Az interjú eredetileg a Kreatív 2022. január/februári számában jelent meg

Mondd el egy mondatban, miért jó híradósnak lenni!

Ami ma hír, holnap történelem; a híradó a holnap történelemkönyvének vázlata, ahogy a régi híradós mondás tartja.

Vissza tudsz emlékezni arra, mikor volt rád először hatással egy hír?

Gyerekkorom óta rendszeres hírfogyasztó vagyok. Otthon mindig szólt a rádió, a mai napig fel tudom sorolni a Kossuth rádió külföldi tudósítóit a 70-80-as évekből. Hétéves voltam, amikor Jimmy Carter, Menahem Begin és Anvar Szadat aláírták az egyiptomi–izraeli különbéke-szerződést Camp Davidben. Persze nem sok mindent értettem a történelmi eseményből, de a beszámolóra máig emlékszem.

Kötöttél valaha kompromisszumot egy hír adásba kerüléséről?

Önfeladásra nem emlékszem, de ezt a szakmát nem lehet kompromisszumok nélkül csinálni, akkor sem, ha nem hajolsz be senkinek. Mondok egy példát: 2006-ban, amikor azt MTV hírigazgatója voltam, a tévéostrom után Mészáros Antónia szeretett volna készíteni egy párhuzamos riportot Orbán és Gyurcsány 12 napjáról az ostrom és az önkormányzati választások között. Orbán nem vállalta. Azzal a dilemmával szembesültem, hogy ha leforgatjuk az anyagot Gyurcsánnyal, egyoldalú lesz; ha nem, hagyom, hogy egy politikus diktáljon. A filmet bemutattuk. Ehhez hasonló helyzetek gyakran adódnak.

Milyen sajtó szolgálja a demokratikus társadalmat, és milyen sajtó nem használ neki?

Úgy látom, elavultak azok a – többnyire 19–20. századból eredő – fogalmak, amelyekkel a demokrácia minőségét próbáljuk meghatározni. Időközben a technológia és ezzel kölcsönhatásban a társadalom is óriási átalakuláson ment keresztül. A demokratikus sajtót tárgyilagosnak, kiegyen súlyozottnak, politikai és gazdasági érdekviszonyoktól függetlennek írjuk le, de ezek a fogalmak egészen mást jelentettek még húsz éve is, mint ma. Csak egy példa: a sajtószabadság azt jelenti, korlátozás és szankció veszélye nélkül mindent leírhatsz, ha azzal nem sérted más jogait. Sajtószabadság van Magyarországon? E szerint a definíció szerint igen, hiszen bármit leírhatsz és megjelentethetsz. Betölti a média demokratikus szerepét? Nem. Ha betöltené, nem úszhatná meg az ország miniszterelnöke a kérdést, miért adtak be több százezer hatvan év feletti embernek olyan vakcinát, amelyről még a gyártója is azt írta, nem ajánlja a felhasználását ebben a korosztályban. Nem úszhatná meg azt a kérdést sem, miért tíz euróval drágábban szerezték be a vakcina darabját, és hova tűnt az ebből befolyó összeg. Amikor a sajtószabadság fogalmát megalkották, csak a nyomtatott sajtó létezett, de azóta megjelent a rádió, később a televízió, a digitalizációval pedig végképp megváltozott a média technikai és társadalmi működése.

Az újságírók magatartása meghatározza a közhangulatot. Milyen hozzáállás jellemzi a magyar sajtó munkatársait?

A magyar média romokban hever. A szerkesztőségek egy része a túlélésért küzd, másik részét megszállták, vagy eleve nem is igazi szerkesztőségnek hozták létre. A hírműsorok nagyobb része valójában csak kommunikációs eszközök. Ebben a helyzetben az egyik oldalon értelmetlen, a másikon nem méltányos számonkérni, hogyan vagy hogyan nem állnak ki ügyekért. Azt gondolom, az Index teljes szerkesztőségének felállása fontos mérföldkő volt és használt a nyilvánosság ügyének. Eddig ilyen egységes megmozdulás nem fordult elő, de voltak korábban is szak- mai gesztusok. Emlékszem, a szocialista kormányzás idején előfordult, hogy egy politikai eseményre nem engedték be a Hír TV stábját, amire válaszul a komplett televíziós szakma lemondta a részvételét. Ma, ha az RTL Híradó vagy a Telex nem kap meghívást a kormánytól, a Magyar Nemzetben még meg is ünneplik.

A demokráciának a jól értesült választók a legfontosabbak. Milyen képed van a magyar társadalomról hírfogyasztás szempontjából?

Egyre több információ elérhető, és az emberek nagy része azt állítja, hogy tények alapján akar megalapozott döntést hozni. Azt tapasztalom, a többség csak a véleményét megerősítő, azzal egybevágó információkra kíváncsi.

