A pr szövetségtől akkor távolodtam el, amikor megerősödött bennem: a szövetség nem tud érdemben tenni a pr-szakma belterjessége ellen, és nem képes igazán hatást gyakorolni a szakma megítélésére. Ez különösen akkor vált élessé, amikor a pr fogalma a manipulációval, a pr-tanácsadó pedig a kijáró és kibulizós emberrel kezdett sokak szemében egyenértékűvé válni, ez ellen pedig a szövetség és a szakma érdemben semmit nem tett. Részben ennek indíttatására vállaltam – Sárosi Péterrel közösen – kezdeményező szerepet egy, a vezető pr-ügynökségek túlnyomó részét tömörítő asztaltársaság létrehozásában.

Ez a mai napig működő csapat, a Pr Ügynökségek Szakmai Kollégiuma azt célozza, hogy az ügynökségvezetők rendszeresen jussanak olyan információhoz, amelyek a stratégiai szemléletű cégvezetési és szakmai munkához fontosak. Ez a jogi személyiséggel és tisztségviselőkkel nem rendelkező, tagdíjat nem szedő szervezet az, amely számomra ideális egyensúlyt testesít meg: itt mindenki vállalja, hogy betesz a közösbe, és cserébe annyit is kap érte viszont. Ügynökségünk végül – évi 250 ezer forintért – tagja a MaKSz-nak, azon belül alapító tagja a másfél éve létrejött pr-tagozatnak.

A MaKSz sok területen – így a bérfelmérés, egyes oktatási projektek, tenderfigyelés – nyújt a tagok számára fontos szolgáltatásokat. Ugyanakkor van két fontos terület, ahol a MaKSz, véleményem szerint nem tölti be funkcióját. Nagyon kevés olyan alkalmat, eseményt, kezdeményezést látok, amely az ügyfelek bizalmának megnyerését, oktatásukat, a szemléletmód-változtatást szolgálná: az elv inkább az, hogy mi adunk nektek eszközöket, hogy versenyképesebbek legyetek, de utána már mindenkinek magának kell megvívnia a meccsét az ügyféllel. Pedig úgy érzem, különösen a mai, sokváltozós világban lenne égető szükség az ügyfelekkel közös fórumok létrehozásának és működtetésének, kutatások végzésének, a dialógusnak, a torta növelésének, nem pedig egymás közötti vagdosásának.

A másik lényeges problémám: jelenleg a pr mélyen alulreprezentált a MaKSz-on belül (természetesen ez a „mi” hibánk is), így az integrált kommunikáció látszólag a reklámügynökségek vezetésével valósul meg. Ez pedig, megítélésem szerint, alapvetően ellentétes a pr stratégiai, koncepcionális szerepének elméletével, és általam naponta tapasztalt gyakorlatától.