A cikk eredetileg a Kreatív 2022. 01/02-es számában jelent meg
Van itt pár rekvizitum, azokat felhozom” – fordul sarkon Havasi Raymond, miközben fotózzuk. Pillanatok alatt elnyeli az irodai folyosó félhomálya. A lámpák már nem égnek, az asztalokon iratgyűjtő mappák és dobozok tornyosulnak, néhány számítógép és forgószék még megmaradt. Fűtés nincs, a sarokból Liptai Claudia kartonhasonmása egykedvű félmosollyal szemléli a jelenetet. Visszatértekor több izgalmas tárgyat szorongat a kezében: van itt MALÉV-makettől kezdve a Filmszemle szemüvegén át az Ofotért tiritarka színekben pompázó struccáig minden. 35 év szakmai múltjának totemei ezek – saját történetekkel, melyeknek közös pontja az ötletgazda, és akinek a története legalább annyira kalandos, mint egy ofotértes struccnak.
Kicsit nagy volt az arcunk
A szocializmus hiánygazdasága még ott terpeszkedett a hétköznapokon, de már érezhetően fújtak az újszelek, a szelek pedig a kapitalizmus nevű dolgot suttogták, ami egyet jelentett a szabadsággal és a jóléttel. Havasi Raymond kamaszkorában operatőr akart lenni, filmezéssel foglalkozott volna legszívesebben, de hiába érettségizett le, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (akkor még főiskola) abban az évben nem indított operatőr szakot. A szülei egy kikötést tettek: egy diplomát finanszíroznak, de utána dolgoznia kell. „Akkoriban indult a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán marketing szak, ahol a képzés része volt a reklámfilm és reklámfotó, az én szemem ebből a film és a fotó szavakat látta meg, úgyhogy nem volt kérdés, hogy oda iratkozom” – mondja nevetve.
A diploma után a Divatcsarnokban kapott állást, de ott „leginkább az volt a feladatom, hogy az akkori marketingmenedzsernek intézzem a privát dolgait, például azt, hogy véletlenül se találkozzon a pasija meg a férje” – teszi hozzá cinkos mosollyal.
Egy rövid ideig a kereskedelemben dolgozott üzletvezetőként, itt találkozott először az Ofotért akkori vezérigazgatójával, akinek megtetszett az, hogy Havasi állandóan pörög.
„Régi vágású katonaember volt, felhívott, és röviden, tömören, meg bár leginkább nyomdafestéket nem tűrő kötőszavakkal megkérdezte, hogy nem akarok-e átmenni hozzájuk az Ofotérthez, mert kell neki egy ilyen típusú ember. Így lettem ott titkárságvezető.”
A szervezés és intézkedés jól ment, de nem tudta levetkőzni a reklám iránti rajongását. „Folyamatosan belebeszéltem mindenbe, ami az Ofotért reklámjait érintette, az akkori reklámfőnök ettől egyáltalán nem volt hanyatt esve. Szerencsére kapott egy jobb ajánlatot máshonnan, ekkor jött a főnök és közölte, hogy ha már ennyit dumálok reklámról, akkor csináljam én.” A reklámnak akkoriban szakirodalma is alig volt, az internetről pedig még csak nem is lehetett hallani, a nemzetközi trendek csak utazások során voltak elleshetők. „Jártunk külföldi fotóvásárokra, ilyenkor fotóztam az utcán a plakátokat, amíg este a többiek sörözni mentek, én a tévé előtt ültem, és reklámokat néztem. Volt egy határozott elképzelésem arról, hogy milyen a jó reklám, és iszonyatosan leugattam mindenkit, köztük például Merényi Éváékat is az akkori Mahirtől, akik másképp gondolkodtak. Utólag ezt nagyon bánom, mert szerintem jó ötleteik voltak” – mondja.
Kéne nekünk egy Skála Kópé
A hetvenes-nyolcvanas évek magyar gazdaságának egyik ikonikus szereplője volt a Skála (hivatalos nevén Skála-Coop). A Demján Sándor által alapított áruházlánc sok szempontból úttörőnek számított, többek között azzal, hogy saját reklámfigurát is kapott, Skála Kópé néven. A figura óriási sikert aratott a vásárlók körében, sőt, az első hazai animációs reklámfim is az övé volt, rendezője az akkoriban már kikezdhetetlen szakmai félistennek számító Sas István volt, a zeneszerzője Rusznák Iván. A Kópé sikerét látva az Ofotért vezérigazgatója is bezsongott. „Odajött hozzám, hogy Raymikám, nekünk is legyen egy Skála Kópénk! Kértem, ha lehet, inkább ne, egy Kópé épp elég, de hajthatatlan volt, mert a gyerekének annyira tetszett. Nem örültem neki, de a figurában legalább szabad kezet kaptam.”
