinformációs beavatkozások, amik globális szinten „fájtak”, azok a 2016-os amerikai elnökválasztás idejére estek és Donald Trumpot segítették az elnöki székbe. A másik ilyen kirívó példa a Brexit-népszavazás volt.  Ez a két esemény nyitotta fel a világ szemét. Ekkor vált egyértelművé, hogy organizált dezinformációs technikákkal valóban lehet befolyásolni demokratikus folyamatokat. Utána már kézzel fogható volt a félelem az Európai Unióban is, hogy a 2019-es uniós parlamenti választásokat is majd ilyen módon befolyásolni fogják, kimondatlanul Oroszországtól tartottak akkor. Ezt megelőzendő 2019-ben elfogadtak egy önszabályozáson alapuló kódexet, amit az Európai Bizottság és rengeteg platform-üzemeltető (Facebook, Twitter, Google, stb.) aláírt, és már sok követelményt előírt. A 2019-es EP választások viszonylag simán le is mentek, de közben kiderültek a kódex hibái is, ezek kijavítása készül most. Fontos az is, mit kezd az unió Írország problémájával, ami sok nagy techcég székhelye, de éppen Írország az, aki eddig vonakodva, időt húzva, és hatékonytalanul vezetett csak be szabályozásokat, éppen az óriáscégek kivonulásától tartva.

Oroszország a háború kezdete után nem sokkal fokozatosan ellehetetlenítette, majd beszüntette olyan globális platformok elérést az országban, mint a Facebook, a Twitter, az Instagram. 

Ezt ők ma megtehetik, és sok más ország is megteheti, eddig sem voltak nagy barátok ezekkel a cégekkel, erősek is az alternatív közösségi platformok az országban.

Van-e az egyénnek felelőssége abban, mit fogad el hitelesnek egy ilyen helyzetben? Milyen veszélyeket látsz abban, hogy ma tulajdonképpen magánemberek (is) közvetítik a háborút, akik nem feltétlenül hiteles források?

Nehéz terület ez, hol van az egyéni szabadság, a szólás szabadsága határa. Leegyszerűsítve: hülyeségeket beszélni vagy tévedni eddig is lehetett, ez az egyéni vélemény szabadságába beletartozik. Egészen más a helyzet a szervezett, szándékosan manipulált dezinformációval, az nem megengedhető. Itt jön a médiaműveltség kérdése, amit a legjobb, ha már gyerekkorban elsajátítanak a hírfogyasztók. Hogy minek lehet hinni és minek nem, mi az a minőségi sajtó és mi a hiteles tájékoztatás, azt honnan lehet felismerni. Tanítják-e ezt az iskolákban? Nem. De mondok mást: felkészíti-e bárki az idősebb generációt arra, hogy ami a közösségi médiában megjelenik, az nem feltétlenül igaz? Vagy, hogy a szabályozáson és az oktatáson túl a közszolgálati média kellene legyen az, ami betölti ezt a szerepet? Itt Ausztriában, ahol élünk, a 15 és 19 éves gyerekeim híreket különösen a közszolgálati médiából fogyasztanak, az ORF-et követik az Instagramon és a Tik-Tokon is, onnan szerzik az információikat, amiket maguk is meg mernek osztani másokkal.

Mennyire követed a magyar közszolgálati hírszolgáltatást? Mit gondolsz ebből a szempontból róla? Polyák Gábor, az ELTE Média Tanszékének vezetője már felszólította az NMHH elnökét, lépjen közbe, szüntesse meg az orosz propaganda terjesztését a köztévében.

Maximálisan egyetértek azzal, hogy az minősített felelősség, ha a közszolgálati televízió ilyen kiélezett időszakban kalandorok, ún. „szakértők” bevonásával terjeszt nem hitelesített információkat. Remélem, hogy már vannak panaszbeadványok ebben az ügyben, de erre a médiahatóságnak hivatalból is reagálnia kellene.

