Idén is várjuk a nevezéseket a Hipnózisra, Magyarország egyik legrégebbi és legrangosabb kreatív reklámversenyére, amit a Kreatív reklámszaklap szervez. Ez az egyetlen olyan hazai verseny, amelynek zsűrijében külföldi reklámszakemberek és szakújságírók is értékelnek a hazaiak mellett.
Az elmúlt évekhez hasonlóan a zsűri elnöke idén is Mark Tungate, az Epica Awards tartalmi vezetője lesz. A zsűritagok felkérése már elindult, amint összeállt a szakemberek névsora, közöljük, hogy kik bírálják majd a beérkezett pályamunkákat.
Az idei Hipnózis kategóriarendszerén kisebb ráncfelvarrást eszközöltünk: a már jól megszokott kategóriákon kívül újként debütál az AI kategória. Lehet nevezni ember által rendelt, de AI által készített alkotásokkal; illetve olyan megoldásokkal is, ahol valamely AI-eszközt vette alapul a kampány (Best usage of AI).
Az új, Vásárláshelyi (shopper) megoldások kategóriában a klasszikus, az ambient és a digitális alkategóriákban számítunk a pályaművekre. Az Event/BTL kategória keretében számos eseményt, kampányt és digitális megoldást fogunk értékelni, illetve a Promo and activation kategóriában várjuk az eladásösztönző, promóciós megoldásokat és márkaélményt adó aktivitásokat.
A versenyen minden Magyarországon bejegyzett ügynökség, illetve reklámanyagot készítő, azt publikáló vagy megrendelő egyéb cég elindulhat. Bármely kereskedelmi vagy társadalmi célú hirdetés nevezhető, mely először 2023. április 15. és 2024. április 18-a között került nyilvánosságra Magyarországon.
Az első nevezési határidő április 8-a, a második határidő április 15, az utolsó esély határidő a nevezésre pedig április 18.
Jelentkezés és további részletek, illetve a nevezési feltételek itt:
https://hipnozis.pphmedia.hu/
A Hipnózison elért eredmények számítanak az M-listán és az Apex-listákon is, utóbbi kiírása már elérhető!