Az ötletelések során mindenféle állatot kipróbáltak, olyan opciók is felmerültek, mint Fotó Fáni, az elefánt, míg végül Havasi kitalálta, hogy legyen madár. „Az »itt repül a kismadár« fotós mondáshoz választottam a madarat, de vittem bele egy csavart, mert olyan madár kellett, ami nem is képes repülni, így lett belőle strucc.” Akkoriban futott Tina Turner és a Pepsi közös reklámja, Havasiék erre húztak lapot, a reklámban látott koncertjelenetet dolgozták fel újra, amiben még a vokálosok és a szaxofonos is megjelent, szintén állattá változtatva. A dalszöveget Havasi írta, a zenét Rusznák Iván.
Mai reklámos szemmel nézve az egyik legfeltűnőbb, hogy a több mint félperces animációban csak minimális utalás található az Ofotért termékeire, ennek legfőbb oka az volt, hogy a szocializmus hiánygazdasága okán minden termék szinte azonnal elfogyott, ahogy a boltokba került, a reklámok célja nem az értékesítés támogatása, hanem a márkaépítés volt. A reklám hatalmas siker lett, díjakat nyert, a zene is fülbemászóra sikerült, olyannyira, hogy egy nap Pócsik Ilona, a Magyar Televízió kereskedelmi osztályának vezetője (aki abban az időszakban élet-halál ura volt a reklámfilmek megjelentetésében) megkérdezte Havasit, hogy leadhatják-e a reklámot a népszerű Önök kérték műsorban - eddig ott reklámfilm sosem szerepelt.
A struccot Kozma Péter rajzolta, aki szintén akkoriban kezdte a pályafutását grafikusként és karikaturistaként. Havasi szerint a közös ötletelések és skiccek során a strucc egyre jobban kezdett hasonlítani Kozmára, aki 190 centis, termetes figura volt, vastag karokkal. Kozma nevéhez fűződik az Omega Fekete pillangó című számának videóklipje, legalább 100 hazai zenekar albumborítója és közel ezer reklámfilm, a legnagyobb nemzetközi márkáknak. Önálló kiállítása volt New Yorkban, dolgozott a Pannónia Filmstúdiónak, de emellett producerként és reklámrendezőként is sikeres karriert futott be.
Kis pocsolya, de a mi pocsolyánk
A film miatt Havasi egy csapásra ismert lett, csörgött is a telefon folyamatosan. „Marha kínos lett egy idő után, hogy ugyan hivatalosan az Ofotértnél dolgoztam, de közben folyamatosan reklámokat csináltam másoknak, ezért volt, hogy 2-3 napra is eltűntem. Kedvelt a főnököm, tartotta a hátát, amíg tudta, de egy ponton túl ez már vállalhatatlan volt” – idézi fel Havasi.
Az Ofotért után végül átigazolt a Skála Reklámstúdióba, Takács Ildikó mellé. Itt érte a rendszerváltás is. „Minden hétfőn volt egy meetingünk, ahol szép sorban ültünk, középen a falon Lenin. A kezdés előtt Ildi mindig körülné- zett, hogy mindenki itt van? Felnéztünk a képre, ott lógott Lenin, bólintottunk, igen, mindenki itt van. Aztán az egyik reggel nem volt ott. Ezzel együtt eltűnt lldikó asztaláról a vörös csillagos űrhajós makett is. Fantasztikus PR-os érzék- kel egy szempillantás alatt váltott a szocialista érából a kőkemény kapitalizmusba, és nagyon profin művelte mindkettőt. Értelmes, okos ember volt, aki azonnal megértette, hogy melyik korban milyen PR-ra van szükség” – teszi hozzá.
Ekkoriban már gombamód szaporodtak a nemzetközi ügynökségek hazai képviseletei is, megjelent a DDB, az Ogilvy, a McCann. Havasi először saját ügynökséget alapított Reflex néven, 5 fős csapatot vezetett. Egyik nap csörgött a telefon, a vonalban a francia nagykövetség jelentkezett, hogy a Magyarországra érkező Mitterrand elnök stábjának egy tagja hazai ügynökségeket keres, akikkel partneri viszonyt lehetne kiépíteni, és megnéznék Havasiék ügynökségét is. „Mondtam neki, hogy jöjjön, de nem voltam oda a dologért. Nagyon nagy arcunk volt! Ment a szekér, jól elvoltunk abban a kis pocsolyában, ami az akkori magyar reklámpiac volt, amit a mi nagy pocsolyánknak éreztünk. Megjelent egy négytagú csapat, élén a francia főnökkel, joviális, mediterrán pasas, jó étvággyal.
