M.K.

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Edukatív platformot indított a Sudocrem

Kisgyerekes szülőknek ajánlják, szakértők és influenszerek segítenek a babavárással és gyerekneveléssel kapcsolatban.

A Sudocrem bőrápoló márka Anyakadémia néven elindította kisgyerekes szülőknek szánt edukációs platformját, ahol „nincsenek tabuk, és első kézből, szakértők és influenszerek segítségével beszélnek a legnehezebb témákról is a babavárással és a gyermekneveléssel kapcsolatban."

A Sudocrem képviselői az elmúlt időszakban úgy érezték, hogy annak ellenére, hogy számos helyről érkezik segítség a friss szülőknek, még mindig akadnak olyan témák, amelyekről kevés helyen lehet megbízható információkat szerezni.  Ezért döntöttek az Anyakadémia elindítása mellett. Ebben a márka szakmai partnere, a MAVE (Magyar Védőnők Egyesülete) védőnői és más szakemberek, valamint ismert édesanyák és édesapák. 

Az Anyakadémiára regisztráltak cikkeket és ún. vodcastokat is találnak a szülőség témakörében a felületen. A pilot időszakban idén ősszel és télen vegyes tartalmakkal indul el az oldal – a várandósságtól a totyogós korig terjedően nyújtanak információkat -–, a későbbiekben pedig a tervek szerint már cikk- és vodcast-sorozatokat indítanának egy-egy témában. 

Az Anyakadémia első vodcast adásaiban két influenszer, Horváth Éva és Pintér Ada mesél saját tapasztalataikról, szakmai tanácsokkal pedig az első videókban a MAVE képviseletében Gitidiszné Gyetván Krisztina védőnő, laktációs szaktanácsadó- IBCLC, perinatális szaktanácsadó, dúla, és babamasszázs oktató segíti a szülőket. 

Horváth Éva

A Sudocrem célja az a platformmal, hogy egy olyan felületet üzemeltessenek, ahol minden babaváró, illetve kisgyerekes szülő megtalálja az őket leginkább érdeklő információkat. A tervek szerint a felüleleten később az olvasók tesztelhetik is a megszerzett tudást, ez magyarázza az Anyakadémia névválasztást.