Mostantól egy hónapig járja majd az országot a fröccsbusz, az Agrármarketing Centrum (AMC) Nemzeti Bormarketing Programja idei, immár harmadik éve indított fröccskampányának járműve. A kampány során az AMC tudatosítani szeretné, hogy jó fröccsöt csak minőségi borból lehet készíteni, és a fröccs térhódítását is célozza a gasztronómiában. Ez utóbbit a budapesti Mikszáth téren és a Krúdy utcában működő vendéglők séfjei külön a kampány idejére kreált fröccskorcsolyáival is támogatják. A kampány ideje alatt ezek az éttermek fröccsbázisként működnek, ahol mindenki ugyanannyiért kaphatja meg kedvenc bor-víz kombinációját.
Az egy hónapon át tartó kampány arca – immár másodszor – a fröccsmester Hajós András, másik jelképe pedig a 37 éves Volkswagen T2 Fröccsbusz. A jármű egész augusztusban járja az országot, állomásain mozgó fröccskimérésként helyi borokból készült frissítőt kínál – ezzel egyben az adott régió borait is népszerűsíti. A busz mellett a kampány kreatívjainak arculatával megegyező fröccssátor és pultok is készültek, a pincérek szerepét pedig két „rasztás-regis” stílusú vendéglátós látja el. A tavalyi kampánysorán a Fröccsbusz több mint kétezer kilométert tett meg, és mintegy ezer palack bort használt fel fröccsnek.
A fröccskampány része a fröccsbusz országjárása mellett egy btl-kampány is: ennek részeként a szervezők a fröccsöt ismertető és népszerűsítő hasábokkal, azaz asztali installációkkal látják el a közel ezer csatlakozó vendéglőt. Augusztus elsejével indult továbbá az egyhónapos médiakampány is, amelynek másik főszereplője Hajós mellett Rákóczi Ferenc, a Class Fm műsorvezetője lesz. Rákóczi elsősorban a kampány pr-részébe segít be, és „saját csatornáin” – azaz valószínűleg a Class Fm-en és a Tv2-n – népszerűsíti a fröccsöt, továbbá szerepel majd abban a kisfilm-sorozatban is, amely jövő héttől online felületeken fut majd – Hajós főszereplésével. Az atl-kampány részét citylightok és sajtóhirdetések képezik, de lesz bannerkampány és fizetett pr-cikkek is. A kampányhoz kapcsolódó weboldal az Egyjófröccs.hu, a kreatívokon hirdetett Fröccsvilág.hu egyelőre fejlesztés alatt áll.
A fröccskampány kommunikációs feladatait – a pr-, a reklám- és médiaügynökségi feladatokat egyaránt – az Issues Management látja el, amelyet a kreatívok kidolgozásában a Stég Grafikai Stúdió segített.