Amit fontos látnunk: Magyarországon 12 éve szinte zavartalanul zajlik a demokratikus nyilvánosság szisztematikus lebontása, a vélemény- és médiaszabadság lábbal tiprása. És mindebbe senki, az Európai Unió sem avatkozott be érdemben. Magyarország az autokratikus médiairányítás elrettentő példájává vált Európában. Ennek a lehetséges következményei az Oroszország által kirobbantott háború példáján látszanak világosan.

Ezt a háborút a „fejekben”, a mediatizált térben készítették elő. A háborús propaganda, amit az emberekre zúdítottak a tudatos manipuláció eszközeivel, a hagyományos és a közösségi média felületein, megteremtette a digitális világ elkülönült valóságait, aminek a nevében az agressziót milliók jogos védelemnek hazudhatják. Ugyanez történik ma Magyarországon, ezt nem lehet tovább engedni. Ebben felelőssége van az Uniónak is. Azzal, hogy a közösségi platformok keretek nélküli működése milyen veszélyeket hordoz, teleírták már a tankönyveket, de erről nem esik szó. Pedig ennek az egész kelet-európai térségben különös jelentősége van. Olyan országokban, ahol etnikai konfliktusok, soha véget nem érő demokratikus átmenetek, gyenge oktatási rendszer, alacsony médiaműveltség és nem stabilizálódott civil társadalmak vannak, beláthatatlan irányt vehetnek az események.

Rozgonyi Krisztina férjével és két gyerekével 2015-ben költözött Budapesről Bécsbe, „politikai-társadalmi” menekültként, épp a menekültválság idején. „Pont aznap ültünk autóba, amikor lezárták a határokat, kerülővel jutottunk ki az országból.” A szakember korábban volt a hírközlési hatóság elnöke, utána éveken keresztül számos nemzetközi projektekben vett részt, folyamatosan úton volt. Férje, Braun Róbert társadalomtudós, filozófus, marketingszakember, aki egyetemi karrierje mellett Magyarországon dolgozott a médiában, volt kommunikációs és politikai tanácsadó is. Miután országot váltottak, először ő kapott egyetemi állást Bécsben, majd Rozgonyi is elhelyezkedett az Universität Wien-en. Hat év helyett három év alatt befejezte a doktoriját, majd tovább tanított az egyetemen. Idén február 1-től az osztrák tudományos akadémia kutatóintézetében senior kutató, miközben megtartotta a kapcsolatot a bécsi egyetemmel is, ahol oktat és a kutatások szakpolitikai hasznosításával foglalkozó egységet vezeti.

Tavaly novemberben kérte fel három évre tagnak az osztrák médiahatóság (RTR) az egyik legnagyobb médiatámogatási alapjának tanácsadó testületébe. Az öt fős grémium közszolgálati műsortámogatások kereskedelmi médiumok számára történő odaítélését tekinti át. Eredeti végzettsége jogász, szakterületei a médiaszabályozás, a médiapolitika, a gender és média. Magyarországra is visszajár tanítani, a pécsi jogi egyetem szakjogász képzésére és időnként az ELTE Média Tanszékére.

Most leginkább a jog és a média határterületeit kutatja, többek között azzal foglalkozik, hogyan lehetne a közösségi platformokat rákényszeríteni arra, hogy a közszolgálati tartalmakat priorizálják. Közben rendszeresen végez szakértői munkákat az Európa Tanácsnak.

„Az elmúlt hat évben kétszer annyit dolgoztam, mint bárki más a környezetemben, minden lehetőségért hálás vagyok, és semmilyen feladatot nem tartok méltóságon alulinak, lehajolok érte. Ebben is benne van a kelet-európai múlt” – adja meg a magyarázatot arra, hogyan tudott egy másik országban felépíteni egy életet és egy karriert. Egy női kör is a segítségére volt, amiben csupa külföldi, Bécsben letelepült magyar nő van, akik egymást segítik a hétköznapokban.