Az újonnan alakult Getty Images Holdings, Inc. a Getty Images márkanév alatt folytatja majd tevékenységét: az összeolvadás nyomán egyetlen vállalati ernyő alatt egyesülnek a fényképek, videók, zenei produkciók hatalmas gyűjteményei. Craig Peters, a Getty Images jelenlegi vezérigazgatója vezeti majd az egyesített vállalatot, míg a Shutterstock vezérigazgatója, Paul Hennessy igazgatósági pozícióba lép át.
A pénzügyi előrejelzések jelentős költségmegtakarítással számolva, 150 és 200 millió dollár közötti éves szinergiát várnak az egyesülés befejezését követő három éven belül. Az összeolvadás időpontja egybeesik a digitális tartalom létrehozásában bekövetkezett jelentős változásokkal, különös tekintettel az AI által generált képek megjelenésére. Mindkét vállalat tett már stratégiai lépéseket ezen a téren – nemrég debütált a Getty Images mesterségesintelligencia-képgenerátora, illetve a cég partneri viszonyra lépett a Picsarttal, míg a Shutterstock mesterséges intelligenciára vonatkozó képzési megállapodásokat kötött olyan nagy technológiai cégekkel, mint az Nvidia, az OpenAI, a Meta és az Amazon.
Az egyesülés a hatósági jóváhagyásra és a részvényesek hozzájárulására vár, és várhatóan még ebben az évben befejeződik.
Fotók: Facebook/Getty Images, Shutterstock
Forrás: designtaxi.com

