Én, aki a lövészárok mindkét oldalán álltam már, 27 éve újságíró, 9 éve mint kommunikációs tanácsadó, talán több joggal, s a tényeknek jóval megfelelőbben mondhatnám, hogy fogadást ajánlok Lipovecz Ivánnak: kellő munkával és ráfordítással a HVG bármelyik számáról bebizonyítom, hogy az abban megjelent közleményeknek minimum 30 százaléka pr eredetű.
Nem állítom, hogy mindez tudott az ő számára is. De vegyünk csak egy átlagos HVG-számot! Amit az amerikaiak afganisztáni szerepéről írnak: a cikk adatainak jelentős részét Bush elnök vagy Rumsfeld hadügyminiszter sajtófőnökétől, az Afganisztánban harcoló amerikai erők pr-esétől tudják, vagy ha az információkat mondjuk amerikai lapokból vették át, hát azok az újságírók szedték ki az illetőkből, vagy az illetők közölték, szivárogtatták ki a sajtóba. De nézzünk egy gazdasági példát az IT-szektorból: ki győz a hp-Compaq egyesülés kérdésében, a Hewlett és Packard klán jelenlegi feje, aki ellenzi, vagy Carly Fiorina, a hp vezére, aki támogatja?
Ugye senki sem gondolja, hogy bármelyik nyilatkozó (akár Hátsó-Euráziában) a kommunikációs tanácsadók előzetes jóváhagyása nélkül karattyol a vakvilágba, mondja a tényeit megfelelően csoportosítva? Enron-ügy: a menedzsment pr-eseinek mentségeiben hiszünk, vagy az igazságügyi minisztérium mentségeiben? Még csak hinnünk sem kell: már tájékoztatási szempontból is rendelkezésünkre áll mindkettő. Továbbá az USA érintett alelnökének szóvivője, az Arthur Andersen kommunikátorai, az Enron elnökének szóvivője stb. És bizony a HVG-ben sem olvastam a leginkább érintettek, a nyugdíjalapjukat elvesztett dolgozók álláspontját. Nem mintha az garantáltan objektív volna.
Egy dolgot tudomásul kell venni: ahogy a média általában kitűnő szakemberekből áll, a médiában szerepelni akaró vagy az éppen azt elkerülni vágyó személyek és szervezetek is igyekeznek minél kitűnőbb szakembereket szerződtetni segítségül. Ma már nyilatkozni épp olyan tudomány, mint azt megírni. És valószínűleg ez nem tetszik Lipovecz Ivánnak meg a hozzá hasonlóan sarkos véleményeket megfogalmazó szerkesztőknek, újságíróknak.
Mert ahogy egy újságcikket is meg lehet jól, jobban vagy kevésbé jól fogalmazni, magát a hírt is számos módon szervírozhatjuk ínycsiklandóan. Gondoljanak csak arra, mekkora különbség, ha egy információt valaki kétségbeesetten tagad, vagy határozottan cáfol. Ha valaki azt próbálja „eladni” a sajtónak, hogy milyen jó a kalciumtabletta a csontnak, vagy távlatba helyezi a hírt és azt mondja: azok közül, akik most e sorokat olvassák, X. Y. szakorvos véleménye szerint 50 és 70 éves kora között minden nyolcadik combnyaktörést fog szenvedni, és ez az arány egyedül a tej- vagy kalciumtabletta-fogyasztással javítható. Van, aki úgy próbálja kicsalogatni a tévékamerákat (reménytelenül) egy helyszínre, hogy ezer meghívót küld nekik. Van, aki ugyanott Guinness-világrekordkísérletet rendez, és nem győzi fogadni az érdeklődő tévéseket.
Nehogy félreértés legyen: nem hiszek a spin-doktorokban, a csűrcsavari pr-esekben. A hazugság hazugság marad akkor is, ha elkékült arccal fújnánk az ellenkezőjét. Az viszont nem mindegy, hogy az igazságot, a hírt hogyan tálaljuk: odavágjuk az asztalra, mint a tojáslepényt parasztosan, vagy strasbourgi libamájpástétomként tesszük vonzóvá. Ez egy szakma, éppúgy, mint a maitre d’Hótel, a hair stylist, vagy ami azt illeti, az újságíró.
Ennek ellenére a sajtó derék munkásai – akiket a pr magyarországi gyermekkorában valaha megvezettek ama kétes egzisztenciák (legtöbbjük egyébként szintén újságíró volt), akik azt vallották, hogy a pr és a reklám között annyi a különbség, hogy az utóbbi drágább – még ma is a szakma egészére öntenék a forró vizet. Természetesen. Hiszen se kanaluk, se villájuk a pr-hez ama szerkesztő uraknak vagy hölgyeknek, akik azt hiszik, amint ez szintén elhangzott ama konferencián, hogy a pr-esnek az a dolga, hogy átstilizálja a céges sajtóközleményeket, majd halálra zaklassa az újságírókat azért, hogy miért nem jelentetik meg.
Lipovecz Ivánnak ráadásul ott sincs igaza, hogy a karaván közben már rég tovahaladt. Alapfokú tanfolyam tartása nélkül annyit engedtessék meg elmondanom, hogy a sajtókapcsolatok ma már egy komoly pr-ügynökség vagy egy korszerű nagyvállalat tevékenységének jó esetben negyedét teszik ki. A pr sokkal többet foglalkozik a válságkészültségi tervek készítésével vagy a vállalati reputáció megteremtésével. Egyre több vállalat szerepelteti a mérlegfőkönyveiben a márkái vagy a közmegbecsültsége eszmei értékét forintosítva (dollárosítva), és ez bizony sokkal fontosabb annál, hogy tényleg sikerült-e a HVG-nek falat építenie a pr köré, vagy éppen saját magát padlólakkozta be a szerkesztőség sarkába.