Ilyen körülmények között van szükség közszolgálati médiumokra Magyarországon?

Ha a kérdést onnan közelítem meg, hogy a német ZDF vagy az angol BBC a mai napig megkerülhetetlen, igen. Ráadásul ezekben az országokban senki nem kérdőjelezi meg a közszolgálati csatornák szükségességét. Magyarországon harminckét év alatt sem sikerült olyan közszolgálati médiát létrehozni, amely egyszerre képes színvonalas tartalmat előállítani és tisztességesen működni Határozott véleményem, hogy közszolgálati médiára szükség van, mégpedig azért, hogy bizonyos információs és kulturális „alapcsomagot” adjon azoknak is, akik nem tartoznak a kereskedelmi csatornák hirdetőinek célcsoportjába. Ma Magyarországon egy kis faluba nem éri meg széles sávú internetet telepítenie a szolgáltatóknak. Ilyenkor kellene belépnie az államnak, hogy pótolja, amit a piac nem tud nyújtani. Ugyanezt gondolom a közszolgálati médiáról is: azoknak is jár egy információs és kulturális alapellátás, akik számára a kereskedelmi médiumoknak nem éri meg ilyet előállítani, pedig talán nagyobb szükségük is van rá, mint a magas jövedelmű városi fogyasztóknak. Tehát igenis nélkülözhetetlen egy jó, minőségi közmédia. Szakmai kapacitás is van ehhez. A baj az, hogy eddig nem sikerült olyan jogi és intézményes feltételeket kialakítani, hogy ez megfe- lelően működhessen. Ez nem „műfaji” probléma, hanem a közeg hibája. Az, hogy Magyarországon nem sikerült igazi független közmédiát csinálni, még nem jelenti azt, hogy ilyen nem is létezik. Ha a jövőben sem leszünk képesek közszolgálati, jogi és intézményi struktúrákat létrehozni, az nem a körülmények, hanem a mi hibánk lesz.

Az általad vizionált közcsatornák bármely műfajban valódi versenytársai tudnának lenni a kereskedelmieknek úgy, hogy közben meghatároznák az általános kulturális színvonalat, és nem „licitálnának” a kereskedelmi tévék nívója alá?

Egyrészt nem kell felvenni a nézettségi versenyta kereskedelmi csatornákkal, másrészt egy jól működő közszolgálati csatorna kedvező hatással tud lenni a kereskedelmiekre is. Ehhez időre, pénzre, szakemberekre és persze akaratra lenne szükség. Ha ezek adottak, két-három év alatt olyan médiumot lehet létrehozni, amely ugyan nem produkál csúcsnézettséget, de stabil nézettség mellett tekintélye és hitelessége is van, ami a környezetére is jó hatást tesz.

Kabai Domokos Lajos A közmédia halott, s vele a közérdek című blogbejegyzésében azt írja, hogy a közszolgálati média kifejezésnek a tudományos körökön kívüli használatát Magyarországon az értelmiségnek az a rendszerváltás kori illúziója alapozta meg, hogy a pártállami médiáról egyszerűen lehántható lesz a propagandisztikus tartalom. Az illúzió abból adódott, hogy a rendszerváltók nem tudatosították, hogy ha kapitalista viszonyok jönnek létre, akkor azok nem a közösségi, hanem a magánérde- kek érvényre juttatását szolgálják. A szerző tehát a kapitalizmusban találta meg a válságba került közszolgálatiság forrását. Járhat-e kéz a kézben a tőke és a közérdek?

Nem ismerem a hivatkozott írást, ezért nem tudok rá érdemben reagálni. Az viszont biztos, hogy a közszolgálati médiát nem a kapitalizmus rombolta le, hanem a politika; nem a magánérdek, hanem a politikai; a haszonszerzés és rövidlátás. A közszolgálati média kapitalista országokban jött létre, és működik ma is alapvetően nagyszerűen. Magyarországon a politika többet ártott a médiának, mint a tőke: a politika rombolta le a közszolgálati médiát és verte láncra a kereskedelmi médiumok egy részét; a tőke csupán a kereskedelmi médiumok színvonalának elsilányulásáért hibáztatható. A hatalmi politika összehasonlíthatatlanul több kárt okozott a magyar nyilvánosságnak, mint a „kapitalizmus”. Más szavakkal az elmúlt harminckét évben a kapitalizmus, a tőkés média – szégyenszemre – többet használt a demokratikus nyilvánosságnak, mint a közmédia. Ez nem a kapitalizmus vagy a tőke érdeme, hanem a politika szégyene.

Milyen érdekek irányítják az Euronewst?